html

2015/10/04

Ahol otthon érzem magam...

... Avagy fantáziavilágok kapujában. 

Az utóbbi hetekben gyakran belém mászott a kényszer, hogy elegem van mindenből, inkább elhúzom a csíkot Roxfortba, nem bírom ezt a makkantságot tovább. És nyilván mire túl lennék ezen az állapotomon megint kezdődik minden elölről. Rögtön be is társultam a Témázunk! rovatba á lá Pupilláék. Nálam gyakorta nem az a kérdés, hogy a régi klasszikust idézve melyik ajtón menjek be, hanem éppen az, hogy miként tudnám elhagyni ezeket a világokat. 

Az egyik leglényegesebb dolog - oly sok más egyéb mellett - amit szeretek az olvasásban, hogy képes átpakolni más helyekre, ahol már-már olyan otthonosan mozgom, mintha a valóság lenne. Ebbe beletartozik, hogy olyan lelkesedéssel tudok beszélni bizonyos szereplőkről, helyszínekről, mintha a legközelebbi barátaim lennének, netalántán gyűlölt ellenségem. Nem egy esetben magukról a helyszínekről és az olvasott eseményekről is úgy nyilatkozom, mintha én magam is részese lennék a történet alakulásának. 

Anglomán lényemnek köszönhetően az első és talán leglényegesebb fantáziahelyszín ahol szívesen megöregednék, nem más, mint a Harry Potter világa. Van olyan személy, aki nem rajong ezért a környezetért? (Nyilván költői kérdés, nemleges választ pedig nem fogadok el. ;) ) Meggyőződésem szerint csak azért nem kaptam levelet a felvételemről, mert pont akkor születtem, amikor Voldemort átvette a hatalmat, így esélyem se volt bagolypostát kapni. Sanyarú sors! Nincs olyan, ami ne vonzana ebben a világban: varázsigék, családi kapcsolatok, az iskola, Roxmorts, sárkányok, a málnakrémmel és tejszínhabbal töltött csokipocak, Hagrid durrfarkú szurcsókjai... soroljam tovább? És ha már angol területről esett szó: teljesen mindegy milyen sztorit olvasok, mindig bizseregni kezd a bőröm az izgatottságtól, ha erről a helyről hallok. Ilyen volt az Időtlen szerelem-, a Pokoli szerkezetek és Pán Péter történeteinél egyaránt. És ha már Pán Pétert említem: mennyire jó lenne egy olyan helyen élni, ahol nem kell a felnőtt élet gondjaival törődni és aggódni, hanem gyerek marad minden ott élő személy. Nem mellesleg még repülni is tudnak: hát nem minden gyerek erre vágyik?

Valóságos helyek tekintetében két terület van,a mi igazán vonz. Az egyik Edward herceg-szigete, azon belül is Avonlea. Emlékszem, gyerekként rajongtam az Anna sorozatért, és mindig tátott szájjal bámultam a tévét annál a jelenetnél, amikor Matthew Cuthbert első alkalommal viszi Anne-t Zöldoromba. Még egy olyan csodálatosan szép helyet, nem mellesleg, Montgomery leírásai a helyszínről még inkább mehetnékre csábít. Rajongok minden egyes világítótornyáért... Bakancslistámon kiemelkedő helyen szerepel, a sziget meglátogatása. és bebarangolása, érthető módon. Hasonló must have bakancslista meglátogatós hely Új-Zéland, azon belül is azok a területek, ahol a Gyűrűk Ura jeleneteit forgatták. Kifejezetten irigylem @BZsófi molyt, hogy élhetett azon a vidéken, és még meg is látogathatta a helyszíneket. 



A másik ilyen "valóságos" helyszín nem más, mint a Szent Johanna Gimi, azon belül is Budapest. Ciki, nem ciki, de ettől a sorozattó megszabadulni nem tudok - és nem is akarok - és még jó sokáig meghatározó marad, nem mellesleg nem izgat, ki-mit mond, de én rajongok Budapestért. Hosszú távon nem szeretnék ott élni, de bármikor a városban járok, úgy érzem, mintha megbabonázódnék. Szeretem az utcáit, a hidait, a Leves.-t, az ott lakó sok-sok kedves ismerőst, meg azt a hangulatot, amit a város ad. Nem, nem a szagokra gondolok, amit oly sokan emlegetnek, hanem a pezsgés, ami minden utcasarkon előbukkan. Fantasztikus helynek tartom, és örülnék, ha Szegedet valamilyen úton-módon közelebb lehetne pakolni hozzá. Vagy éppen fordítva, de nem is ez a lényeg. A tény, hogy egy jó ifjúsági sorozat ott játszódik, máris pozitív színben tünteti fel az egész sorozatot, de mivel  a sorozatban szereplő karakterek többségét is szeretem, így még közelebb áll hozzám. Sajnos se az általános iskolai, se a gimnáziumi osztályközösségemet nem nevezném összetartónak, így érthető módon, minden makkanásukat élveztem ennek az osztálynak. Nem mellesleg egy kicsit mindig is Reninek éreztem magam, még azelőtt is, hogy azt tudtam volna, ki ő. Rengeteg nevetést és jelentős pillanatot okozott nekem ez a képzeletbeli osztály a saját valós osztályaimhoz képest.

Van itt még sok ajtó, ami vonzással tölt el: minden, ami képregény-világ, lehet az valós területen (Bosszúállók) játszódó, vagy éppen megalkotott (Batman - Gotham). De jöhet itt még @Eta Csodaidők tetralógiája, Gerald Durell Korfu-történetei. Olykor szívesen lennék Jane Austen egyik hőse, aki bálokra jár és csak csivitel a szomszédságról... Őszintén szólva, majdnem minden vonzz, ami nem ehhez és egyben mégis ehhez a világhoz köthető. 

1 megjegyzés :

  1. Köszi, hogy csatlakoztál! :) Szerintem nem ciki rajongani Budapestért, gyönyörű város, rengeteg nagyon szép hellyel :) Én is szeretem, bár ott élni nem szeretnék, a közlekedés autóval egy katasztrófa. :D De a regényvilágok ugye nem is erről szólnak, hanem a képzeletünkről. SZJG egyébként be van nekem tervezve még idén őszre elvileg! :) Remélem fogom én is szeretni.
    Durrell és az angliai helyszínek nekem is vonzóak, és hát a HP-s költői kérdéssel ugyanúgy vagyok mint te, nemleges választ egyszerűen nem lehet elfogadni, egy annyira magával ragadó és komplex világ, és olyan hívószavak, amik azonnal visszahozzák az érzést, mint amikor először szagoltam bele a varázsvilágba... :)

    VálaszTörlés