html

2013/06/03

Hallgass meg, kérlek!

Kedves Ismeretlen Ismerős,

Tudom, hogy tudod, de régóta figyellek már. Figyelemmel kísértem minden mozdulatodat, döntésedet, még a kétségbeesett pillanataidat is… lehet, hogy ez most megrémít, de nyugi, nem kell félned, mindig csak annyira avatkoztam bele az életedbe, amennyire hagytad.
Ismerem a félelmeidet is. Jól tudom, hogy kétségbeesetten szeretnél megfelelni. Nekem és másoknak egyaránt, bár nem igazán értem, hogy miért. Néha furcsán viselkedsz a jelenlétemben, felaggatsz magadra mindenféle szertartásos marhaságot annak érdekében, hogy közelebb kerülj hozzám. Ott van benned az a frusztráló furcsa érzés, hogy talán ezt nem így kéne, de aztán egy ponton ismét beletörődsz, hogy nincs értelme változtatni, hiszen mindenki ugyanazt csinálja. Sodródsz az árral, közben minden pórusoddal ez ellen küzdesz. Közelebb szeretnél kerülni hozzám, folyton előrébb és előrébb akarsz kerülni ebben a megismerésben, de nem vagy hajlandó elfogadni, hogy a vallásos kockaság régóta maga alá gyűrt. Azt kell mondjam, nem ilyennek ismertelek meg.
Ott van benned száz meg száz kérdés, hogy mitől lehetnél jobb, hogyan tudnál igazán megváltozni, de végül mindig oda lyukadsz ki, hogy a többieket másolod… változni akarsz, de nem hagyod és nem is engeded, hogy én változtassalak meg. Nem engedsz teret nekem, hogy új életet adjak, önfejűen ragaszkodsz a berögzött szokásaidhoz, melyektől már olyan régóta szabadulni szeretnél. Nem veszed észre, vagy éppen nem akarod észrevenni, hogy a célom nem az, hogy azonosulj a többiekkel, hogy beilleszkedj a rendszerbe. Egyedül arra vágyom, hogy rám figyelj. Hogy egyszer az életben hallgass végig. Sokan fognak sokfélét állítani arról, mi a jó neked, mit kell csinálnod, de ez mind felesleges, mert csak én tudom, hogy milyen sorsot terveztem neked. Ha a többiekre figyelsz, el fogsz bukni. Újra és újra.
Tudom, hogy egykor ismertél, tudom, ott voltam veled… azok voltak a szép napok! Égett benned a tűz, nemcsak pislákolt…. de aztán valami megváltozott. Rengeteg salak és szemét rakódott rád, igazából fogalmam sincs, honnan szedted ezeket. Elnézést, mégis; megint elkezdtél másokra figyelni. Egy távoli, homályos képpé változtam a szemedben, s elvárod a körülötted lévő évszázadok óta letisztult liturgiáktól, hogy megmondják neked, hogyan imádkozz, miként szolgálj, és azt, hogyan legyél pontosan ugyanolyan, mint a rendszer többi tagja. Egy legyél a sok közül, vagy a sok közül legyél egy? Nem mindegy.
Értsd meg végre; egységet akarok, nem pedig egyformaságot. Azt akarom, hogy elhidd végre; nem kell elveszned a többiek között, nem kell olyannak lenned, mint az átlag. Dicsérhetsz ugrálva, énekelve, szolgálhatsz nekem teljes szívvel. Nincs szükségem az istentelen kőszívedre. Akarom, hogy észrevedd: szembe mehetsz a vallásos liturgiákkal, melyek szép lassan eltávolítanak tőlem.
Egyszer, egy szép napon észre fogod venni, hogy nem változtam meg. Ugyanolyan vagyok, mint kétezer évvel ezelőtt. Sőt, akár korábbra is visszamehetünk. Egyedül rád várok, az egész életem ebből áll. Rád várok, hogy újrakezdhessük a megkezdett munkát benned, hogy megismerhess engem. Olyan forró, odaadó szeretetet ajánlok neked, amely minden benned élő szemetet és salakot kiéget gyökerestül. Egyet kell tenned mindezért; figyelj rám teljes szívvel.
Akarom, hogy megismerj teljes valómban.

Rész-ihletforrás: