html

2010/08/28

Hangpróba egy - kettő

Többen panaszkodtak, hogy nem tudnak hozzászólni a blogomhoz, pedig be van állítva a bárki által jöhető hozzászólás. Jelenleg ebben a posztban fogom kiélni a szerkeszthetőségi kényszert. Akinek van füle hallja, akinek van mersze kommenteljen, hátha működik.

2010/08/27

Christopher Moore: Biff evangéliuma


Görbetükör a hívőknek, Brian élete kicsit másként, egy-két csepp Douglas Adams humorából, avagy ki is volt Jézus legjobb haverja.
Keresztény-palántaként sokat vártam, amit nem kellett volna, mert így titkon, de előítéletekkel kezdtem neki a könyvnek és bennem volt, hogy na majd jövök én és majd jól leteremtem az egészet. De hiba volt, mert hiába van tarkítva olykor unalmas, de mégis kacagtató elemekkel, valljuk be őszintén; a maga nemében zseniális könyv, még ha olykor csömörrel is tud szolgálni.

Biffet az őrült angyal parancsra visszahozza 2000 év távlatában az élők közé, hogy megírja saját látású evangéliumát. Sajátos stílusban. Kapcsolata Józsuával olyan, mint az igazi bajszos férfiúké – olykor azt az érzetet kelti számomra, mintha egy amerikai filmből kölcsönözték volna a barátságot. Pelenkás – ebben az időben vajon volt már pelenka? - koruktól fogva, sülve-főve együtt vannak, minden kalandot együtt élnek át, barátságot kötnek a jetivel, bejárják Kína berkeit, cölöpökön ugrálnak, sőt, Biff még egy nemi betegséget is összehoz, hogy tudjon segíteni barátján. Mi ez, ha nem barátság? Olyan ő, mint a hűséges fegyver hordozó, csak más a neve. Biff. Aki feltalálta a szarkazmust. Mindannyiunk örömére. Nem mellesleg beleláthatunk Jozsó olykor zavaros gondolatmenetébe is, így megtudhatjuk miként kapcsolódik össze a részegség és a húsvéti nyuszi, és rájöhetünk, hogy igenis rögös az út a tökéletesedés felé.

Persze amellett, hogy Jozsó folyamatosan tanulja a Messiáskodás mibenlétét és igyekszik megtartani cölibátusi fogadalmát Biff megmarad hű barátjának sajátos életvitellel. Amiből nem maradhat ki a Kámaszútra, Örömke, a fogatlan nyanya és Mari. Persze olykor meg kell lógnia a toalettre az őrült angyal elől, hogy tudjon puskázni a Bibliából, de mire nem jó, ha az embernek megadatott a nyelveken szólás képessége és mindenre tud valami frappánsat reagálni. Persze felháborító, hogy a négy evangélista is éppencsak megemlíti a havert és gyakorta csak in medias res fognak bele a dolgokba, de a legfontosabb; akinek nem inge, az ne vegye magára és ne olvassa el.

Vonatkoztass el és egyszerűen csak élvezd. És ne feledkezz meg róla; a Vén Kaporszakállúnak is van humora, csak jól álcázza. Szarkazmussal.
7/10


P.S.: Ez az angyal tényleg hülye. Olyan, mint Castiel.

2010/08/23

Daniel Keyes - Virágot Algernonnak...


… avagy a buta felemelkedése.

Minden embernek megvan a saját értékrendje. Valaki azt vallja, hogy az az ember nem lehet buta, aki szokott olvasni. Más az orvosokat tartja értelmesnek, míg vannak azok – személyem is ebbe a kategóriába sorolható – akik egyszerűen csak elismerik, ha más olyan információval tud szolgálni, ami számára újdonság. Mint például, hogy az elefánt nem képes ugrani. Vagy éppen az ember álmában is érzi a szagokat. De mi van olyankor, ha egy szellemileg fogyatékos ember tudatlanságával kell megbirkóznod nap mint nap? Vajon meddig vagy képes elfogadni mindazt, amit a sors reá mér, és elfogadni úgy, ahogy van. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tárgyal Daniel Keyes Virágot Algernonnak című regénye.

Adott egy szellemileg súlyos férfi Charlie Gordon, aki úgy tudja, a körülötte levő emberek többsége szereti, sőt a barátjának kezelik. Legalábbis ezt mutatják, s nem veszi észre, hogy valójában közvicc tárgya. Gyakorta megalázzák és bántalmazzák, amit az évek során köré alakult burok miatt nem érzékel. S mindezek ellenére megvan benne a vágy, hogy tanuljon. Folyton egyre többet és többet, ami számomra lenyűgöző, hisz manapság ritkán találni ilyen harcos lelkületű embert. Majd jön a nagy áttörés; van lehetőség változni, sőt okosabb lehet. Mindehhez csak egy egyszerű műtét szükséges, s az élete gyökerestől megváltozik. Őszintén; melyikünk nem ragadná meg a lehetőséget? Még ha nem is ilyen szempontból, hisz minden ember igényli a változást.

Végül rövid idő elteltével tényleg tapasztalható lesz a változás: megszűnik rossz helyesírás – tetszett, ahogy ezt alkalmazta a történetben – egyre nagyobb lesz a tudásszomja, mindent elolvas, ami elé került, s az agya is úgy veszi be az információkat, mint ahogy a szivacs felveszi a vizet. De mint tudjuk a szivacs is leereszt egy idő után... Charlie -val is ez történik, és így veszít el mindent, amihez addig ragaszkodott. Szerelem, intelligencia, barátok, család...

Olvasás közben valahogy ismerős volt a történet. Vagyis igazából nem a történet, inkább a karakter. Olyan, mintha az Egerek és emberek illetve a Foresst Gump közrejátszott volna a műben. Vagy éppen fordítva. Megismerhettem Charlie mélységeit és magaslatait, vágyait és nehézségeit egyaránt, mind magánéletileg és emberileg egyaránt, a harcot, ahogy azért küzd, hogy minél többet tudjon, s az emberek elfogadják őt a hibáival és a tudásával egyaránt. De azt is tudom, hogy a tudás hatalom, s az emberek gonoszak tudnak lenni. Ha valaki gyengébb, mint ami elfogadott, akkor ott taposnak bele, ahol tudnak, s nem foglalkoznak a következményekkel, vagy éppen az ellenkezőjével; mi lenne, ha én lennék gyenge?

Nem mondom, hogy könnyű lenne ezeknek az embereknek az élete, de másként értékelem, mióta 1 éve meghalt autóbalesetben egy jó barátom. Ez a könyv rá emlékeztet, hisz ő tényleg okos volt, de a körülötte levők kitaszították amiatt, hogy az egyik szemére vak volt, s nehezen tudott mozogni. Máig nem értem, hogy miért nem beszéltek vele az emberek, és próbálták meg megismerni azt a kedves, önzetlen arcát, amit mindenkinek mutatott.

Nem tudok mit írni. Nem a legjobb könyv, amit valaha olvastam, de van benne valami, amitől elgondolkodsz, s átértékelsz dolgokat.
Legalábbis belőlem ezt váltotta ki.
7/10

2010/08/14

Douglas Adams - Galaxis Útikalauz stopposoknak



Van az úgy, hogy elolvasol egy könyvet és hosszú órákon át csak törpölsz és törpölsz, hogy mégis mit írhatnál róla. Nekem ez sikeredett:

Aranyköpések kincsestára, avagy mit tud nyújtani neked ez a könyv:
- A törölköződre mindig számíthatsz.
- Még manapság is vannak kétfejű elnökök.
- Megaszamárhús.
- Valamit kezdeni kell a depressziós robottal.
- A Föld jobbára ártalmatlan.
- A Vogon költészet csodálatos. Egyesek szerint.
- Stoppolhatsz. A törölköződdel.
- Mennyi hatszor hét? Negyvenkettő, ami az életünk része.
- Az angol humor és bugyrai.
- Az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik – nem mindegy.

U.i.: Olvasd el, és ne ess pánikba; május. 25. Törölközőnap.

2010/08/08

Chuck Palahniuk - Harcosok klubja


Híres. Hírhedt. Kult. Címszavakban talán így lehetne összefoglalni ezt a regényt. De ennél mégiscsak többről van szó...

Van az úgy, hogy az embert jó időben és jókor találják meg a könyvek. Na, ez nálam is így volt, figyeljetek csak:
Csütörtök este. Félig kábultan fekszem itthon, mikor már kezd elpárologni a szervezetemből a fájdalomcsillapító hatása. Lüktet az ínyem, magzat alakzatban igyekszem az államhoz szorítani a jeget, hogy legyen mégis valami, ami tompítja a fájdalmam. Nem jó semmi, sőt még az éltető nevetést is ki kell iktatni a szótáramból, különben felreped az ínyem és irány vissza a szájsebészet. Mégis mit csináljak? Aludni? nem megy, míg nem hat a következő adag fájdalomcsillapító. Film? évek óta nem kapcsoltam be a tevét, miért törném meg ezt a szép hagyományt? Végső de legjobb megoldás; olvasás. De mégis mit? Galaxis útikalauzt nem lehet, mert rámtör a vinnyogógörcs, meg hát a dráma is sztornó, mert nem vagyok depis hangulatban. Végső kétségbeesések közepette gurul be a kapun a megmentő kötet; Chuck Palahniuk: Harcosok klubja, hisz tudjuk a betegnek fájdalomdíj jár.

Elolvasom az első mondatot: Tyler munkát szerez nekem egy étteremben, nem sokkal később pisztolyt nyom a számba, és elárulja az örök élet titkát: először meg kell halni. Ízlelgetem... ismerős, de mégis valahogy új... Aztán egyszer csak annyit veszek észre, hogy sodor - magával az álom. Hatott a fájdalomcsillapító, vége az alvatlanságnak.
Másnap reggel. A friss seb a számban feldagad és még mindig vérzik. Remek. Nyelni alig tudok, beszélni talán még kevésbé, nevetés ismételten tiltólista, de azért próbálkozok. Aztán, valahogy megbabonázódtam az ismerős ismeretlenben. És olvasok. Két napig folyamatosan.

Persze olvasás közben sokat segített, hogy láttam a filmet évekkel ezelőtt - nektek is a színészek hangja és arca járt a fejetekben olvasás közben? - és már oly sok alkalommal megfogadtam, hogy előbb a könyv és csak aztán a film, de cirka 10 évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy Palahniuk-ot inni vagy enni kell. Fogékonyabb lettem a fájdalom átélésére, hogy magam is átéltem olvasás közben mindazt a bizsergő érzést amit Tyler Durden pofonja nyújt.

Lehengerel és kiakaszt egyszerre a mentalitás, amit és ahogyan ábrázol egyaránt; Marla, ahogy minden erejével próbál kapaszkodni a külvilágba. A klub tagjai, akik csak szenvedést produkáltak az életükben, amíg nem jött Tyler, vagy éppen a narrátor, aki ki akar adni minden felgyülemlett érzést, ami az évek során kialakult benne.

Persze akadnak benne túlzások – narancsléből bombát? - de mégis ahogy benne vagy a történetben képes vagy elhinni mindazt, ami előtted van, hiszen Tyler mondja. Ő az isten, nem látod, de tudod, hogy létezik, ezért engedelmeskedsz. Egyszerre fordulsz ki és merülsz bele a világfájdalomba, a rejtett, de mégis valós társadalomkrtikába, a káoszba, ami tulajdonképpen szerves része a klubnak, amiről persze jobb nem beszélni.

Felmerült bennem a kérdés, hogy lehet-e ezt a könyvet egyáltalán értékelni tízes skálán. Persze sokan vannak olyanok, akik egyből megadnák a max pontot vagy éppen a mínuszba hanyatló értékeket, de jelen helyzetben tanácstalan vagyok. Egyszerre érzem a legjobb - és egyben az egyik legrosszabb könyvnek, amit valaha a kezembe vettem. Lenyűgöz mindaz a betegség, ami előtör a sorokból és mégis letaglóz, hogy van ilyen. És még ezek után hiszem azt, hogy sokat láttam már a világból – természetesen ez egy nagy tévedés, de a bennem kavargó érzéseket leginkább a könyv egyik mondata tudja visszaadni: Néha, közvetlenül ébredés után az embernek fogalma sincs arról, hová került.

2010/08/06

Új borítás a Harry Potter sorozatnak?

M.S Cor­ley a szabadúszó borítótervező új külsőt készített a Harry Potter könyveknek a Penguin Classics kiadásokhoz mérten. Őszintén szólva, nekem tetszenek, bár elfogult vagyok a Penguin Classics kiadásokkal szemben.




2010/08/04

Ernest Hemingway: Akiért a harang szól


- Romantikus? Hemingway? Betegesen nőgyűlölő alkoholista volt. Egész életében Picasso ex-macáit hajkurászta.
Minden egyes alkalommal, mikor meghallom Hemingway nevét, mindig ezzel az elhíresült mondattal tudom azonosítani. Persze-persze tudom, hogy a hiba ismét az én készülékemben van, hisz túl sokat néztem a sokak által kedvelt 10 dolog, amit utálok benned című filmet, de a könyv elolvasása óta más kép él bennem az íróról.

Mint minden könyvnek – mármint ez csak szubjektív vélemény, nem kell rám hallgatni - van egy sajátos atmoszférája. A Raana Raas könyveket átöleli az izgalom, a Harry Pottereket a csodálatos varázsvilág, Lucy Maud Montgomery-t a végeláthatatlan öröm, míg Hemingwaynél a lappangó feszültség figyelhető meg. Ez volt az első könyvem tőle és hát erős bennem a bizalom, hogy nem az utolsó. Az a mód, ahogyan bő 3 napba belesűríti a valójában több hónapnak tűnő cselekményt egyszerre ejt ámulatba és gondolkodtat el.

A történet a spanyol polgárháború egy részét mutatja be, ahová megérkezik Robert Jordan, akinek tanár létére egy feladata van; 3 napon belül fel kell robbantania a hidat a háború érdekében. Közben persze megismerkedünk a fontosabb mellékszereplőkkel, s azok múltjával, amely információkkal Robert -nek egyaránt meg kell küzdenie, akárcsak túláradó fásultságukkal illetve mindazzal, amit a háborúról nem tudnak. Ebben a túláradó nehézségben a szerelemmel is szembe kell néznie, ahol felfedezi mindazt, amit eddig hiányolt a mindennapjaiból; az élete értelmét.

A történet több réteget ölel fel, s részben ebben rejlik számomra a szerethetősége; romantikus - de nem a túlzó kategóriás változat és lélektani, mert rengeteg jellemet megmutat nekünk a háború borzalmai közepette. Valahogy azt sugallja, hogy a sok-sok borzalom ellenére is megmaradhat az emberi magatartás.

Zenghetnék még ódákat a a jellemábrázolásról, a hősies megoldásról vagy éppen a sok-sok témáról, amit érint a könyv, de nem érzem magamat méltónak hozzá, hiszen ezt az egy könyvet ismerem tőle lapjaira bontva. Egyszerűbb lesz, ha megismerkedem életművének további köteteivel is.

8/10