html

2015/12/29

2015-ös számvetés az "elsőkről"

- kaptam Moleskine füzetet (Mickey Mouse)
- álmodtam arról, hogy egy tök jó új blogbejegyzésbe kezdek, de mire felébredtem elfelejtettem, miről is szólt
- megvettem életem első Cosmoját, csakis és kizárólag az esküvői mellékletért
- mentem lázasan vizsgázni a szülinapomon, kerestem a termet kb 30 percig mire kiderült, hogy másnap lesz a vizsga
- mióta pár éve kitaláltam az „egyél tortát minden reggel a szülinapod hetén” nemzetközi hetet, azóta ez az első év, amikor se a szülinapom reggelén, se a héten nem ettem tortát reggelire
- jártam ara-körre más arákkal (termékeny év ez a 2015 én mondom)
- mentem csokifesztiválra, ahol eddigi napjaim legfinomabb macaron sütijét ízleltem
- írtam újra a bakancslistámat – az előzőt valahova nagyon elpakoltam, aztán pár héttel később megtaláltam
- horgoltam sálat barátnőm születésnapjára
- vágtam le Gé állig érő göndör haját rövid, kócosra waxolható fazonra
- ettem rakott padlizsánt (korábban sose akartam, nem tetszett az a lilaság), túrós rétest aszalt szilvával, kézműves szaloncukrot
- készítettem szaloncukrot diós-narancsos kivitelben
- álmodtam angolul
- kaptam el olyan vírust, amivel az orvos sem tudott mit kezdeni
- csináltam adóbevallást magamnak és nek
- írtam meg az MA-s szakdolgozatot, ami végül nem került leadásra
- hívtam fel 4 különböző buszállomást egy elhagyott csodaernyő miatt (hála Istennek meglett)
- írtam blogbejegyzést táblagépről
- voltam Hídivásáron Szegeden
- találtam az utcán egy db 1 franknyi érmét, amit 1960-ban gyártottak
- szálltam fel rossz távolsági buszra és estem kétségbe, hogy miként jutok haza az ismeretlenből
- mentem férjhez augusztus végén
- volt két lánybúcsúm (egy szolid sok résztvevővel és egy egészen vad kis létszámmal)
- horgoltam saját részre szép zöld sálat és sapkát
- varrattam meg a menyasszonyi ruhámat
- horgoltam karácsonyi díszeket
- ettem fél éven át glutén-mentesen
- voltam nászúton
- hagytam el az irataimat, majd juttatták vissza hozzám csodával határos módon
- költöztem másik városba
- horgoltam az esküvőnkre csokrot saját részre
- bicikliztem idegen városban
- kaptam jutalékot a munkahelyemen
- nyelv vizsgáztam fél sikerrel C1 szinten angolból
- életemben először költöztem össze egy fiúval...



... a változtatás jogát fenntartom :)

2015/12/23

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Gyerekként mindig arra vágytam, hogy legyen egy legjobb barátom, aki azon túl, hogy fiú, és végigkíséri a felcseperedésemet – értelem szerűen - élete szerelmének tart, összeházasodunk, hiszen mindig is egymásról álmodtunk és persze végül boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Igen, pont úgy, mint ahogy az a mesékben lenni szokott - esélyesen túl sok tündérmesével tömték töpörödött törpördög lényemet. Nyilván egy idő után „megtanultam”, hogy ilyen csak a mesékben van, és le is tettem az álomról... ami aztán az egyetem beköszöntével valósággá vált. Megtalált legjobb fiú barát, pipa. Esküvő? Szintén letudva. Boldogan élünk, amíg meg nem halunk? Dolgozunk rajta, de még mindig nehezen viseli, hogy nem vagyok akkora Star Wars fan, mint ahogy az „elvárható” lenne. 

Lényeg a lényeg, ez a Cecelia Ahern történet egy fiú (Alex) és egy lány (Rosie) barátságát mutatja be a felcseperedésüktől kezdve egészen kb a nyugdíjas éveik kezdetéig. Alex orvosnak készül egész életében, míg Rosie rajong a szállodákért, minden álma egy olyan vendéglátó-ipari egység létrehozása, aminek ő a vezetője és a vendégei óhajait lesheti éjjel és nappal. Egész életükben rajongtak a másikért, tulajdonképpen a legtöbb lépésüket ahhoz igazították, hogy a másik részes lehessen benne. Nyilván egyszer valahol el kell csúsznia ennek az idilliségnek, hogy történet is szülessen belőle, de spoilerezni nem áll szándékomban. Egyelőre.



Bájos történetnek tartom a regényt minden létező bosszantó momentumával együtt. Hatalmas előnye a sztorinak a könnyen olvashatóság, valamint a levélregényes stílus, ami az évek alatt folytatott levelezések, képeslapos jókívánságok és egyéb chat-beszélgetések alapján körvonalazódik.Viszont ez utóbbi enyhe hiányérzetet produkál számomra, tekintve, hogy egy-egy beszélgetés között éves ugrások is vannak. Főként azért idegesít, mert tök jó, hogy leírják mennyi idő telt el egy-egy levél között, viszont olyan olvasó vagyok, aki szereti tudni, hogy mi történik az átmeneti időszakban. Ezektől a hiányos részektől nekem darabosnak tűnik a sztori, olykor egészen döcögős. Viszont nem csak Rosie és Alex irományai jelennek meg, hanem a mellékszereplőké is: Ruby (Rosie 10 évvel idősebb barátnője), Katie (Rosie lánya), Rosie szülei és testvére Stephanie, Josh (Alex fia) Toby (Katie legjobb barátja gyerekkorától fogva). Tetszik, hogy az üzenetekben másokat is megszólaltat az írónő, biztosítva a laza hangvételt. Rosie chat-es beszélgetéseit tapétaként kéne hasznosítani, jó kis röhögős perceket biztosítana mindenkinek, aki hajlandó elolvasni a falra írtakat. Nagyon tetszett az anya-lánya kapcsolat jelentősége Rosie és az édesanyja, valamint Rosie és Katie kapcsolatában is. Igen-igen, tisztában vagyok vele, hogy fiktív szereplőkről van szó, ennek ellenére mégis, ha egy dolgot választhatnék, amit eltulajdonítanék a saját életemre nézve, biztosan ez lenne. 

Azon túl, hogy botrányosan olvasmányos sztoriról van szó, akadnak benne olyan zavaró tényezők is, amik mellett képtelenség elmenni. Az egyik ilyen, a Szívek szállodája párhuzam Rosie esetében. Ismerős karakter mások szerint is? Az egyedülálló tinédzser anya, aki szállodát szeretne nyitni, a lánya a legjobb barátnője, és rajta kívül mindenki tudja, hogy ki a Férfi, aki hozzá tartozik, de ő nyilván nem látja a fától az erdőt, meg egyébként is, hárítani mindig egyszerűbb... És persze az említett állandó hárításból fakad Rosie és Alex gyakori szerencsétlenkedése. A legtöbb csaj nehezen viseli, ha egy csávó nem képes a tettek mezejére lépni és elmondani, mi is a valódi helyzet. Utáltam, hogy legalább 40 évet kellett egymásra várniuk, főleg annak fényében, hogy mindenki tisztában van vele, hogy ők összetartoznak, így az újabbnál újabb fordulatokat felesleges rétes nyújtásnak tartom. Szó se róla, szeretem én a rétest, de nem igazán ebben a formában. 

Édes-bús, igazi egyszer olvasós történet ez, amit, ha éppen elkap a hangulat, biztos maximálisra értékel az ember, hiszen milyen vicces és aranyos, nem mellesleg húúúú és háááá, viszont emellett megjelennek a fent említett hibák, amik bennem hiányérzetet és bosszankodást keltett. Fura leírni, de a film ezúttal tényleg jobb. 


2015/12/21

Lego fej, mint ceruzatartó

Rajongok a kreatív dolgokért. Főleg, ha azokat ajándékba adhatom a számomra kedves emberkéknek. Így kifejezetten örültem, hogy idén is szerveztünk a baráti társaságban egy karácsonyi húzós-ajándékozós csodamicsodát, nem mellesleg egy olyan fiút húztam, akivel mindig is jól kijöttünk, de olyan nagyon nem ismerem őt. Egyet tapasztaltam meg vele kapcsolatban az évek során, de azt nagyon: egy igazi geek a srác, simán szerepelhetne a The Big Bang Theory-ban, teljes mértékben illene a profiljához, hiszen ért a tudományhoz és még a humorérzéke is roppant fárasztó, amit nagyon értékelek. Hosszas pinterest-böngészés után találtam meg EZT. (Az ötlet éppen kapóra jött, mert azon a hétvégén csinált csilis babot, így pont akadt itthon egy megfelelő méretű kis üveg a Legó-fej megvalósításához. 

Alapanyagok: 1 kis méretű üveg; sárga akrilfesték; fekete filc, amivel üvegre is lehet rajzolni és nem kopik le. 

Megvalósítás: Az üveget mosószeres vízben alaposan elmostam, majd beleengedtem kb 1 teáskanálnyi akril festéket. Az üveget bezártam és összeráztam a benne lévő festéket, hogy mindenütt egyenletesen fedjen. A száradáshoz fejjel lefele fordítottam, mert így a felesleges festékmennyiség is kifolyik a kupakba. Végül arcot rajzoltam az üvegnek és hagytam, hogy az is megszáradjon. A legjobb az egészben, hogy túl sok kézügyességet nem igényel ez az ajándék. :) 



2015/12/20

Sajtos-virslis-mustáros muffin

Kedves barátainkkal előkarácsonyozunk kora délután, amire azt a szerepet kaptam, hogy készítsek valami sós sütit. Eredetileg a Mamám-féle sós kisperec volt tervben, de tekintve, hogy az alapanyagokat nem vettem meg előre és ráadásként 11-kor ébredtem - az ágy tényleges elhagyása 11:49 - úgy döntöttem, nem kezdek neki tésztakelesztésbe, hanem megsütöm életem első sós muffinját. Kerestem egy sós alapreceptet, majd teljesen átalakítottam az itthoni alapanyagokhoz mérten. 

Hozzávalók: kb 320 gr finomliszt, 1 ek sütőpor, 1 púpos kiskanál só, 150 gr reszelt trappista sajt, 2,5 dl tej, 2 tojás, 1 bő ek mustár, 70 gr vaj olvasztva, 3 virsli darabolva, 

Elkészítés: A lisztet, a reszelt sajtot, a sót és a sütőport összekeverjük egy tálban. Egy tányérban enyhén felverjük a két tojást, hozzáadjuk a tejet, majd ezt elkevergetjük a lisztes keverékkel. Az olvasztott vajat is hozzáadjuk, majd a felvágott virsliket. (Én kétszer vágtam hosszába a virsliket, így nem tűnt olyan "túltömött" hatásúnak a tészta. Szilikon formában sütöttem ezúttal is, így nem kellett kikenni a formát. Kb 3/4-ig töltöttem a formákat, kb 25 perc alatt sült meg az első adag. Nagyon szépen kijöttek a formából, pici sem maradt a forma alján. 

A muffin, és a háttérben a potpourri-s adventi koszorúnk. 

U.i.: A megadott mennyiségekkel kb 14 darab sült, a képen már szerepelnek a második kisült széria résztvevői is. 

2015/12/18

2015-ben ezeket a zenéket szerettem

Egyik rendszeresen olvasott bloggerinám - aka katacita - legutóbbi posztján felbuzdulva, én is összegyűjtöm az idei kedvenc zenéket. Akárcsak nála, nálam se feltétel, hogy idei zenék legyenek, viszont ebben az évben gyakran tananyag-szerűen ismételtem a hallgatásukat. 
Ifjú padavan (höh) koromban rengeteg zenét hallgattam. Nyilván a legtöbb ember hasonlóan nyilatkozik a tinédzser éveiről, mindenki a saját zenehallgatási szintjét véli a legdrasztikusabb mennyiségnek. Viszont egészen kicsi koromtól irritálóan hangosnak találtam a csendet, így amint felfedeztem a zene jóságát, non-stop zenét hallgattam. Először tanulás közben, aztán olvasás és utazás alatt, az órák közti 10 percekben, biciklizéskor, futáskor, olykor még elalvás előtt - hasznos funkció az automatikus kikapcsolás, én mondom. 
Azonban ez az év sokat engedett, ebből a zenehallgatói mániámból. Már nem leszek ideges, ha rájövök, hogy otthon maradt a fülesem. Nem indítom el automatikusan a Spotify-t, vagy éppen a Youtube-t, amikor hazaérek - előbbit azért sem, mert sok olyan zenét nem ismer, amiket idén hallgattam. Szóval itt egy lista a teljesség igénye nélkül. 

Alapvetően nagyon szeretem ezt a muzsikát, viszont pár hete minden áron meg akartam találni ennek az a'capella verzióját, mindezt sikertelenül. És még ha ez nem is tartozik bele az említett stílusba, nagyon tetszik ez a koncertfelvétel. 

Nagyon-nagyon tetszik a szövege, a dallama, a mondanivalója. Elvakult rajongó nem lettem, de valahogy ültő helyemben is ugrálhatnékkal kombinált táncolhatnék tör rám. 

Bármekkora slágernek bizonyult az eredeti kiadás, a dobhártyám nem tudta elviselni. Aztán jött a 2015-ös év, egy beütemezett mosogatás, illetve az a'capella kulcsszó beírása a Youtube keresőjébe. Ha 100 alkalommal nem hallgattam meg, akkor esélyesen keveset írok. 

Jó kis sorozat ez az Awkward (Kínos), bár annak jobban örülnék, ha folytatnák már. 

Amikor Spotify-on megtaláltam, igazi örömtáncot lejtettem a konyhában mosogatás közben. 

Nincs mese, rajongok a srác hangjáért. 

Ciki, vagy nem ciki, én akkor is vállalom: amikor fáradt, kiborult, vagy csak egyszerűen f*s volt a kedvem, ettől kivétel nélkül jó kedvem támadt. 

Egy trailer háttérzenéjeként hallottam belőle pár másodpercet, azonnal megtetszett - lehet, hogy a jelenet ritmikája is közrejátszott, dunsztom sincs. Alapvetően nem nevezném magaménak a stílust, de van ebben valami különleges, ami megfogott rendesen. 

Régebben rengeteget hallgattam őket, de valahogy az utóbbi időben nagyon egy kaptafára épülnek a dalaik. Ez lenni egy gigantikus kivétel. 

Még 2015 februárjában volt egy bejegyzésem, amiben ezt a dalt jelöltem meg az év dalának. Egy év elteltével, tartom továbbra is az említett álláspontot. Vonzom az ehhez hasonló kaliberű dalokat: enyhe kezdés, amely fokozatosan erősödik, és a hangszerek nem viszik el a figyelmet, megmaradnak háttérmunkásnak. Férfi és női hang csodás váltakozása. Részemről tökéletes minden tekintetben. 

Különleges dal ez 2015 augusztusából. Ez volt a bevonuló zenénk az esküvőnkön, kedves barátaink élő zenés előadásában. Úgy hiszem, nemcsak ebben az évben lesz ez kedvenc dal. 

Igaz történet alapján...
Forrás: pinterest.com





2015/12/01

Olvasásaim #6

Ó igen, még mindig undorítóan keveset olvasok. Csekély fejlődés sem mutatható ki azzal a két (!) darab könyvvel, amit sikeresen magamévá tettem.  Egy regényt John Green-től, és egy mesekönyvet Csukás bácsitól. Szó se róla, hogy az olvasási időmet jócskán lecsökkentette az a két hétvégés továbbképzés, ami miatt este 10 előtt sose értem haza. 

Elkezdtem
- Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére 
- Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér 

Befejeztem
- John Green: Papírvárosok 
- Csukás István: Süsüke újabb kalandjai 

Decemberben fogom megkapni névnap + mikulás címszó alatt, de már novemberben ígéretet kaptam rá: 
- J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (illusztrált kiadás) 

Várhatóan a december sem lesz jobb, 179 óra munka vár rám, ebből 8 óra random szabi és 7 órát ma letudtam ebből a tetemes mennyiségből. 

Visszanézős #6

Bármennyit is alszom, úgy érzem ki vagyok teljesen purcanva. Rengeteg az új dolog - főként a munkában - utálom, hogy nem értek semmit, és a gyakorlati képzés a lófinggal volt egyenlő az elméletihez képest. Gyűlölöm, ha bizonytalan vagyok abban, amit hivatásszerűen csinálok.


- Fura dolog a barátság, főleg, ha sok év után ér véget és nem tudsz mit tenni ellene,..
- Fehér csokis sütit és a meggyes mascarpone golyót adjanak nekem minden mennyiségben.
- Az érzés, amikor valaki rád bíz egy féltve őrzött titkot, és aztán a bizalmasaként kezel.
- Horgoltam karácsonyi zoknit, hópihéket, csillagokat, és saját gondolatmenet alapján karácsonyi kis sapkákat, amiket dekorációként akarnék használni itthon.
- A hónap fogalma: kézműves szaloncukor. Kóstoltam tokaji aszús, diós, barack pálinkás, mákos-marcipános, narancskrémes, mézeskalács fűszerkeverékes és szilvás kiadásban is, de nekem a diós és a mézeskalácsos a favorit. Az ára igazi horror, de az íze a mennyekbe repít.
- Borzasztóan izgulok a Molyos karácsonyi ajándékozás miatt. Olyan embernek ajándékozok, akit személyesen nem ismerek, de sok jót hallottam már róla kedves ismerőstől.
- chilis babja chili nélkül és a francia, tejszínes krumplija mindig jó döntés.
- Lehet egyáltalán nem szeretni a Civil War trailerét? Nemleges válasz nyilván nem elfogadott. Epekedve várom a következő éveket, igazi képregény-adaptáció kavalkád lesz.
- Képregényfesztivál. Vágyom egy olyan utazóbögrére, amin Joker feje van.
- Gilmore Girls (Szívek szállodája): sose fogom megunni, bár ahhoz képest, hogy egykor kedvenc sorozatomként tituláltam, sosem néztem végig a 7 évadot.
- Nők lapja konyha karácsonyi kiadás. Egy csomó vágyott receptet felleltem benne (diós szaloncukor, mézes krémes) és a képek hatására legalább 10 kg-t híztam.
- Elég nehezen viselem, hogy már több, mint egy hónapja nem jutottam haza.
- Nem gondoltam, hogy a Papírvárosok filmben jobban fog tetszeni, mint könyves nagy testvére.
- 98 % elméleti teszt, 95%-os gyakorlati vizsga a munkahelyi továbbképzés során.
- Jó dolog a házas élet, időt se tudtunk együtt tölteni ebben a hónapban 2 napot kivéve.





- Régebben rengeteg sorozatot néztem, de ez mára alább apadt. Viszont, ahogy októberben lebetegedtem, felfedeztem egyet, Awkward (magyarul: Kínos). Nem éppen egy világot megváltó sorozat, de kikapcsolódásnak tökéletes, nem mellesleg fetrengve röhögök bizonyos jeleneteinél. Plusz, külön öröm, hogy MTV sorozat, így felfedezhetek jó zenéket a háttérzenék között. Így találtam rá erre; Alice and the Glass Lake: Luminous



- Tény, ami tény, amikor virágkorát élte az alábbi nóta, kifejezetten rühelltem, de így "ákápellásan" eléggé dögös. 



2015/11/29

Meggyes mascarpone golyó

Tegnap óta kókuszgolyóra vágyok, vagy legalábbis olyan golyó formájú sütire, amiben van meggy. Maradt még itthon mascarpone a fehér csokis pitéből, azt meg nyilván nem akarom, hogy idejekorán megromoljon. Lekvárból is csak szilva akad, és feleslegesen kezdtem bele a nagyüzemi golyó gyártásba, mert kakaóport sem találtam. Végül, a spájz és a hűtő sütihez való tartalmát vegyítettem. 

Hozzávalók: kb 250 gr mascarpone, 6 ek porcukor, 10-15 dkg darált keksz, 2 ek. vaníliás cukor, 5 ek meggybefőtt, 1 citrom leve, kókuszreszelék a forgatáshoz 

Elkészítés: A mascarpone-t, a vaníliás cukrot és a porcukrot simára keverem. A darált kekszet hozzákeverem, majd hozzáadom a meggyet is. Az én ízlésemnek így elég édes volt a massza, így kifacsartam egy citrom levét és azt is elkevertem a kekszes eleggyel. Nekem nagyon bejön ez a citromos ízvilág, hasonlít a citromos álom sütire, amit főként nyáron fogyasztanak a népek. Ezt a masszát bő egy órára hűtőbe tettem, majd golyókat formáztam belőle, amiket kókuszreszelékben hempergettem meg. Az elkészült golyókat még visszaraktam a hűtőbe. 


2015/11/26

John Green: Papírvárosok

Szó se róla, szeretek olvasni. Mit szeretek, egyenesen rajongok érte, legszívesebben oltárt építenék neki. Szeretem a könyvek tapintását, a polcok közti bolyongást, az első szippantást a legújabb szerzemény lapjaiból. Valójában egy dolog van csak, amit nehezen tudok helyretenni. Nem tagadom, mindig is szerettem az ifjúsági irodalmat – de abból is csak a minőségi fajtát értékelem – viszont az utóbbi időben, magamon is meglepődöm, mennyire nem mutatok hajlandóságot, a komfort-zónámból való kimozdulásra. Mindig eszembe jut, hogy kéne valami olyat is olvasni, amivel „büszkén villoghatok a villamoson”, aztán a harmadik oldal környékén rendszeresen ráeszmélek: marhára nincs hangulatom ahhoz a stílushoz. Végül így esett a rémeset, hogy a Papírvárosok mellett döntöttem, á lá John Green. 

Eddigi megfigyeléseim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a John Green által írt regények mellett nehezen lehet elmenni szó nélkül. Két regényt olvastam eddig tőle, az egyik a jelenlegi, a másik pedig a Csillagainkban a hiba. Mind a két esetben pozitív és negatív kritikák tömkelege fedezhető fel az internet bugyraiban, de semleges véleményt csak elvétve találtam. Leginkább utálat - vagy éppen az imádat tárgyát képezik a történetek. Egyszerre terjednek olyan megnyilvánulások az íróról, mi szerint „mennyire jól kifejezi, mi megy végbe egy tinédzser lelki világában” mások meg legszívesebben eltiltanák mindennemű emberi interakciótól, nehogy valaki maradandó sérüléseket szerezzen. Nem fogom erősíteni se a gyűlölködők, se a rajongók táborát, hiszen, amennyire szerettem a Csillagainkban a hibát, addig ennél annyiszor húztam a számat, hogy félek, végképp eltorzul az arcom.



Adott egy gimnazista lány (Margo), aki mindenki szerint egy fogalom, mondhatni híre bejárta az egész világot. Nyilván van egy pasi is (Quentin, röviden Q), aki babszemjankó méretű kora óta ismeri a leányt, hiszen egymás tőszomszédságában élnek. Nem mellesleg kb ezóta szerelmes is az említett hölgyeménybe. És ahogy az lenni szokott, gyerkőcként még közeli pajtásai egymásnak, aztán ahogy megtinédzseresednek, más irányba mennek tovább, és úgy tűnik, a népszerű Margo megfeledkezik cseppet sem menő, csendes barátjáról. Változás akkor indul be Q mókuskerék-szerű életében, mikor Margo ninja-nak álcázva beszökik Q ablakán, hogy egy kalandokat rejtő estére invitálja. Aztán másnap Margo eltűnik és megkezdődik a végtelenben elhintett kenyérmorzsák összegyűjtögetése, amivel még Jancsi és Juliska is hazatalálna. 

Alapvetően szeretem John Green stílusát, nem a megszokott olvasmányos módon ír – legalábbis számomra nem – hanem rákényszerít a gondolkodásra. Legalábbis nálam ezt a hatást érte el eddig mind a két regényével. Alapvetően nem akarom a Csillagainkban a hibához viszonyítani ezt a sztorit, hiszen ég és föld a kettő, nem csak történetileg, hanem stílusát tekintve is. Majdhogynem azt is meg lehet kockáztatni, hogy olyan, mintha két különböző ember klaviatúrájából pottyant volna elénk a történet. Viszont nem tudok elvonatkoztatni attól az érzéstől, mi szerint JG egy nagyon izgalmas és furfangos történetet akart kreálni, mindezt oly módon, hogy kidolgozatlanul hagy kb mindent a történetben és a főbb mondanivalóknak sem kreál feltétlenül jó színt a sztoriban. (Engem kifejezetten idegesített, hogy Margo állandó mehetnékje azzal le van tudva, hogy menjen csak, ha már a szülei úgysem fektetnek energiát a gyerekük megismerésébe. Nem mellesleg Q szülei, mint a másik véglet szintén nem nevezhető meggyőzőnek, olyan érzésem volt végig, mintha be lennének tépve a szülők, az állandó tejbetök vigyorral az arcukon és hogy annyira engedékenyek a fiukkal szemben.) Ellenben tetszett a papírváros-papírember kifejezés, valamint a Walt Whitman-versek által előhozott metaforikus utalások jelenléte, hogy valóban nem minden és mindenki az, akinek, és aminek látszik. Alapvető meggyőződésem, hogy mindenki álarcokat visel, és senki sem meri teljesen felvállalni a saját valóságát, mert fél az elutasítottságtól, és nem akarja, hogy a róla kialakult tökéletes – vagy éppen tökéletlen kép – valami változást hozzon a jelenlegi felállásba. 

– Ezt mindig olyan nevetségesnek tartottam. Hogy valakik azért akarjanak veled lenni, mert jól nézel ki. Mintha a reggeli gabonapelyhedet is a színe, és nem az íze alapján választanád ki. (52. oldal) 

Lényeg a lényeg, nem mondanám, hogy bűn rossz könyv, de jónak se tudnám titulálni. Nyilván vannak benne momentumok, melyeket jónak érzek, de többnyire ezt elnyomja az a hiányos érzés, ami a road trip alatt is végig bennem dübögött, pedig minden ilyen jellegű történet olvasásakor tű van a bugyimban, mert rögtön indulnék, hogy részese legyek az utazásnak. 

U.i.: Nem bírom a filmes borítót. Nem tudok elvonatkoztatni, hogy nem Howard Wolowitz-ot látom, bár őt kedvelem. 

2015/11/20

Fehér csokis sütim

Említettem már, hogy rajongok a fehér csokoládéért? Egymás iránti rajongásunk - mert nyilván ő is annyira szeret engem, mint én őt - akkor kezdődött, mikor gyerekkoromban kialakult egy betegségem, mi szerint nem ehettem paradicsomos ízesítésű dolgokat és csokoládét, mert öhm... rosszul lettem tőlük, és ez még enyhe megfogalmazás. Volt még egy dolog, de arra nem emlékszem, ez a kettő volt a legmeghatározóbb, mert már akkor is úgy ettem a csokit, mint Gombóc Artúr és a ketchup-ot is tubus számra ettem a sült krumplihoz. Áthidaló megoldásként született a megoldás - ha már valamilyen módon pótolni kell a csoki iránti sóvárgásomat - történjen az fehércsoki alakban. Mindenki megnyugtatására: bő egy év alatt kikúráltak, így visszatért minden az eredeti kerékvágásba. 

Eredeti terv szerint holnap szülinapozni mennénk, és oda készítettem eredetileg a sütit. Aztán hosszas egyeztetés után vel arra jutottunk, hogy inkább csináljam meg itthoni fogyasztásra, a szülinapon úgyis lesz torta, meg torta és még egy kis törta, meg minden egyéb egészségtelen finomság. Tudjátok: inkább pocsékba menjen, mint kárba. Így indultam neki reggel megvenni a hozzávalókat. Itt érdemes megjegyeznem, hogy ennél a jól bevált, sokszor elkészített receptnél amit el tudtam rontani, azt meg is tettem, bár esélyesen az is közre játszik, hogy egy huzamban 7 napot dolgoztam (összesen 61 órát) és majd 10 óra alvás után is úgy érzem, mintha ki lennék purcanva. 

Hozzávalók: 1 zacskó édes keksz, 200 ml habtejszín, kb 200 gr mascarpone, 1 tábla fehér csoki (100 gr), 5 dkg vaj, cukor

A vaj a hűtőben, a cukor pedig a pulton csücsül 


Elkészítés
- A zacskó kekszet összedaráltam késes darálóban (ne legyen liszt állagú, hanem inkább darabos). A vajat közben egy bögrébe pakoltam és hagytam a mikrónak, hogy megolvassza. A kekszhez adtam kb. 1 ek cukrot, összekevertem az olvasztott vajjal és a piteforma aljában egyenletesre egyengettem. 



- Közben beizzítottam a sütőt, hagytam picit bemelegedni, majd kb 10 perc alatt megsütöttem. 
- A fehér csokit kockákra tördeltem, egy bögrébe pakoltam, majd erre ráöntöttem a habtejszínt. beraktam a mikróba kb másfél percre olvasztásra. 
- A habtejszínes olvasztott csokis elegyet egy tálba öntöttem, majd a szoba hőmérsékletű mascarpone-t is hozzáadtam. Ízlés szerint lehet hozzáadni cukrot, én kb 1 evőkanálnyit adtam hozzá, így, feleslegesnek érzem a többet. 
- A kekszes rétegre öntöttem a fehér csokis krémet, ezt is nyilván elegyengettem, majd a hűtőbe teszem egy estére. 

Hű társam a mascarpone elegyengetésben


U.i.: "Kéne" még a tetejére mandula díszítésként, de lusta vagyok elmenni a boltig. 

2015/11/01

Olvasásaim #5

Októberben egy hangyabokányival többet tudtam olvasni, mint az azt megelőző szeptemberben, de még mindig nem érzem az igazinak a mennyiséget. Összesen négy könyvet olvastam el, ebből három, egy sorozathoz tartozik. 

Őket olvastam
- Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?
- Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia (erről részletesebben ITT lehet olvasni) 

Folyamatban
- Csukás István: Süsüke újabb kalandjai

Nem mellesleg: október 31-ről sose a Halloween fog beötleni:


Visszanézős #5

Úgy érzem, ez a hónap (október) határozottabban jobban tetszett, mint az elődje. Van kedvem írni, olvasni, jókat röhögök magamon és legszívesebben folyton kreálnék. Csak az  a fránya átképzés ne lenne - őszintén szólva rettegek tőle.

- Volt lakásavatónk társasjátékpartival egybekötve. Éljen a BANG! 
- Volt első ebédvendégünk. Igaz, nem úgy alakult, ahogy valójában terveztük, de nyilván a kivétel erősíti a szabályt. 
- Áldom annak a nevét, aki kitalálta a citromleves létét. Mostantól ő lesz az egyik kedvenc levesem. 
- Most többet olvastam, mint előző hónapban. Fejlődés, nem igaz? :)
- Ahogy visszagondolok az októbere, el kell ismernem: túl sok habzsidőzsis napot tartottam. Főleg, ha azt nézzük, hogy több mint fél napra haza tudtam menni, otthonlétem második napján Mamám reggelire pizzát sütött. Délben el is készült na meg be is termeltük. Aztán volt itt gigaadag somlói galuska is. Meg túrórudi rengetegek. Szó se róla, ekkor volt az óraátállítás is.
- A Lidl-ben most árulnak olyan karamellát, aminek folyékony a közepe. Undorítóan finom.
- Pályáztam meg több munkát, mindeddig sikertelenül, de nem adom fel a reményt. 
- És ha már a reménynél tartunk: befejeztem Az éhezők viadala trilógiát, amiről ITT olvashattok bővebben, ha szeretnétek.
- Korábban nem igazán voltam elragadtatva a Milka csokiktól. Ez most hivatalosan is megszűnt. Állítólag van ennek olyan verziója, ami karamell helyett málnát rejt... hajjajj.



- Horgoltam sálat, és sapkát is, de úgy tűnik, még mindig nem éltem ki a kreatív energiáimat, még mindig nonstop alkothatnék állapotban vagyok. 
- Hosszas módosítgatások után végre tetszik a blog jelenlegi színvilága. Legalább 20 féle színkombóval és variációval próbálkoztam, de egyik se nyert meg igazán. Aztán felfedeztem a pixlr-t, ami a photoshop online verziója és egyből felelevenítettem a pixeles képekhez kapcsolódó szenvedélyemet. A színvilág kialakítása meg az átvariálások után végre leírhatom: ez most én vagyok. Egészen addig, amíg nem kezd el megint tű lenni a bugyimban.
- Betegszabi zéró hanggal. Érthető módon Call Centerben nem ajánlatos úgy dolgozni, ha csak suttogni tud az ember.
- Továbbképzés, amely kihat a hónap végétől a következő hónap közepéig. Nemszeretem, nemakarom, mentsetekmeeeeeeg. 
- Sütöttem muffint, ami minden elfogultság nélkül, de szuperjóság lett. Sőt, ami még durvább, 3 nap múlva is csak picit lett "fújtós" állagú, de egy bögre tej mellé rögtön megszünteti ezt az érzést.
- Szomorú, de tény: még mindig csak azokat a teákat tudom rendesen beízesíteni, amik a végén piros színt öltenek. Ez különösen érvényes a Milford almás-fahéjas (Winter Delight) ízvilágára.
- Jó is az, ha az ember tud saját magán nevetni. Főleg, ha egy olyan székre ülsz le, aminek az ülőke része "kijár", és mire észbe kapsz, már be is borultál az asztal alá. És az eredmény? Tenyérnyi lila folt a jobb térdem fölött.
- Tizenkilenc év után tegnap utaztam utoljára diákként. 

2015/10/28

Kívánságlista

Vágyakozós korszakomat élem már jó pár hete, kaják, ruhák, tárgyak egyaránt szerepelnek a képzeletbeli listámon. Íme a top 10, és a plusz egy, aminek külön pontot nem szentelnék: tésztaszűrő. 

Egy jó hamburger 

Legyen az füstös-büdös bodegában árusított, vagy a jelenlegi klasszikus kézműves verziók. Nagyon-nagyon szeretnék már menni a Kapcába, de a Cirmi is ígéretesnek tűnik. A hasábburgonya elengedhetetlen kellék hozzá, valamint a ketchup is. Például egy ilyet elfogadnék: 

A tökéletes Chocolate Chip Cookie recept 

Többnyire olyan recepteket találok a neten, amit, ha végül megcsinálok, egyáltalán nem lesz omlós keksz állagú. Keresem azt a receptet, amiben a csoki nem olvad el, kekszes állagú lesz, nem olyan nyünyős furaság, és még zabpehellyel is lehet akár kombinálni. 


Tetoválás a lábfejeimre

Igen, tudom, hogy ott marhára fáj, mert milyen érzékeny a bőr és egyebek, de van egy gondolat, amit, ha egy másik életben élnék, biztosan megvalósítanék. És miért is nem teszem? Két okom van rá. Ad egy: irtózom a tűktől, ezért sincs pl még több lyukkal ellátva a fülem. Ad kettő, az egyetlen és csodálatos Mamám kijelentette, nekem is és a testvéremnek is, hogy kitagad bennünket, ha megcsináltatjuk... Így ez megmarad egy olyan kívánságnak, ami sosem fog teljesülni. Maximum henna formájában. Ezek lennének a feliratok a saját kézírásom alapján: 


Egyszerű szabású szövetkabát 

Évek óta be akarok szerezni egy olyat, ami hétköznapra bátran hordható, de mégse legyen fekete. Nem árt, ha a téli időszakban a sok szürke és fekete között kitűnünk egy-egy színesebb darabbal. Nagyon remélem, hogy idén találni fogok. 

Horgolótűszett

Őszintén szólva, azzal a két darabbal, amivel rendelkezem nem fogok karriert aratni. 

Bögrék 

Belőlük sosem elég. Még most is van egy adag, ami nincs az itteni lakásban, illetve olyan, amiből még nem ittam, de akkor is kell még. Sok-sok. 


Egy teljes szabad hét...

...amikor van idő kicsinosítani a lakást. Jelenleg megvalósíthatatlan álomnak tűnik. 

Bakancs 

Ami fekete. És nem olyan bufli, mint a jelenlegi mustár színű.

Határidőnapló

Még nincs is itt az év vége, de már azon gondolkodom, hogy jövőre milyen kiadást szerezzek be. Erősen gondolkodom egy tervezőnaptár beszerzésén, de bizonytalannak is érzem ezt, mert eddig egy féle naptár jött be: A/5-nél kicsit nagyobb, egy hetes felosztású, lapos kivitel. A napi felosztásúak nekem túlságosan vastagok, illetve marhára zavar, hogy nem látom át az egész hetemet egyben. 

Bőrtáska

Hátizsák vagy oldaltáska, majdhogynem teljesen mindegy, csak elférjen benne az életem, erre már jó ideje vágyom. Viszont a pénzt meg sajnálom rá, mert bőrtáska sajnos nem két fillér. 


2015/10/27

Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia


Ismeritek a történetet, igaz? Először jött a könyv, aztán nyilván csináltak belőle filmeket is az egész sorozatból. Mert igen, ez is sorozat, egy igazi trilógia, amivel manapság teljes mértékben telítve van a könyvpiac. Jó lenne már olyan sztorikat – is – olvasni, amik nem csak sorozat-mivoltuk miatt eladhatóak. De nem is erről akartam írni igazán.



Van ez a sorozat, ami a távoli jövőben játszódik az egykori Észak-Amerika helyén – nevezzük Panemnek – melyet a különböző éhínségek és háborús borzalmak után különféle funkciókkal ellátott körzetekre osztották, s mind e fölött a Kapitólium uralkodik. Fellázadtak a fővárossal szemben, de elbuktak, így ennek emlékeztetőjéül minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát. A tizenkét körzetből egy tinédzser fiút és egy lányt sorsolnak ki, akik nemcsak megküzdenek sorstársaikkal, de meg is ölik a játék résztvevőit, hisz, csak egy kerülhet ki győztesként. Mindezt élő egyenes adásban, a felmenők szeme láttára. Izgalmas sztori? Szerintem is. Bár nem is annyira, mint azt eredetileg gondoltam.

Ahhoz képest, hogy szeptemberben csak egy könyvet tudtam elolvasni, ezt a sorozatot szűk 3 hét alatt betermeltem a következő hónapban. Nem egy esetben munkában is olvastam – öhm… két hívás között - de erről hangosan nem beszélünk. Elég belemerülős, izgulós sztoriról van szó, meg kell hagyni, és akik látták vagy éppen olvasták a történtet, tudják miről is hadoválok. Nagyon tetszett, hogy ez a valóságshow témát nem csak említés szintjén mutatják be, hogy a viadalokat kötelező nézni az ország minden lakosának, hanem érzékelteti, hogy a médiában mennyire más minden, mint aminek látszik, illetve ha egy bizonyos történést más megvilágításba helyezünk és még más szövegkörnyezetet társítunk hozzá, teljesen más jelentést, értelmezést nyer az egész helyzet. (Pl. első kötetben Katniss pirulása az interjúk során.) Örültem volna, ha a média véleményformáló és alakító hatása nagyobb jelentőséget kap, mint amennyit, bár így is díjazom, mert ifjúsági kategóriában ilyenről még nem olvastam.



Azonban engem sem a karakterek – kivétel Peeta, Haymitch és Prim - sem a cselekmény nem hozott lázba annyira, hogy kedvencnek könyveljem el. Példának okáért, Katniss stílusa rohadtul zavart, néha előadta a kemény, megközelíthetetlent, máskor meg döntésképtelen, mint egy önállótlan tinilány, főleg ha a két srác kerül előtérbe. Hatalmas előnye a sztorinak, hogy irdatlanul olvastatja magát, ha nem így lenne esélyesen nem ennyi idő alatt történt volna meg a befejezés. Zavar, hogy nem igazán jött át, hogy a három regény által mit is akart igazán üzenni Suzanne Collins. A háború rossz? Pipa, eddig is tudtam. Ha a kicsiket elnyomják egy idő után besokallnak és forradalmat generálnak? Láttunk ilyet már a történelemkönyvek oldalain is, nem újdonság ez sem, így nekem továbbra is kérdőjel, mi is az üzenet a három kötet alatt. Nem mellesleg az embertekintetű mutánskutyák furák.

Tetszik, hogy az első kötet, Az éhezők viadala rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, ami egy trilógia első köteténél elengedhetetlen: a szereplőkkel megismertet, felkelti az érdeklődést és a viadalos jeleneteket egészen izgalmasra alakítja. Viszont: borzasztóan irritál a szöveghasználat. Nem vagyok kibékülve az E/1 alkalmazásával, mert így csak Katniss szemszögéből, egyoldalúan ismerjük meg a szereplőket, ami ilyen kaliberű történeteknél nem az igazi. Sokan említették bloggerek közül, hogy nagyon jó a könyv nyelvhasználata, de én borzasztóan slendriánnak éreztem. Legyen egy kicsit laza a „tök jó” és egyéb kifejezések használatával, de mégis legyen komoly, hiszen egy disztópiáról van szó, ahol gyerekeket mészárolnak le élő egyenes adásban… valahogy ezt így, ebben a formában nem tudom összeegyeztetni.
Aztán ahhoz képest, hogy az első kötetet még izgalmasnak találtam, a második – Futótűz - már mélypontnak könyvelhető el. Nagyon lassúnak éreztem az elejét, és ahhoz képest, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek a Nagy Mészárlásra szavakban, valahogy nem teljesedik ki a tettekben. Nyilván, a karakterek már tudják, hogy mire számítsanak, hisz már egyszer átélték ezt a szituációt, és az is érzékelhető, hogy valami turpisság van a háttérben a forradalom kibontakozásával kapcsolatban, hisz annyira nem történik semmi és valahogy egyszerre minden óramű pontosságúnak tűnik a viadallal kapcsolatban. Ennél a kötetnél éreztem a leginkább, hogy a történésekhez képest rengeteg a szöveg, ami igazi pluszt nem ad hozzá. Max annyit, hogy megtudjuk, Katniss kedvenc színe, a zöld. Nekem is, wooow.
Őszintén szólva félve kezdtem neki A kiválasztott, vagyis a befejező kötetnek, mivel kb mindenhonnan azt hallottam, hogy a sorozatnak ez a legnagyobb mélypontja. Ehhez képest ezt élveztem a legjobban, bár sokszor már úgy éreztem, ha még egyszer meglátom leírva, hogy a Fecsegőposzáta – igen, így nagy kezdőbetűvel - végérvényesen elkap a kétoldali agyhúgykő. Nem mondom azt, hogy méltó befejezésről van szó, viszont 100%-ig korrektnek tartom, főleg, hogy Suzanne Collins úgy alakította a két főszereplő lényét, hogy a forradalom végeztével nem egész emberként tértek vissza a „való világba”, ergo testileg és mentálisan egyaránt megszenvedték a viadalt és a forradalmat egyaránt. Bizonyos haláleseteket sajnáltam, mások meg annyira nem érintettek meg, hogy valójában azt sem tudom, miért írta bele azt a szereplőt a történetbe, hisz a cselekmény alakulásához nem tesz hozzá semennyit, no offense. Szerintem határozottan jót tesz ennek a trilógiának ez a boldog-szomorú vég, a testi-lelki sérülésekkel és az egyéb veszteségekkel egyaránt.



Úgy vagyok ezzel a regénysorozattal, hogy egyszer mindenképpen érdemes volt elolvasni. Talán pár év múlva újra nekikezdek. Izgalmas volt, akadtak kedvelhető karakterek és erős jelenetek, de hiányolom bizonyos helyeken a kidolgozottságot, és a valós mondanivalót – de az is lehet, hogy ezt csak én nem vettem észre, és mindvégig az orrom előtt volt. És igen, jól tudom, írjak jobbat, ha tudok, de úgy vagyok vele, hogy olvasóként az író nekem, az olvasónak ír, így a semleges vélemény is vélemény. 

2015/10/24

Ha a képek tudnának illatot közvetíteni

Volt régebben egy - minden elfogultság nélküli - csodamuffin kreálmányom, amit bő egy év elteltével megint meg akartam valósítani. Nagyjából megvolt minden, de előzetes egyeztetések alapján vel arra jutottunk, hogy jó lesz az eperlekvár helyett erdeigyümölcsös verzió is. Aztán ahogy pakolgattam össze az alapanyagokat, valamiből véletlenszerűen - öhm... rossz emlékezet - többet pakoltam, másból kevesebbet, mert közben elfogyott. Nem mellesleg a citrom héját is almareszelővel gyalultam meg, hogy "rusztikusabb" legyen. Vagy csak nevezzük úgy, hogy nem volt itthon kis lyukú sajtreszelő. És az eredmény? Botrányosan könnyű tésztájú, omlós süti, amelyhez hasonlót csak a Lidl-ben tudtam venni. 

Hozzávalók: 2 bögre liszt, 1,5 csomag sütőpor, 1 teáskanál só, kb 1 bögre cukor, ami 2 csomag vaníliás cukorral van vegyítve, 1 csomag (100 g) Mesés vaj, 1 doboz Zott Natura Greek Style natúr joghurt, kb 5 ek tej, 1 nagy citrom leve és a reszelt héj, Erdei gyümölcsös lekvár 

Elkészítés
- Só + liszt + sütőpor => összekeverjük egy tálban. 
- Cukor + vaj => habosra keverjük egy másik tálban. 
- A lisztes keverékhez hozzáadjuk a tojásokat a natúr joghurtot, a tejet, a cukros-vajas keveréket és a citrom levét a reszelt héjjal együtt. (Ha nem érzed jó állagúnak a tésztát, adj hozzá egy kicsi lisztet.) Innen indul a rétegezés: sok massza a forma aljába, majd a közepébe egy pici lekvár, aztán megint egy kis tészta. kb háromnegyedig legyenek a formák - ezt az instrukciót első alkalommal tartottam be. Illetve tévedés ne essék: ebből a mennyiségből 20 - 22 db muffin készül. 



Nem mellesleg életemben először sütöttem szilikonformában és nagyon meg vagyok elégedve vele. Kb fél éve az otthoni tesco-ban elmentem a kiárusítós polc mellett, amikor is megláttam vágyaim netovábbját: Egy csomagolásban 3 féle Lipton tea (Epres muffin, Áfonyás muffin és Erdei gyümölcsös) ízesítéssel voltak leakciózva a teák, és e mellé még adtak 6 db szilikon muffinformát, mindezt 500 Ft-ért. Hülye lettem volna ott hagyni. Egyedül azt bánom, hogy nem két dobozzal vettem, így lenne egy teljes kollekcióm. 

2015/10/06

Kagylómintás horgolt zöld sál

Hoppá, eljött az idő, hogy magamnak is csináljak valamit, ne csak másoknak. Ritkán alakul így - kb szökő évente egyszer -  mert biztos klisé, de jobban szeretek adni, mint kapni. Nem mondom, kapni is jó érzés, de jó érzéssel tölt el, mikor egy adott ajándék elkészítésébe időt fektethetek: már a kitalálási folyamat is bizsergéssel tölt el. 

Viszont nagyon régóta szeretnék egy összeillő sapka-sál-kesztyű szettet, de évek óta csak szedett-vedett darabjaim vannak, velük pedig nem vagyok teljesen megelégedve. Szeretem-szeretem, de nem az igazi. És nyilván, ezúttal is kimaradtak a fázisfotók. Költői kérdés: vajon miért mindig menet közben jut eszembe? Btw: utálom, hogy lakáson belül nem tudok a gépemmel szép képeket készíteni, így mindig át kell őket szerkeszteni, hogy "nézhetőek" legyenek. Szégyen! 

A horgolótű vastagsága 5 mm-es, a fonál szintén, a mintát pedig INNEN tanultam. A többi saját hozzátétel. 

U.i.: Amíg a kórházban dokira vártam, addig fejeztem be. Éppen azon gondolkodtam, milyen vicces lenne, ha odajönnének megnézni mit csinálok és nyilván, mit ad Isten, először egy ápoló jött oda, majd egy idősebb néni is.

U.i.2.: A sapka és a kesztyű is érkezik hamarosan. 




2015/10/04

Olvasásaim #4

Botrány, de tény: 2015 szeptemberét a legrosszabb olvasási hónapnak könyvelhetem el, ugyanis, egyetlen egy regényt olvastam. Persze, akadt olyan, aminek nekikezdtem, de a fentebb említett könyv annyira kimerített, hogy képtelen voltam másra fókuszálni.

Őket kaptam 
- Gary Chapman: 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt 
- Vrábel Krisztina: 160 grammos szénhidrátdiéta (ebbe belenéztem és húúúú, de durván tuti receptek vannak benne, és olyan szép maga a kiadvány is) 
- Gimesi Dóra - Jeli Viktória - Tasnádi István - Vészits Andrea: Időfutár 2. - A királynő palástja 
- Johanna Basford: Titkos kert 

Őket kezdtem el
- Johanna Basford: Titkos kert 
- William Shakespeare: Ahogy tetszik 
- Robert Capa: Kissé elmosódva 
- Gárdonyi Géza: Egri csillagok (hangoskönyv színezés mellé) 

Az egyedüli, amit befejeztem
- Jane Austen: Emma

Erről a hónapról nem is nyilatkoznék többet, hisz csak egy nagy adag hiszti kerülne terítékre. 

Ahol otthon érzem magam...

... Avagy fantáziavilágok kapujában. 

Az utóbbi hetekben gyakran belém mászott a kényszer, hogy elegem van mindenből, inkább elhúzom a csíkot Roxfortba, nem bírom ezt a makkantságot tovább. És nyilván mire túl lennék ezen az állapotomon megint kezdődik minden elölről. Rögtön be is társultam a Témázunk! rovatba á lá Pupilláék. Nálam gyakorta nem az a kérdés, hogy a régi klasszikust idézve melyik ajtón menjek be, hanem éppen az, hogy miként tudnám elhagyni ezeket a világokat. 

Az egyik leglényegesebb dolog - oly sok más egyéb mellett - amit szeretek az olvasásban, hogy képes átpakolni más helyekre, ahol már-már olyan otthonosan mozgom, mintha a valóság lenne. Ebbe beletartozik, hogy olyan lelkesedéssel tudok beszélni bizonyos szereplőkről, helyszínekről, mintha a legközelebbi barátaim lennének, netalántán gyűlölt ellenségem. Nem egy esetben magukról a helyszínekről és az olvasott eseményekről is úgy nyilatkozom, mintha én magam is részese lennék a történet alakulásának. 

Anglomán lényemnek köszönhetően az első és talán leglényegesebb fantáziahelyszín ahol szívesen megöregednék, nem más, mint a Harry Potter világa. Van olyan személy, aki nem rajong ezért a környezetért? (Nyilván költői kérdés, nemleges választ pedig nem fogadok el. ;) ) Meggyőződésem szerint csak azért nem kaptam levelet a felvételemről, mert pont akkor születtem, amikor Voldemort átvette a hatalmat, így esélyem se volt bagolypostát kapni. Sanyarú sors! Nincs olyan, ami ne vonzana ebben a világban: varázsigék, családi kapcsolatok, az iskola, Roxmorts, sárkányok, a málnakrémmel és tejszínhabbal töltött csokipocak, Hagrid durrfarkú szurcsókjai... soroljam tovább? És ha már angol területről esett szó: teljesen mindegy milyen sztorit olvasok, mindig bizseregni kezd a bőröm az izgatottságtól, ha erről a helyről hallok. Ilyen volt az Időtlen szerelem-, a Pokoli szerkezetek és Pán Péter történeteinél egyaránt. És ha már Pán Pétert említem: mennyire jó lenne egy olyan helyen élni, ahol nem kell a felnőtt élet gondjaival törődni és aggódni, hanem gyerek marad minden ott élő személy. Nem mellesleg még repülni is tudnak: hát nem minden gyerek erre vágyik?

Valóságos helyek tekintetében két terület van,a mi igazán vonz. Az egyik Edward herceg-szigete, azon belül is Avonlea. Emlékszem, gyerekként rajongtam az Anna sorozatért, és mindig tátott szájjal bámultam a tévét annál a jelenetnél, amikor Matthew Cuthbert első alkalommal viszi Anne-t Zöldoromba. Még egy olyan csodálatosan szép helyet, nem mellesleg, Montgomery leírásai a helyszínről még inkább mehetnékre csábít. Rajongok minden egyes világítótornyáért... Bakancslistámon kiemelkedő helyen szerepel, a sziget meglátogatása. és bebarangolása, érthető módon. Hasonló must have bakancslista meglátogatós hely Új-Zéland, azon belül is azok a területek, ahol a Gyűrűk Ura jeleneteit forgatták. Kifejezetten irigylem @BZsófi molyt, hogy élhetett azon a vidéken, és még meg is látogathatta a helyszíneket. 



A másik ilyen "valóságos" helyszín nem más, mint a Szent Johanna Gimi, azon belül is Budapest. Ciki, nem ciki, de ettől a sorozattó megszabadulni nem tudok - és nem is akarok - és még jó sokáig meghatározó marad, nem mellesleg nem izgat, ki-mit mond, de én rajongok Budapestért. Hosszú távon nem szeretnék ott élni, de bármikor a városban járok, úgy érzem, mintha megbabonázódnék. Szeretem az utcáit, a hidait, a Leves.-t, az ott lakó sok-sok kedves ismerőst, meg azt a hangulatot, amit a város ad. Nem, nem a szagokra gondolok, amit oly sokan emlegetnek, hanem a pezsgés, ami minden utcasarkon előbukkan. Fantasztikus helynek tartom, és örülnék, ha Szegedet valamilyen úton-módon közelebb lehetne pakolni hozzá. Vagy éppen fordítva, de nem is ez a lényeg. A tény, hogy egy jó ifjúsági sorozat ott játszódik, máris pozitív színben tünteti fel az egész sorozatot, de mivel  a sorozatban szereplő karakterek többségét is szeretem, így még közelebb áll hozzám. Sajnos se az általános iskolai, se a gimnáziumi osztályközösségemet nem nevezném összetartónak, így érthető módon, minden makkanásukat élveztem ennek az osztálynak. Nem mellesleg egy kicsit mindig is Reninek éreztem magam, még azelőtt is, hogy azt tudtam volna, ki ő. Rengeteg nevetést és jelentős pillanatot okozott nekem ez a képzeletbeli osztály a saját valós osztályaimhoz képest.

Van itt még sok ajtó, ami vonzással tölt el: minden, ami képregény-világ, lehet az valós területen (Bosszúállók) játszódó, vagy éppen megalkotott (Batman - Gotham). De jöhet itt még @Eta Csodaidők tetralógiája, Gerald Durell Korfu-történetei. Olykor szívesen lennék Jane Austen egyik hőse, aki bálokra jár és csak csivitel a szomszédságról... Őszintén szólva, majdnem minden vonzz, ami nem ehhez és egyben mégis ehhez a világhoz köthető. 

2015/10/01

Visszanézős #4

Szeptember? Idén nem igazán szeretlek. Nincs kedvem olvasni, mert amik vannak, azok többnyire untatnak, de nyilván ezeket választottam a gigameganagyonnehéz olvasós kihíváshoz, szóval röviden, szenvedek. Azonban akadnak jóságok is, melyek meghozzák a kedvem a hónaphoz. 


- Augusztusból kimaradt, de augusztusban böjtöltem.
Pontosabban negyven napig tarott ez a böjt, július végén kezdtem neki, és augusztus 29-ig tartott. Nem ettem semmiféle édességet/nassolnivalót. Ezt azóta többszörösen is bepótoltam.
- Voltunk nászúton Hévízen, pontosabban Cserszegtomajon, ami Hévíz és Keszthely között elhelyezkedő falu. A kiszolgálás minősége olyannyira minőségire sikeredett, hogy 3 kg-t híztam 5 nap alatt. Szerintetek?
- Mikor jöttünk haza a nászútról, a buszra felszállva felfedeztük, hogy elhagytam az irataimat. Miután túljutottam a kétségbeesés és az idegbaj kettősén meggyőztem magam, hogy nem baj ez annyira, hiszen új iratokat kell majd úgyis csináltatnom. Namármost: másnap Mamám hívott szokásától eltérően döbbenetesen sokat, mi szerint: Hévízen megtalálta egy külföldi emberke az irataimat, leadta a rendőrségen, ahol jegyzőkönyvbe vették az egészet, majd az irataimat továbbították a helyi önkormányzathoz. Mivel semmiféle elérhetőség nem volt megadva, így a lakcímkártya alapján belőtték a hozzánk legközelebb eső emberkét, akit felhívtak, hogy menjen már át szólni Mamámnak, hogy meglelték az iratokat és ezt meg ezt a számot hívják ezzel kapcsolatban... Meglepő fordulat, hogy az az emberke külföldön dolgozik, évente egy hetet van maximum otthon és éppen akkor tartózkodott éppen magyarországi otthonában, így átment drága nagyszülőmhöz, akit reggel 9-kor édes álmából vertek fel, és a hír hallatán, mi szerint meglettek az iratok, továbbra is úgy érezte, mintha álmodna. A többit szerintem magatoktól is kitaláljátok. :) 
- Felfedezem a házas albérletes élet és az együtt élés milyenségét. Rosszat eddig nem mondhatok róla, tetszik nagyon. :) 
- Turkáltam szupercuki pólót a Hádában, mert megérdemlem.



- Voltunk Bortéren, ahol kaptam finom erdei gyümölcsös ízű marcipánt. Marcipánt reggelire mindenkinek! 
- Nekikezdtem másik állást keresni. Egyrészt lejár a jogviszonyom, másrészt a jogviszony lejárta után nem szívesen maradnék a T-ben, mivel jóóóóval kevesebb lenne a fizetés, másrészt egyre kevésbé kedvelem a vezetőimet... harmadrészt pedig nem díjazom az átképzést. 
- Horgolni akarok. És festeni. Meg alkotni. 
- Nem tudom megszokni a kifejezést, hogy A férjem. Jobban szeretem úgy, hogy
- Nem sok kedvem van olvasni. 
- Szeretem az ősz színeit, sárga, vörös, narancs, mustársárga, barna, piszkoszöld, mind az enyém, még a füstös sültgesztenye illat és a száradó levelek zöreje. Ilyenkor érzem igazán, hogy élek. Alig várom, hogy még egy egészen kicsivel hűvösebb legyen, és megvalósíthassam a sapka-sál-kesztyűs horgoló-projektet. 
- Mondtam már, hogy imádom, ha főz? És azt, hogy csodaügyesen is tud? Ez nem csalás és nem is ámítás. Egyik nap 8 körül értem haza munkából, és egy jó adag sajtos-paradicsomos-sonkás omlettel várt itthon. Mondhatni: year of thanks.



- Újra duolingo-zok, erősítem a franciámat, bőséggel elkél.
- Mióta meghallottam a munkahelyi étteremben a citromleves létét, azóta arra ácsingózom. 

2015/09/20

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Ismeritek azokat a történeteket, amik hetekkel később sem hagynak nyugodni az olvasást/megnézést követően? Nekem is van ilyen sztorim, nem is egy, de jelen esetben Stephen Chbosky - akinek a nevét mindig meg kell néznem hogy is kell helyesen írni, mert fejben teljesen másként szól, mint leírva - egy különc sráca nem igazán hagy nyugodni. Röviden? Meghatározó.

Alapvetően kezdek kiábrándulni az ifjúsági irodalomból, mert javarészt tingli-tangli, 95%-ban pedig silány és csalódást okozó. Jobbára azért olvasom őket, mert könnyed és kikapcsol arra a rövid időre, de fel is húznak, mert olyan, mintha maga az író is hülyének nézné az olvasóját bizonyos történet-kreálmányokkal. Már ha azokat lehet történeteknek nevezni, de ez a bejegyzés most nem erről szól.

Szóval az Egy különc srác feljegyzései szintúgy ifjúsági irodalom, szintén gimnáziumban játszódik, és még ha vannak is benne hibák, a minőségi kategóriába tartozik, mert valós problémákról szól, és nem csak szerelmeket és annak háromszögeit vesézi ki az n+1-ik kiadásban is. Adott Charlie, aki leveleket írogat egy meg nem nevezett barátjának a mindennapjairól, a családjáról meg úgy egyáltalán az érzésekről, amelyek meghatározzák őt. Ezeket a leveleket az elején egészen gyerekes stílusúnak tartottam, de aztán könnyen belerázódtam és elfogadtam ezt a formát. Főleg, miután tudatosítottam, hogy igen, egy 15 éves kamasz fiú bizony hasonló stílusban ír olykor. Ami különösen tetszett ebben a stílusban, az a gyermeki őszinteség, ahogy szemléli az egész világot.

Az egész sztoriban érződik, hogy Charlie életében nem minden százas, de nem igazán derül ki, csak a regény utolsó ötödében. Alapvetően elég magányos farkas típusú srácról van szó, de személy szerint úgy éreztem mind a könyv, mind a film esetében, hogy szomjazik azután, hogy szeressék - a családtagjai, a nővére és a bátyja, valamint az apja is elég tróger módon állnak hozzá, párszor egészen vehemens szintre fejlődött bennem az igazságosztói vágy... Aztán nyilván összebarátkozik pár taggal a sulijából, nem meglepő módon beleesik egy lányba (Sam) és nyilván olyan dolgokba megy bele, amik nem sok eséllyel fordultak meg a tudatában. Szó szerint szex, drog és rock'n'roll. Patrick - Sam mostohatestvére - és nyilván a lány is nagy hatással vannak rá, elég nagy csodálattal van feléjük. Szerintem ez a csodálat azért is alakult ki Charlie-ban, mert olyannak látta őket, akik mindent megtehetnek, Nincsenek korlátaik. Sokkal inkább szabadabbnak tűnnek, mint az ő és az őt leginkább meg nem fogalmazott problémája, ami görcsösség és korlátolttá alakítja. Olyan érzésem volt végig olvasás közben, mintha levelei írása közben is belülről fojtottan ordítana, hogy vegye már észre a külvilág, hogy mindez csak a felszín, de valójában már összeomlóban van nála minden. Értelemszerűen Sam és Patrick barátsága közvetlenebbé teszi őt, de amint kartávolságon kívülre kerülnek egyből görcsössé válik... Aztán jönnek a fordulatok és meglepetések, amelyek nálam áll-összekapargatást eredményeztek a padlóról. Ezért is lett meghatározó sok más középiskolai iromány mellett, mert itt legalább tényleges problémákról van szó, nemcsak mondvacsinált kreálmányokról.



Szó ami szó, nekem nagyon bejött ez a sztori, tuti fogom még olvasni, angolul és magyarul egyaránt, de egy ideig még hagynám, hogy leülepedjen. Esélyesen olyan lesz ez nekem, mint a Harry Potterek: akárhányszor és akármilyen formában olvasom, mindig felfedezek benne valami újdonságot, ami a korábbi olvasásoknál nem tűnt fel egyáltalán. 

2015/09/14

nyafiposzt

Botrány, de ami jobbára nyáron tör rám, az most az ősszel bukkan elő, amikor minden jó és csodálatos. Nincs kedvem olvasni. Na jó, ez így nem igaz. Olvasni van kedvem, de amiket olvasok, mind kiakaszt, vagy rosszabb eset, hogy már olyan régóta olvasom, hogy csakazértse akarom befejezni. Újakat meg nem akarok kezdeni, mert csak tornyozódnak az olvasatlanok, az meg még inkább úgy tetszik, hogy nem tetszik. 

- Jane Austen Emmáját legszívesebben megtépném, ennyire engem még irodalmi karakter nem idegesített - az olvasón folyamatosan lapozok tovább, ha 1 oldalnál bővebben elemeznek egy-egy témát, és valljuk be, Austen kisasszonynál ez gyakran megesik. A sült alma ecsetelésére történetesen 6 (!!!!!!) oldalt pazaroltak, de hogy értelmét nem látom miért, az is tuti. 

- Az Egri csillagok hangoskönyvvel az a baj, hogy nem írtam fel, hogy hol is tartottam, a Kissé elmosódva meg egyáltalán nem köt le, pedig Robert Capa nekem olyan, mint Sirius Black a Harry Potterekből: ott van a szeren. 

- Szeretnék színezni, de azt nagyon, csak éppen időm nincs rá. Legszívesebben bevinném munkahelyre és két hívás között ezzel valósítanám meg a kozmosszal való együtt rezgést, de van egy olyan érzésem, hogy munkafegyelmi vétséget követnék el - ebben a tekintetben is - ha munkaidőben színezgetnék. Csodaszép színeseket kaptam Gé-től. *sóhaj*

- Nem mellesleg horgolni is szeretnék. Sapkát, sálat, kesztyűt. Csodaszépeket találtam Pinteresten, olyanokat, amiket esélyesen meg is tudnék valósítani kicsit több szabadidővel. És ha nem Beaverfielden lennének a horgolótűim és a fonalaim. 

2015/09/06

Olvasásaim #3

Megkésve bár, de törve nem, mert addig, amíg nincs rendesen net az albiban - drága Digi ki is használja a 15 napos határidőt rendesen - meg ha nincs is az ember lánya huzamosabb ideig gépközelben - kivéve a munkahelyet - nehéz megkomponálni ezt a  szösszenetet. 

Ha az előző hónapban arról számoltam be, hogy mennyire nagyon sokat olvastam és hú de csodajó minden, jelen esetben éppen a fordítottja esett meg. Mondhatni marha keveset olvastam, türelmem se volt hozzá igazán és jó sok mindent félreraktam, vagy rosszabb esetben félbehagytam. Jelen esetben pl Jane Austen Emmáját Beaverfielden felejtettem a költözés során, és mikor pdf-ben megtaláltam online, döbbenten eszméltem rá: nem tudom melyik fejezetnél tartotok! 



Marni Bates: Láthatósági mellény lúzereknek: Oké, ez annyira felejthető, hogy csak akkor jutott eszembe, hogy el is olvastam, mikor most megnéztem a molyos listámat. Több szó ne is essék róla. 

Sarah Dessen: Along for the ride - Álom két keréken: Szeretem én Sarah Dessen stílusát - legalábbis az ez előtt olvasott két kötet eléggé bejött - de valahogy ez a sztori annyira semmilyennek tűnt, hogy az már kiábrándító. A főszereplő csajban semmi extra nincsen, sőt, igazából a szereplők többsége eléggé érdektelenek számomra. Ámbár nem rossz, hogy a szülőkkel való konfliktust végre meg is akarják oldani egy könyvben, nem csak a szőnyeg alá egyengetni. 

Lauren Barnholdt: Titkok és exek éjszakája: A másik felejthető sztori a hónapból. Nem bírom a sekélyes szereplőket és az egymás hegyén-hátán gubbasztó helyesírási hibákat, a kettőt együtt meg végképp nem. 

Gayle Forman: Csak egy év: Az igazi tű van a bugyimban kategóriás könyv. Bármikor utazásról olvasok elkezdenek bizseregni a tagjaim és csak fognék egy hátizsákot, pakolnék bele fogkefét egy-két ruhát és fognám az útlevelem, és már indulnék is felfedezni, kanyarogni, olyan igazi bakancslistás módon. Nem mellesleg Gayle Forman leírásainál nagyon-nagyon jók a pasi szemszögek, sokkal inkább élhetőek, mint a csajos picsogások. 



J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve: Milliószor olvastam már, és milliószor is fogom még. Kern András felolvasásában nagyon vicces, hasonlóan módosítgatja a hangokat, mint Stephen Fry, bár kétségtelen, hogy néha akkorákat sóhajt Mr. Kern, hogy felmerül a kérdés bennem, vajon mennyire  unja a saját felolvasását. 

J.K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája: Ez is hangoskönyv, ez is Mr. Kern. És itt vége is szakad az általa való felolvasásnak, amit borzasztónak találok. Ettől függetlenül itt is csodajól torzítja a hangokat - Hermione és Ron torzításai a legviccesebbek - és továbbra is zavaróan tud sóhajtozni felolvasás közben. 

J.K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly: A kedvenc részem a Félvér Herceg mellett, és bakker, mennyire nem élvezhető a hangoskönyv, az már-már túlzás. Mert ez nem hivatalos hangoskönyv, hanem a vakok és gyengén látók szövetsége által kibocsátott felolvasós szösszenet. Minden egyes alkalommal összerezzenek, ha rosszul ejtenek ki egy-egy nevet... és ez 10 percenként meg is valósul. Szomorú vagyok, hogy innen felfelé már nem csináltak hivatalos hangoskönyveket a sorozatból. 

Képek forrása: moly.hu


2015/09/02

Visszanézős #3

Egészen izgulósan alakult ez az augusztus, szervezés szervezés hátán, és körülbelül a környezetemben levők - munkatársak és rokonok - egyaránt a makkanás szélén állnak. Egyes esetekben pedig ülnek. De addig is, ez történt augusztusban: 

- Gyűlölöm a meleget. Még ha reggel 7:15-kor indulok is el otthonról, 7:40-re - mire odaérek a buszmegállóba - olyan tapintása van a bőrömnek, mintha mézzel kenegetném.
- Találtunk albérletet nem horror áron, csendes csodaszép környéken, olyan helyen, ahol oldalról és alulról körbefűtenek bennünket. Reménykedünk az alacsony rezsiben. 
- Az egész hónapot végigizgultam, mint a vadállat. 
- A hónap elején beütött a szezoniális könyvfanyalgás.
- Túl vagyok a saját lánybúcsúmon, cuki fejdísszel és még cukibb pólóval tarkítva az est fényét. Igyekeztem úgy közlekedni utcán, mintha semmi különleges nem lenne a fejemen. Nyilván mindennapos látvány a fehér színű fátylas Minnie egér fülek látványa az utcán, a villamoson, a uszon és bowlingozás közben.
- Ittam Longue Island Ice Teát. Az eleje még nem is volt olyan rossz, de minél több fogyott belőle, annál rosszabb lett. Mások is így tapasztalják a hatását?
- Cseresznyés Dr. Pepper. Több jelzővel nem is illetném jóságát.
- Az egyetemi tankönyvtámogatásból akartam megvenni Alice Sherwood: Mit főzzünk allergia esetén? című csodakönyvét, de riasztó erejűnek találtam azt az 5000 Ft-os árat. De hála az Alexandrás nyári akciónak -80% és már el is hoztam az utolsó darabot. Nyilván kirakatból szedtük ki, de az utolsó darab mindig a miénk.
- Ha Gayle Formantól olvasok, mindig tű lesz a bugyimban, és rájövök, mennyire nem tudok meglenni az ülőgumóimon és csak nekivágnék egy hátizsákkal a világnak, és csak mennék, felfedeznék minden egyes vágyott helyet. Ez is egy végtelen lista, hogy miket szeretnék még ebben az életben meglátogatni.
- Képeslap Prágából, kedves munkatárstól.
- 2 barátnőm szervezett végül nekem egy második lánybúcsút is. Igyekeztek letámadni minket mindenféle kéretlen hímek, de elhajtották őket.
- A 2. lánybúcsú napján találtunk egy lánybúcsús lufit, amit felkötöttünk a táskámra mondván, jó lesz az még később is. Aztán elvándorolva egy Vigadóba, a lufi megtette váratlan hatását, ugyanis nem kértek tőlem belépőt.
- Göndörtollú barátnőm megirigyelte az egyik eladó srác sapkáját a rakpartfeszten, így úgy döntött megveszi az említett fiatalember fejfedőjét. Azt nem adta el, de helyette vehetett másikat, még ha valójában ezeket a kalpagokat nem is árusították. Szó se róla, három hímzett liba díszíti eme nemes darabot.
- Elköltöztem Beaverfieldről.
- Többszörösen kiborítottak a körülöttem lévők a szervezési problémákkal kapcsolatban.
- Horgoltam egy csokrot. ITT írtam róla bővebben.
- Mat Kearney zenéi még mindig csodajók.



- Mentem férjhez augusztus 29-én. 
- Bőgtem végig a polgári szertartást - végre felszakadt a több hónapnyi feszúltség. A templomin már kevesebbet sírtam, bár akkor nagyon kibukott belőlem a síras, mikor megláttam a Molyokat. 
- Jöttünk nászútra. 
- Fényképezkedtünk az esküvő napján a Burger Kingben, ahol nyilván mindenki megbámult minket és ajándékba kaptunk plusz egy adag menüt a már megrendeltek mellé. 
- Telefonos ügyintézők gyöngye: az esküvő másnapján hiába kerestem, nem találtam a telefonom. Mindent megnéztünk: ajándékzacskók, bőrönd, a létező öszes felúletet az albiban, de nem találtuk sehol. Felhívtuk Telenorékat, hogy letiltassuk a számot. Gé számáról történt a hívás. Már akkor gyanút fogtam, mikor az ügyintéző közölte, hogy Gé nevén van a szerződésem, de gyorsan tovább léptem. 10 perccel később fejvesztve rohantunk a szomszéd blokkba barátainkhoz, hogy kölcsönkérjünk egy másik telefont, mert az említett ügyintéző Gét tiltotta le, az enyémet meg aktívan hagyta. *tapsvihar*

U.i.: A telefonom végül meglett. 

2015/08/28

horgolt csokor

Nem vagyok az a típusú lány, aki minden egyes másodpercét tökéletesre szeretné szervezni az esküvőjével kapcsolatba. Sőt, egy-két alap dolgon kívül nem bonyolódtam bele a dolgokba, meghagytam másokra a feladatot. Viszont egy dolgot mindenképpen szerettem volna megvalósítani, mert ez egy hűűű és awww élmény számomra. Ez volt a horgolt csokor ötlete. 

Egyik átlagos munkahelyi napomon rákerestem gugli barátunk segítségével erre a kifejezésre: crochet bouquet. Egyik találat rondább volt mint a másik, de aztán szemet szúrt egy aprócska kép. Rögtön megnéztem a hozzá tartozó oldalt, és tudtam: EZ kell nekem. Az külön megtetszett, hogy egy fiú alkotta meg a linken szereplő csodát. 

Őszintén szólva nem tudtam teljesen kibogarászni, hogy melyik részt hogyan is valósította meg - különösen azt nem vágom, hogy a csokor szárát miből és hogyan erősítette a virágos részhez - így eszközöltem egy-két módosítást a saját megvalósításomban. 


Hozzávalók
- horgolótű 
- 2-2 gombolyagnyi 2 színű fonál 
- hungarocellgolyó 
- rengeteg türelem 

Hasonlóan mint az úriember megvalósításánál, én is bevontam egyszerű láncszemekkel a hungarocellgolyó alapját és ahhoz erősítettem a rózsafejeket. Vele ellentétben nem gombostűket használtam az erősítéshez - nekem úgy nem maradtak meg - hanem a láncszemekkel együtt összehorgoltam. 

Fázisfotókról ezúttal is megfeledkeztem, na de hátha legközelebb.