html

2012/05/31

bizony


Figyeljük csak meg: napjában többször - miközben lehajlunk, fölegyenesedünk, kivisszük, behozzuk, lemegyünk, följövünk, behozzuk, lemegyünk, följövünk, leejtjük, összetörjük - önkéntelenül kiszakad belőlünk a sóhajtás: Jaj, Istenem!
Van, aki a jaj-ra helyezi a hangsúlyt - kissé elnyújtva jajgat - utána alacsonyabb hangfekvésben következik az Istenem.
Van, aki egybehangzóan, bizonyos monotóniával ismételgeti: jajistenem, jajistenem.
[...]
Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk.
vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.
Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.
Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék!

2012/05/23

múlt héten történt...


igaz, de most volt alkalmam posztolni erről egy kis szösszenetet.
Mert az úgy volt, hogy utolsó órát ültünk az egyetemen. Pontosabban az elektronikus társaink, akik kértek egy-két elsütött pillanatot. Volt itt móka és kacagás, kamerának induló torta - ami inkább hasonlított egy cöfire - mosolybogyó, fejnélküliség, fekete és fehér, hogy a szürkéről ne is beszéljünk. Szeretem ezt a sorozatot. Werkfilm á lá Jucc.










2009-2012

Közhely, nem közhely, de igaz: mintha tegnap kezdődött volna ez a bizonyos 3 év...


2012/05/19

három másodperc


Az előbb még tudtam, miért ezt a címet adtam, most már nem. Csak gratulálni tudok magamnak.

Nem mellesleg, ha hétfőn lustaság szakra felvételiznék, tuti maximális pontszámot kapnék. Ezt még a nagyok is megmondhatják. Pillanatok alatt képes vagyok órákig dekoncentrálttá válni, és minden mással elfoglalni magam, csak a tanulással nem. Lusta dög vagyok, nincs mit szépíteni a dolgokon.
De legalább ettől a daltól jobb kedvre derülök. Még ha csak egy hangyabokányit is.

Jenny & Tyler - Little Balloon


Always how my story ends
Feels like I'm slipping from your hand
Try and try, time and time again
I want to hold on; hope I can

2012/05/13

kérdés


Elképesztően rám tört az alkothatnék. Nem volt kedves, nem kopogott be az ajtón, hanem egyenesen betört, minden kérdezés, vagy éppen engedély nélkül. Engem pedig megmakkantott. Arcátlan perszóna! És természetesen (még ha éssel nem is kezdünk mondatot) tanulás közben - szuperszűkös határidős beadandók pötyögése közepette - támasztódnak a legmagvasabb gondolataim. Legújabb: Miért is nem mentem asztalosnak? Ha már akkor vagyok a legboldogabb, amikor festhetek, csiszolhatok, faraghatok, és a többi, és a többi.... oda meg vissza vagyok a gyönyörűségtől, amikor merő egy festék a ruhám, a kezem, meg úgy egyáltalán minden.
Egyszer tuti, hogy csinálok egy ilyet. Sárga. Zöld. Barna. Teljesen mindegy, csak festhessek.





2012/05/09

(talán) fontos...



Értékelném, ha érteném, mire is utalnak... na de majd csak eljön annak is az ideje. 


Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy csendben, és várj az ÚRra! 

Zsoltárok 37,4-7

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. 

Jeremiás 29,11

Eljött. :)
2013.01.04.

2012/05/08

Matched - Egymáshoz rendelve

Avagy amikor egy könyvnek nagyobb a füstje, mint a lángja


Van az úgy, hogy nagyon beharangoznak egy könyvet. Teljesen rá vagy pörögve, még a képzeletbeli - és egyben megváltoztathatalan - várólistádat is képes vagy egy kicsit átszervezni, hogy minél hamarabb nekikezdhess kíváncsiságod tárgyának és természetesen nem könnyíti meg a helyzetedet, hogy a barátaid ódákat zengenek arról a bizonyos műről. Ismerősek a tünetek? Többünkkel előfordult már, igaz? Persze a titkos recept utolsó adalékáról se feledkezzünk meg; amilyen nagy a lelkesedés az elején, olyan nagy lesz a csalódás a végén.

Ally Condie könyve disztópiára (negatív jövőképre) épülő történet. Egy teljesen steril környezetet tár elénk, ahol a globális felmelegedés győzelmet arat az anyatermészet felett, és éppen ezért a könyvben fel-feltűnő állami szervek kialakítanak a fennmaradó Társadalom számára egy olyan - állítólag mindenki számára elfogadható és optimális életteret - mellyel kielégítik a polgárok szükségleteit. Természetesen komoly szabályokat is életbe léptetnek a rendszer zavartalan  működésének érdekében. Az emberek élete tökéletesen forgatókönyv-szerű; időpontra kapják a kaját, előre meghatározott - pontosabban bekorlátozott - az öltözékük és a szabadidejük, mások döntenek helyettük, a szabad akaratról már régen lemondtak. Nem mellesleg a Társadalom számára az olyan kulturális források, mint amilyen a zene, a képzőművészet és a versek is csak 100-as listába korlátozva elérhetőek, mert ez a rendszer nem tűri meg a lázítást előidéző alkotások meglétét.

 Az írónő első regénye első szusszanásra nem rossz - viszont csak erős jóindulattal lehet jónak titulálni. Történetileg mindenképpen elismerést érdemel az első könyves szerző, de itt véget is ér a pirospontgyűjtő-lista. A főbb karakterek (Cassia, Ky, Xander) annyira egyszerűek, hogy képtelenség velük azonosulni, és valójában a mellékszereplőket - mint például a 3 oldal erejéig felbukkanó nagypapa - könnyebb megszeretni, és érdekesebbnek is bizonyulnak, mint a lázadó tinédzserek szerelmi háromszögére épített történetvezetést. Tetszik, hogy a mellékszereplők között vannak olyanok, akik csendes ellenállóként küzdenek a rendszerrel, de mégis többségben vannak, akik csak erősítik az “agymosás-jelleg” hitelességét, hiszen minden megnyilvánulásukban a rendszernek akarnak megfelelni.

Van benne egy adag lassan áramló feszültség, ami az olvasók többségét az őrületbe kergeti, hiszen a megszokott pörgéssel ellentétben egy “lassú víz partot mos” állapotba kell belecsöppenniük. Éppen ezért, sokaknak unalmasnak tűnik, hiszen a lassú kibontakozástól nehezen lendül előre a történet, és mint ahogyan az a kezdő írókra jellemző, nála is jelentkezik az “utolsó 20 oldalban derül ki minden” - szindróma. Nem sok feszültséget és izgalmat ad az olvasóknak. Helyette megmarad a lassan hömpölygő feszültségnél, amely mellett 300 oldalon át kitart. Már a 100. oldal után bennem volt az a bizonyos “ezt 50 oldalban is össze lehetne foglalni, minek pazarolni a drága papírt” érzés és a vége felé egyre csak erősödött a felismerés. A lassan gyökeret verő rossz érzésre csak ráerősít a - szerintem - szörnyű fordítás. Valószínűleg nem vagyok egyedül, ha nem tetszik ez a mondat se nyelvtanilag, se máshogyan;

Épp időben, mert így legalább saját szemével láthatja, ahogy Em összeesik, és meghal.

És ez csak a kezdet; tele van félregépelésekkel, és akárhogyan is értelmezem, de elképzelni már nem tudom ezt a szót; tormacsarnok. De biztosan velem van a baj, én kérek elnézést.

Elég nagy csalódás volt számomra ez a könyv, amelyre a kivitelezés és a fordítás csak ráerősített. Az alapötlet és a beharangozás alapján többre és klasszisokkal jobbra számítottam.  

2012/05/04

nagyszerű


... példája annak, amikor a feldolgozás klasszisokkal jobb mint az eredeti "muzsika".

Esther Faith & Landon Austin - Payphone (Maroon5 ft. Wiz Khalifa)