html

2015/09/20

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Ismeritek azokat a történeteket, amik hetekkel később sem hagynak nyugodni az olvasást/megnézést követően? Nekem is van ilyen sztorim, nem is egy, de jelen esetben Stephen Chbosky - akinek a nevét mindig meg kell néznem hogy is kell helyesen írni, mert fejben teljesen másként szól, mint leírva - egy különc sráca nem igazán hagy nyugodni. Röviden? Meghatározó.

Alapvetően kezdek kiábrándulni az ifjúsági irodalomból, mert javarészt tingli-tangli, 95%-ban pedig silány és csalódást okozó. Jobbára azért olvasom őket, mert könnyed és kikapcsol arra a rövid időre, de fel is húznak, mert olyan, mintha maga az író is hülyének nézné az olvasóját bizonyos történet-kreálmányokkal. Már ha azokat lehet történeteknek nevezni, de ez a bejegyzés most nem erről szól.

Szóval az Egy különc srác feljegyzései szintúgy ifjúsági irodalom, szintén gimnáziumban játszódik, és még ha vannak is benne hibák, a minőségi kategóriába tartozik, mert valós problémákról szól, és nem csak szerelmeket és annak háromszögeit vesézi ki az n+1-ik kiadásban is. Adott Charlie, aki leveleket írogat egy meg nem nevezett barátjának a mindennapjairól, a családjáról meg úgy egyáltalán az érzésekről, amelyek meghatározzák őt. Ezeket a leveleket az elején egészen gyerekes stílusúnak tartottam, de aztán könnyen belerázódtam és elfogadtam ezt a formát. Főleg, miután tudatosítottam, hogy igen, egy 15 éves kamasz fiú bizony hasonló stílusban ír olykor. Ami különösen tetszett ebben a stílusban, az a gyermeki őszinteség, ahogy szemléli az egész világot.

Az egész sztoriban érződik, hogy Charlie életében nem minden százas, de nem igazán derül ki, csak a regény utolsó ötödében. Alapvetően elég magányos farkas típusú srácról van szó, de személy szerint úgy éreztem mind a könyv, mind a film esetében, hogy szomjazik azután, hogy szeressék - a családtagjai, a nővére és a bátyja, valamint az apja is elég tróger módon állnak hozzá, párszor egészen vehemens szintre fejlődött bennem az igazságosztói vágy... Aztán nyilván összebarátkozik pár taggal a sulijából, nem meglepő módon beleesik egy lányba (Sam) és nyilván olyan dolgokba megy bele, amik nem sok eséllyel fordultak meg a tudatában. Szó szerint szex, drog és rock'n'roll. Patrick - Sam mostohatestvére - és nyilván a lány is nagy hatással vannak rá, elég nagy csodálattal van feléjük. Szerintem ez a csodálat azért is alakult ki Charlie-ban, mert olyannak látta őket, akik mindent megtehetnek, Nincsenek korlátaik. Sokkal inkább szabadabbnak tűnnek, mint az ő és az őt leginkább meg nem fogalmazott problémája, ami görcsösség és korlátolttá alakítja. Olyan érzésem volt végig olvasás közben, mintha levelei írása közben is belülről fojtottan ordítana, hogy vegye már észre a külvilág, hogy mindez csak a felszín, de valójában már összeomlóban van nála minden. Értelemszerűen Sam és Patrick barátsága közvetlenebbé teszi őt, de amint kartávolságon kívülre kerülnek egyből görcsössé válik... Aztán jönnek a fordulatok és meglepetések, amelyek nálam áll-összekapargatást eredményeztek a padlóról. Ezért is lett meghatározó sok más középiskolai iromány mellett, mert itt legalább tényleges problémákról van szó, nemcsak mondvacsinált kreálmányokról.



Szó ami szó, nekem nagyon bejött ez a sztori, tuti fogom még olvasni, angolul és magyarul egyaránt, de egy ideig még hagynám, hogy leülepedjen. Esélyesen olyan lesz ez nekem, mint a Harry Potterek: akárhányszor és akármilyen formában olvasom, mindig felfedezek benne valami újdonságot, ami a korábbi olvasásoknál nem tűnt fel egyáltalán. 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése