Impressziók a 2015-ben olvasottakról

Hasonlóan az előző évhez megint akartam egy más megközelítésű összegzést írni a 2015-ös olvasmányaimhoz. Bizonyos "tételek" nem teljesültek az idei olvasásoknál, illetve új szempontokat is sikerült generálnom, viszont idén nem akarok mindent kategorizálni, mert azok olyanok is. De a tényleges rendszerezés előtt egy rövid listányi összefoglaló. 

1, Összesen 69 könyvet olvastam végig a Moly szerint, ezek között főként lagymatag YA-k szerepelnek - szeretnék a megkezdett 2016-os évben más kategóriákat is olvasni. 

2, Összesen 11 könyvre nem tudtam ráhangolódni, így még a befejezésük várat magára. 

3, A következő évbe 4 könyvet hoztam át, ebből 1 színező. 

4, Képregény kategóriában a Moly szerint 3-at olvastam, de a valóságban ez nyolcnak felel meg. 

5, Összességében 16 könyvet olvastam idegen nyelven, ebből elolvastam a magyar fordítását 5 kötetnek. 

6. Ez a 69 elolvasott könyv körülbelül 21000 oldalnak felel meg. 

7, Nagy bánatomra nem fejeztem be a Reading Challenge-t, de bízom, hogy az Erő erre az évre koncentrálódik. 

2015-ben:

Kedvenc olvasmány(ok): Gayle Forman: Hová tűntél?; David Nicholls: Egy nap; Alan Moore & Brian Bolland: Batman: The Killing Joke; Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései; Brandon Staton: Humans of New York

Kedvenc folytatás: Gayle Forman: Hová tűntél?

Az Idegesítő: Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?; Lauren Barnholdt: Titkok és exek éjszakája; Jane Austen: Emma, Zakály Viktória: Szívritmuszavar

Szakmai: Andy Steel: Sajtófotó; Szalay Zoltán (szerk.): Visszapillantás/ Flashback; Susan Sontag: A szenvedés képei; Kolta Magdolna & Tőry Klára: A fotográfia története; Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája; Lugosi Logo László: Fényképíró; Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve; Willfried Baatz: Fotográfia; Robert Caputo: Portré és riport

A pozitív csalódás: Susan Sontag: A szenvedés képei 

Amit soha többet önszántamból: Lauren Barnholdt: Titkok és exek éjszakája

Istenem, még egy ilyen sekélyes, semmitmondó történetet nem láttam nyomtatásban. Őszintén sajnálom a fákat, amelyeket beaprítottak azért, hogy ez nyomtatásba kerüljön. 

A szép képes: Makány Márta: Esküvő

A kedvenc kapott könyv(ek): J.K.Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (illusztrált); Gary Chapman: 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt; Johanna Basford: Titkos kert; Vrábel Krisztina: 160 grammos szénhidrátdiéta; Jenny Downham: Amíg élek; J.R.R. Tolkien: A hobbit (giganagy megjegyzéses verzió); Alice Sherwood: Mit főzzünk allergia esetén? 

A folytatás jobb, mint az előzmény: Gayle Forman: Hová tűntél? 
Őszintén írom, hogy ebbe én nagyon belevesztem. 

Több éves nyögveolvasás eredménye: Jane Austen: Emma 

Nem gondoltam, hogy valaha is émelygés fog el egy Jane Austen könyv olvasatán.

A film nekem jobb: John Green: Papertowns

Magyaros: Tavi Kata: Nyitótánc, Ballépések; Makány Márta: Esküvő; Zakály Viktória: Szívritmuszavar; Janikovszky Éva: Ájlávjú; Leiner Laura: Hullócsillag

Sorozat: Gayle Forman: Csak egy nap; Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Félbehagyások: George R. R. Martin: Trónok harca; Jodi Picoult: My Sister's Keeper; Jann S. Wenner – John Levy (szerk.): Rolling Stone – Interjúk; Sharon Delano: Annie Leibovitz at Work; Máté Angi: Az emlékfoltozók; Szabó Magda: Álarcosbál; Jodi Picoult: Nineteen Minutes; Veiszer Alinda: Ráadás; Robert Capa: Kissé elmosódva; William Shakespeare: Ahogy tetszik; Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Olyan cuki, hogy belehalok: Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

A nagy szemöldökráncolás: Jay Asher: Tizenhárom okom volt…

Az alapötlet nem rossz, de az okok inkább kifogások. 

Az újraolvasások: Harry Potterek, Neveletlen hercegnő kötetek angolul 

Nem kötött le, pedig oly sokan mások szeretik: Zakály Viktória: Szívritmuszavar, Sarah Dessen: Along for the ride - Álom két keréken, Gail Carriger: Soulless - Lélektelen; Gillian Flynn: Holtodiglan

Ami régóta várakozott: Cecelia Ahern: Ahol a szilvárvány véget ér, David Nicholls: Egy nap, Andy Steele: Sajtófotók

Kedvenc páros(ok): Emma & Dexter, Adam & Mia, Graysor & Avery, 

A Karakter: Emma Morley (David Nicholls: Egy nap) 

És végül amik a 2016-os évbe átcsúsznak: Ernest Cline: Ready Player One, Gary Chapman: 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt, Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére, Johanna Basford: Titkos kert 

2015-ös számvetés az "elsőkről"

- kaptam Moleskine füzetet (Mickey Mouse)
- álmodtam arról, hogy egy tök jó új blogbejegyzésbe kezdek, de mire felébredtem elfelejtettem, miről is szólt
- megvettem életem első Cosmoját, csakis és kizárólag az esküvői mellékletért
- mentem lázasan vizsgázni a szülinapomon, kerestem a termet kb 30 percig mire kiderült, hogy másnap lesz a vizsga
- mióta pár éve kitaláltam az „egyél tortát minden reggel a szülinapod hetén” nemzetközi hetet, azóta ez az első év, amikor se a szülinapom reggelén, se a héten nem ettem tortát reggelire
- jártam ara-körre más arákkal (termékeny év ez a 2015 én mondom)
- mentem csokifesztiválra, ahol eddigi napjaim legfinomabb macaron sütijét ízleltem
- írtam újra a bakancslistámat – az előzőt valahova nagyon elpakoltam, aztán pár héttel később megtaláltam
- horgoltam sálat barátnőm születésnapjára
- vágtam le Gé állig érő göndör haját rövid, kócosra waxolható fazonra
- ettem rakott padlizsánt (korábban sose akartam, nem tetszett az a lilaság), túrós rétest aszalt szilvával, kézműves szaloncukrot
- készítettem szaloncukrot diós-narancsos kivitelben
- álmodtam angolul
- kaptam el olyan vírust, amivel az orvos sem tudott mit kezdeni
- csináltam adóbevallást magamnak és Gének
- írtam meg az MA-s szakdolgozatot, ami végül nem került leadásra
- hívtam fel 4 különböző buszállomást egy elhagyott csodaernyő miatt (hála Istennek meglett)
- írtam blogbejegyzést táblagépről
- voltam Hídivásáron Szegeden
- találtam az utcán egy db 1 franknyi érmét, amit 1960-ban gyártottak
- szálltam fel rossz távolsági buszra és estem kétségbe, hogy miként jutok haza az ismeretlenből
- mentem férjhez augusztus végén
- volt két lánybúcsúm (egy szolid sok résztvevővel és egy egészen vad kis létszámmal)
- horgoltam saját részre szép zöld sálat és sapkát
- varrattam meg a menyasszonyi ruhámat
- horgoltam karácsonyi díszeket
- ettem fél éven át glutén-mentesen
- voltam nászúton
- hagytam el az irataimat, majd juttatták vissza hozzám csodával határos módon
- költöztem másik városba
- horgoltam az esküvőnkre csokrot saját részre
- bicikliztem idegen városban
- kaptam jutalékot a munkahelyemen
- nyelv vizsgáztam fél sikerrel C1 szinten angolból
- életemben először költöztem össze egy fiúval...

... a változtatás jogát fenntartom :)

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Gyerekként mindig arra vágytam, hogy legyen egy legjobb barátom, aki azon túl, hogy fiú, és végigkíséri a felcseperedésemet – értelem szerűen - élete szerelmének tart, összeházasodunk, hiszen mindig is egymásról álmodtunk és persze végül boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Igen, pont úgy, mint ahogy az a mesékben lenni szokott - esélyesen túl sok tündérmesével tömték töpörödött törpördög lényemet. Nyilván egy idő után „megtanultam”, hogy ilyen csak a mesékben van, és le is tettem az álomról... ami aztán az egyetem beköszöntével valósággá vált. Megtalált legjobb fiú barát, pipa. Esküvő? Szintén letudva. Boldogan élünk, amíg meg nem halunk? Dolgozunk rajta, de még mindig nehezen viseli, hogy nem vagyok akkora Star Wars fan, mint ahogy az „elvárható” lenne. 

Lényeg a lényeg, ez a Cecelia Ahern történet egy fiú (Alex) és egy lány (Rosie) barátságát mutatja be a felcseperedésüktől kezdve egészen kb a nyugdíjas éveik kezdetéig. Alex orvosnak készül egész életében, míg Rosie rajong a szállodákért, minden álma egy olyan vendéglátó-ipari egység létrehozása, aminek ő a vezetője és a vendégei óhajait lesheti éjjel és nappal. Egész életükben rajongtak a másikért, tulajdonképpen a legtöbb lépésüket ahhoz igazították, hogy a másik részes lehessen benne. Nyilván egyszer valahol el kell csúsznia ennek az idilliségnek, hogy történet is szülessen belőle, de spoilerezni nem áll szándékomban. Egyelőre.

Bájos történetnek tartom a regényt minden létező bosszantó momentumával együtt. Hatalmas előnye a sztorinak a könnyen olvashatóság, valamint a levélregényes stílus, ami az évek alatt folytatott levelezések, képeslapos jókívánságok és egyéb chat-beszélgetések alapján körvonalazódik.Viszont ez utóbbi enyhe hiányérzetet produkál számomra, tekintve, hogy egy-egy beszélgetés között éves ugrások is vannak. Főként azért idegesít, mert tök jó, hogy leírják mennyi idő telt el egy-egy levél között, viszont olyan olvasó vagyok, aki szereti tudni, hogy mi történik az átmeneti időszakban. Ezektől a hiányos részektől nekem darabosnak tűnik a sztori, olykor egészen döcögős. Viszont nem csak Rosie és Alex irományai jelennek meg, hanem a mellékszereplőké is: Ruby (Rosie 10 évvel idősebb barátnője), Katie (Rosie lánya), Rosie szülei és testvére Stephanie, Josh (Alex fia) Toby (Katie legjobb barátja gyerekkorától fogva). Tetszik, hogy az üzenetekben másokat is megszólaltat az írónő, biztosítva a laza hangvételt. Rosie chat-es beszélgetéseit tapétaként kéne hasznosítani, jó kis röhögős perceket biztosítana mindenkinek, aki hajlandó elolvasni a falra írtakat. Nagyon tetszett az anya-lánya kapcsolat jelentősége Rosie és az édesanyja, valamint Rosie és Katie kapcsolatában is. Igen-igen, tisztában vagyok vele, hogy fiktív szereplőkről van szó, ennek ellenére mégis, ha egy dolgot választhatnék, amit eltulajdonítanék a saját életemre nézve, biztosan ez lenne. 

Azon túl, hogy botrányosan olvasmányos sztoriról van szó, akadnak benne olyan zavaró tényezők is, amik mellett képtelenség elmenni. Az egyik ilyen, a Szívek szállodája párhuzam Rosie esetében. Ismerős karakter mások szerint is? Az egyedülálló tinédzser anya, aki szállodát szeretne nyitni, a lánya a legjobb barátnője, és rajta kívül mindenki tudja, hogy ki a Férfi, aki hozzá tartozik, de ő nyilván nem látja a fától az erdőt, meg egyébként is, hárítani mindig egyszerűbb... És persze az említett állandó hárításból fakad Rosie és Alex gyakori szerencsétlenkedése. A legtöbb csaj nehezen viseli, ha egy csávó nem képes a tettek mezejére lépni és elmondani, mi is a valódi helyzet. Utáltam, hogy legalább 40 évet kellett egymásra várniuk, főleg annak fényében, hogy mindenki tisztában van vele, hogy ők összetartoznak, így az újabbnál újabb fordulatokat felesleges rétes nyújtásnak tartom. Szó se róla, szeretem én a rétest, de nem igazán ebben a formában. 

Édes-bús, igazi egyszer olvasós történet ez, amit, ha éppen elkap a hangulat, biztos maximálisra értékel az ember, hiszen milyen vicces és aranyos, nem mellesleg húúúú és háááá, viszont emellett megjelennek a fent említett hibák, amik bennem hiányérzetet és bosszankodást keltett. Fura leírni, de a film ezúttal tényleg jobb. 

Lego fej, mint ceruzatartó

Rajongok a kreatív dolgokért. Főleg, ha azokat ajándékba adhatom a számomra kedves emberkéknek. Így kifejezetten örültem, hogy idén is szerveztünk a baráti társaságban egy karácsonyi húzós-ajándékozós csodamicsodát, nem mellesleg egy olyan fiút húztam, akivel mindig is jól kijöttünk, de olyan nagyon nem ismerem őt. Egyet tapasztaltam meg vele kapcsolatban az évek során, de azt nagyon: egy igazi geek a srác, simán szerepelhetne a The Big Bang Theory-ban, teljes mértékben illene a profiljához, hiszen ért a tudományhoz és még a humorérzéke is roppant fárasztó, amit nagyon értékelek. Hosszas pinterest-böngészés után találtam meg EZT. (Az ötlet éppen kapóra jött, mert azon a hétvégén csinált Gé csilis babot, így pont akadt itthon egy megfelelő méretű kis üveg a Legó-fej megvalósításához. 

Alapanyagok: 1 kis méretű üveg; sárga akrilfesték; fekete filc, amivel üvegre is lehet rajzolni és nem kopik le. 

Megvalósítás: Az üveget mosószeres vízben alaposan elmostam, majd beleengedtem kb 1 teáskanálnyi akril festéket. Az üveget bezártam és összeráztam a benne lévő festéket, hogy mindenütt egyenletesen fedjen. A száradáshoz fejjel lefele fordítottam, mert így a felesleges festékmennyiség is kifolyik a kupakba. Végül arcot rajzoltam az üvegnek és hagytam, hogy az is megszáradjon. A legjobb az egészben, hogy túl sok kézügyességet nem igényel ez az ajándék. :) 

Sajtos-virslis-mustáros muffin

Kedves barátainkkal előkarácsonyozunk kora délután, amire azt a szerepet kaptam, hogy készítsek valami sós sütit. Eredetileg a Mamám-féle sós kisperec volt tervben, de tekintve, hogy az alapanyagokat nem vettem meg előre és ráadásként 11-kor ébredtem - az ágy tényleges elhagyása 11:49 - úgy döntöttem, nem kezdek neki tésztakelesztésbe, hanem megsütöm életem első sós muffinját. Kerestem egy sós alapreceptet, majd teljesen átalakítottam az itthoni alapanyagokhoz mérten. 

Hozzávalók: kb 320 gr finomliszt, 1 ek sütőpor, 1 púpos kiskanál só, 150 gr reszelt trappista sajt, 2,5 dl tej, 2 tojás, 1 bő ek mustár, 70 gr vaj olvasztva, 3 virsli darabolva, 

Elkészítés: A lisztet, a reszelt sajtot, a sót és a sütőport összekeverjük egy tálban. Egy tányérban enyhén felverjük a két tojást, hozzáadjuk a tejet, majd ezt elkevergetjük a lisztes keverékkel. Az olvasztott vajat is hozzáadjuk, majd a felvágott virsliket. (Én kétszer vágtam hosszába a virsliket, így nem tűnt olyan "túltömött" hatásúnak a tészta. Szilikon formában sütöttem ezúttal is, így nem kellett kikenni a formát. Kb 3/4-ig töltöttem a formákat, kb 25 perc alatt sült meg az első adag. Nagyon szépen kijöttek a formából, pici sem maradt a forma alján. 

A muffin, és a háttérben a potpourri-s adventi koszorúnk. 

U.i.: A megadott mennyiségekkel kb 14 darab sült, a képen már szerepelnek a második kisült széria résztvevői is. 

2015-ben ezeket a zenéket szerettem

Egyik rendszeresen olvasott bloggerinám - aka katacita - legutóbbi posztján felbuzdulva, én is összegyűjtöm az idei kedvenc zenéket. Akárcsak nála, nálam se feltétel, hogy idei zenék legyenek, viszont ebben az évben gyakran tananyag-szerűen ismételtem a hallgatásukat. 

Ifjú padavan (höh) koromban rengeteg zenét hallgattam. Nyilván a legtöbb ember hasonlóan nyilatkozik a tinédzser éveiről, mindenki a saját zenehallgatási szintjét véli a legdrasztikusabb mennyiségnek. Viszont egészen kicsi koromtól irritálóan hangosnak találtam a csendet, így amint felfedeztem a zene jóságát, non-stop zenét hallgattam. Először tanulás közben, aztán olvasás és utazás alatt, az órák közti 10 percekben, biciklizéskor, futáskor, olykor még elalvás előtt - hasznos funkció az automatikus kikapcsolás, én mondom. 

Azonban ez az év sokat engedett, ebből a zenehallgatói mániámból. Már nem leszek ideges, ha rájövök, hogy otthon maradt a fülesem. Nem indítom el automatikusan a Spotify-t, vagy éppen a Youtube-t, amikor hazaérek - előbbit azért sem, mert sok olyan zenét nem ismer, amiket idén hallgattam. Szóval itt egy lista a teljesség igénye nélkül. 

1, Bastille - Things We Lost In The Fire (Live From Queens' College Cambridge)

Alapvetően nagyon szeretem ezt a muzsikát, viszont pár hete minden áron meg akartam találni ennek az a'capella verzióját, mindezt sikertelenül. És még ha ez nem is tartozik bele az említett stílusba, nagyon tetszik ez a koncertfelvétel. 

2, MercyMe - Greater (Official Lyric Video)

Nagyon-nagyon tetszik a szövege, a dallama, a mondanivalója. Elvakult rajongó nem lettem, de valahogy ültő helyemben is ugrálhatnékkal kombinált táncolhatnék tör rám. 

3, Gotye, Somebody That I Used To Know - Acapella version

Bármekkora slágernek bizonyult az eredeti kiadás, a dobhártyám nem tudta elviselni. Aztán jött a 2015-ös év, egy beütemezett mosogatás, illetve az a'capella kulcsszó beírása a Youtube keresőjébe. Ha 100 alkalommal nem hallgattam meg, akkor esélyesen keveset írok. 

4, Alice and the Glass Lake - Luminous Lyric Video

Jó kis sorozat ez az Awkward (Kínos), bár annak jobban örülnék, ha folytatnák már. 

5, Alan Walker - Fade [NCS Release]

Amikor Spotify-on megtaláltam, igazi örömtáncot lejtettem a konyhában mosogatás közben. 

6, Passion - Even So Come (Live) ft. Kristian Stanfill

Nincs mese, rajongok a srác hangjáért. 

7, Sister act - I will follow him (HD) (with lyric)

Ciki, vagy nem ciki, én akkor is vállalom: amikor fáradt, kiborult, vagy csak egyszerűen f*s volt a kedvem, ettől kivétel nélkül jó kedvem támadt. 

8, Bassnectar - You & Me (feat. W. Darling)

Egy trailer háttérzenéjeként hallottam belőle pár másodpercet, azonnal megtetszett - lehet, hogy a jelenet ritmikája is közrejátszott, dunsztom sincs. Alapvetően nem nevezném magaménak a stílust, de van ebben valami különleges, ami megfogott rendesen. 

9. Here Now (Madness) - Lyric/Music video - Hillsong United Album Empires 2015

Régebben rengeteget hallgattam őket, de valahogy az utóbbi időben nagyon egy kaptafára épülnek a dalaik. Ez lenni egy gigantikus kivétel. 

10, No Longer Slaves // Jonathan David & Melissa Helser // We Will Not Be Shaken Official Lyric Video

Még 2015 februárjában volt egy bejegyzésem, amiben ezt a dalt jelöltem meg az év dalának. Egy év elteltével, tartom továbbra is az említett álláspontot. Vonzom az ehhez hasonló kaliberű dalokat: enyhe kezdés, amely fokozatosan erősödik, és a hangszerek nem viszik el a figyelmet, megmaradnak háttérmunkásnak. Férfi és női hang csodás váltakozása. Részemről tökéletes minden tekintetben. 

+1: Dobner Illés & Maros Eszter: Földtől az égig

Különleges dal ez 2015 augusztusából. Ez volt a bevonuló zenénk az esküvőnkön, kedves barátaink élő zenés előadásában. Úgy hiszem, nemcsak ebben az évben lesz ez kedvenc dal. 

Igaz történet alapján...
Forrás: pinterest.com

Olvasásaim #6

Ó igen, még mindig undorítóan keveset olvasok. Csekély fejlődés sem mutatható ki azzal a két (!) darab könyvvel, amit sikeresen magamévá tettem.  Egy regényt John Green-től, és egy mesekönyvet Csukás bácsitól. Szó se róla, hogy az olvasási időmet jócskán lecsökkentette az a két hétvégés továbbképzés, ami miatt este 10 előtt sose értem haza. 

Elkezdtem: 

- Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére 

- Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér 

Befejeztem: 

- John Green: Papírvárosok 

- Csukás István: Süsüke újabb kalandjai 

Decemberben fogom megkapni névnap + mikulás címszó alatt, de már novemberben ígéretet kaptam rá: 

- J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (illusztrált kiadás) 

Várhatóan a december sem lesz jobb, 179 óra munka vár rám, ebből 8 óra random szabi és 7 órát ma letudtam ebből a tetemes mennyiségből. 

Visszanézős #6

Bármennyit is alszom, úgy érzem ki vagyok teljesen purcanva. Rengeteg az új dolog - főként a munkában - utálom, hogy nem értek semmit, és a gyakorlati képzés a lófinggal volt egyenlő az elméletihez képest. Gyűlölöm, ha bizonytalan vagyok abban, amit hivatásszerűen csinálok.


- Fura dolog a barátság, főleg, ha sok év után ér véget és nem tudsz mit tenni ellene,..
- Fehér csokis sütit és a meggyes mascarpone golyót adjanak nekem minden mennyiségben.
- Az érzés, amikor valaki rád bíz egy féltve őrzött titkot, és aztán a bizalmasaként kezel.
- Horgoltam karácsonyi zoknit, hópihéket, csillagokat, és saját gondolatmenet alapján karácsonyi kis sapkákat, amiket dekorációként akarnék használni itthon.
- A hónap fogalma: kézműves szaloncukor. Kóstoltam tokaji aszús, diós, barack pálinkás, mákos-marcipános, narancskrémes, mézeskalács fűszerkeverékes és szilvás kiadásban is, de nekem a diós és a mézeskalácsos a favorit. Az ára igazi horror, de az íze a mennyekbe repít.
- Borzasztóan izgulok a Molyos karácsonyi ajándékozás miatt. Olyan embernek ajándékozok, akit személyesen nem ismerek, de sok jót hallottam már róla kedves ismerőstől.
- Gé chilis babja chili nélkül és a francia, tejszínes krumplija mindig jó döntés.
- Lehet egyáltalán nem szeretni a Civil War trailerét? Nemleges válasz nyilván nem elfogadott. Epekedve várom a következő éveket, igazi képregény-adaptáció kavalkád lesz.
- Képregényfesztivál. Vágyom egy olyan utazóbögrére, amin Joker feje van.
- Gilmore Girls (Szívek szállodája): sose fogom megunni, bár ahhoz képest, hogy egykor kedvenc sorozatomként tituláltam, sosem néztem végig a 7 évadot.
- Nők lapja konyha karácsonyi kiadás. Egy csomó vágyott receptet felleltem benne (diós szaloncukor, mézes krémes) és a képek hatására legalább 10 kg-t híztam.
- Elég nehezen viselem, hogy már több, mint egy hónapja nem jutottam haza.
- Nem gondoltam, hogy a Papírvárosok filmben jobban fog tetszeni, mint könyves nagy testvére.
- 98 % elméleti teszt, 95%-os gyakorlati vizsga a munkahelyi továbbképzés során.
- Jó dolog a házas élet, időt se tudtunk együtt tölteni ebben a hónapban 2 napot kivéve.

- Régebben rengeteg sorozatot néztem, de ez mára alább apadt. Viszont, ahogy októberben lebetegedtem, felfedeztem egyet, Awkward (magyarul: Kínos). Nem éppen egy világot megváltó sorozat, de kikapcsolódásnak tökéletes, nem mellesleg fetrengve röhögök bizonyos jeleneteinél. Plusz, külön öröm, hogy MTV sorozat, így felfedezhetek jó zenéket a háttérzenék között. Így találtam rá erre; Alice and the Glass Lake: Luminous

- Tény, ami tény, amikor virágkorát élte az alábbi nóta, kifejezetten rühelltem, de így "ákápellásan" eléggé dögös. 

John Green: Papírvárosok

Szó se róla, szeretek olvasni. Mit szeretek, egyenesen rajongok érte, legszívesebben oltárt építenék neki. Szeretem a könyvek tapintását, a polcok közti bolyongást, az első szippantást a legújabb szerzemény lapjaiból. Valójában egy dolog van csak, amit nehezen tudok helyretenni. Nem tagadom, mindig is szerettem az ifjúsági irodalmat – de abból is csak a minőségi fajtát értékelem – viszont az utóbbi időben, magamon is meglepődöm, mennyire nem mutatok hajlandóságot, a komfort-zónámból való kimozdulásra. Mindig eszembe jut, hogy kéne valami olyat is olvasni, amivel „büszkén villoghatok a villamoson”, aztán a harmadik oldal környékén rendszeresen ráeszmélek: marhára nincs hangulatom ahhoz a stílushoz. Végül így esett a rémeset, hogy a Papírvárosok mellett döntöttem, á lá John Green. 

Eddigi megfigyeléseim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a John Green által írt regények mellett nehezen lehet elmenni szó nélkül. Két regényt olvastam eddig tőle, az egyik a jelenlegi, a másik pedig a Csillagainkban a hiba. Mind a két esetben pozitív és negatív kritikák tömkelege fedezhető fel az internet bugyraiban, de semleges véleményt csak elvétve találtam. Leginkább utálat - vagy éppen az imádat tárgyát képezik a történetek. Egyszerre terjednek olyan megnyilvánulások az íróról, mi szerint „mennyire jól kifejezi, mi megy végbe egy tinédzser lelki világában” mások meg legszívesebben eltiltanák mindennemű emberi interakciótól, nehogy valaki maradandó sérüléseket szerezzen. Nem fogom erősíteni se a gyűlölködők, se a rajongók táborát, hiszen, amennyire szerettem a Csillagainkban a hibát, addig ennél annyiszor húztam a számat, hogy félek, végképp eltorzul az arcom.

Adott egy gimnazista lány (Margo), aki mindenki szerint egy fogalom, mondhatni híre bejárta az egész világot. Nyilván van egy pasi is (Quentin, röviden Q), aki babszemjankó méretű kora óta ismeri a leányt, hiszen egymás tőszomszédságában élnek. Nem mellesleg kb ezóta szerelmes is az említett hölgyeménybe. És ahogy az lenni szokott, gyerkőcként még közeli pajtásai egymásnak, aztán ahogy megtinédzseresednek, más irányba mennek tovább, és úgy tűnik, a népszerű Margo megfeledkezik cseppet sem menő, csendes barátjáról. Változás akkor indul be Q mókuskerék-szerű életében, mikor Margo ninja-nak álcázva beszökik Q ablakán, hogy egy kalandokat rejtő estére invitálja. Aztán másnap Margo eltűnik és megkezdődik a végtelenben elhintett kenyérmorzsák összegyűjtögetése, amivel még Jancsi és Juliska is hazatalálna. 

Alapvetően szeretem John Green stílusát, nem a megszokott olvasmányos módon ír – legalábbis számomra nem – hanem rákényszerít a gondolkodásra. Legalábbis nálam ezt a hatást érte el eddig mind a két regényével. Alapvetően nem akarom a Csillagainkban a hibához viszonyítani ezt a sztorit, hiszen ég és föld a kettő, nem csak történetileg, hanem stílusát tekintve is. Majdhogynem azt is meg lehet kockáztatni, hogy olyan, mintha két különböző ember klaviatúrájából pottyant volna elénk a történet. Viszont nem tudok elvonatkoztatni attól az érzéstől, mi szerint JG egy nagyon izgalmas és furfangos történetet akart kreálni, mindezt oly módon, hogy kidolgozatlanul hagy kb mindent a történetben és a főbb mondanivalóknak sem kreál feltétlenül jó színt a sztoriban. (Engem kifejezetten idegesített, hogy Margo állandó mehetnékje azzal le van tudva, hogy menjen csak, ha már a szülei úgysem fektetnek energiát a gyerekük megismerésébe. Nem mellesleg Q szülei, mint a másik véglet szintén nem nevezhető meggyőzőnek, olyan érzésem volt végig, mintha be lennének tépve a szülők, az állandó tejbetök vigyorral az arcukon és hogy annyira engedékenyek a fiukkal szemben.) Ellenben tetszett a papírváros-papírember kifejezés, valamint a Walt Whitman-versek által előhozott metaforikus utalások jelenléte, hogy valóban nem minden és mindenki az, akinek, és aminek látszik. Alapvető meggyőződésem, hogy mindenki álarcokat visel, és senki sem meri teljesen felvállalni a saját valóságát, mert fél az elutasítottságtól, és nem akarja, hogy a róla kialakult tökéletes – vagy éppen tökéletlen kép – valami változást hozzon a jelenlegi felállásba. 

– Ezt mindig olyan nevetségesnek tartottam. Hogy valakik azért akarjanak veled lenni, mert jól nézel ki. Mintha a reggeli gabonapelyhedet is a színe, és nem az íze alapján választanád ki. (52. oldal) 

Lényeg a lényeg, nem mondanám, hogy bűn rossz könyv, de jónak se tudnám titulálni. Nyilván vannak benne momentumok, melyeket jónak érzek, de többnyire ezt elnyomja az a hiányos érzés, ami a road trip alatt is végig bennem dübögött, pedig minden ilyen jellegű történet olvasásakor tű van a bugyimban, mert rögtön indulnék, hogy részese legyek az utazásnak. 

U.i.: Nem bírom a filmes borítót. Nem tudok elvonatkoztatni, hogy nem Howard Wolowitz-ot látom, bár őt kedvelem. 

Olvasásaim #5

Októberben egy hangyabokányival többet tudtam olvasni, mint az azt megelőző szeptemberben, de még mindig nem érzem az igazinak a mennyiséget. Összesen négy könyvet olvastam el, ebből három, egy sorozathoz tartozik. 

Őket olvastam

- Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

- Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia (erről részletesebben ITT lehet olvasni) 

Folyamatban

- Csukás István: Süsüke újabb kalandjai

Nem mellesleg: október 31-ről sose a Halloween fog beötleni:

Visszanézős #5

Úgy érzem, ez a hónap (október) határozottabban jobban tetszett, mint az elődje. Van kedvem írni, olvasni, jókat röhögök magamon és legszívesebben folyton kreálnék. Csak az  a fránya átképzés ne lenne - őszintén szólva rettegek tőle.

- Volt lakásavatónk társasjátékpartival egybekötve. Éljen a BANG! 

- Volt első ebédvendégünk. Igaz, nem úgy alakult, ahogy valójában terveztük, de nyilván a kivétel erősíti a szabályt. 

- Áldom annak a nevét, aki kitalálta a citromleves létét. Mostantól ő lesz az egyik kedvenc levesem. 

- Most többet olvastam, mint előző hónapban. Fejlődés, nem igaz? :)
- Ahogy visszagondolok az októbere, el kell ismernem: túl sok habzsidőzsis napot tartottam. Főleg, ha azt nézzük, hogy több mint fél napra haza tudtam menni, otthonlétem második napján Mamám reggelire pizzát sütött. Délben el is készült na meg be is termeltük. Aztán volt itt gigaadag somlói galuska is. Meg túrórudi rengetegek. Szó se róla, ekkor volt az óraátállítás is.
- A Lidl-ben most árulnak olyan karamellát, aminek folyékony a közepe. Undorítóan finom.

- Pályáztam meg több munkát, mindeddig sikertelenül, de nem adom fel a reményt. 

- És ha már a reménynél tartunk: befejeztem Az éhezők viadala trilógiát, amiről ITT olvashattok bővebben, ha szeretnétek.
- Korábban nem igazán voltam elragadtatva a Milka csokiktól. Ez most hivatalosan is megszűnt. Állítólag van ennek olyan verziója, ami karamell helyett málnát rejt... hajjajj.

- Horgoltam sálat, és sapkát is, de úgy tűnik, még mindig nem éltem ki a kreatív energiáimat, még mindig nonstop alkothatnék állapotban vagyok. 

- Hosszas módosítgatások után végre tetszik a blog jelenlegi színvilága. Legalább 20 féle színkombóval és variációval próbálkoztam, de egyik se nyert meg igazán. Aztán felfedeztem a pixlr-t, ami a photoshop online verziója és egyből felelevenítettem a pixeles képekhez kapcsolódó szenvedélyemet. A színvilág kialakítása meg az átvariálások után végre leírhatom: ez most én vagyok. Egészen addig, amíg nem kezd el megint tű lenni a bugyimban.
- Betegszabi zéró hanggal. Érthető módon Call Centerben nem ajánlatos úgy dolgozni, ha csak suttogni tud az ember.
- Továbbképzés, amely kihat a hónap végétől a következő hónap közepéig. Nemszeretem, nemakarom, mentsetekmeeeeeeg. 

- Sütöttem muffint, ami minden elfogultság nélkül, de szuperjóság lett. Sőt, ami még durvább, 3 nap múlva is csak picit lett "fújtós" állagú, de egy bögre tej mellé rögtön megszünteti ezt az érzést.
- Szomorú, de tény: még mindig csak azokat a teákat tudom rendesen beízesíteni, amik a végén piros színt öltenek. Ez különösen érvényes a Milford almás-fahéjas (Winter Delight) ízvilágára.
- Jó is az, ha az ember tud saját magán nevetni. Főleg, ha egy olyan székre ülsz le, aminek az ülőke része "kijár", és mire észbe kapsz, már be is borultál az asztal alá. És az eredmény? Tenyérnyi lila folt a jobb térdem fölött.
- Tizenkilenc év után tegnap utaztam utoljára diákként. 

Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia

Ismeritek a történetet, igaz? Először jött a könyv, aztán nyilván csináltak belőle filmeket is az egész sorozatból. Mert igen, ez is sorozat, egy igazi trilógia, amivel manapság teljes mértékben telítve van a könyvpiac. Jó lenne már olyan sztorikat – is – olvasni, amik nem csak sorozat-mivoltuk miatt eladhatóak. De nem is erről akartam írni igazán.

Van ez a sorozat, ami a távoli jövőben játszódik az egykori Észak-Amerika helyén – nevezzük Panemnek – melyet a különböző éhínségek és háborús borzalmak után különféle funkciókkal ellátott körzetekre osztották, s mind e fölött a Kapitólium uralkodik. Fellázadtak a fővárossal szemben, de elbuktak, így ennek emlékeztetőjéül minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát. A tizenkét körzetből egy tinédzser fiút és egy lányt sorsolnak ki, akik nemcsak megküzdenek sorstársaikkal, de meg is ölik a játék résztvevőit, hisz, csak egy kerülhet ki győztesként. Mindezt élő egyenes adásban, a felmenők szeme láttára. Izgalmas sztori? Szerintem is. Bár nem is annyira, mint azt eredetileg gondoltam.

Ahhoz képest, hogy szeptemberben csak egy könyvet tudtam elolvasni, ezt a sorozatot szűk 3 hét alatt betermeltem a következő hónapban. Nem egy esetben munkában is olvastam – öhm… két hívás között - de erről hangosan nem beszélünk. Elég belemerülős, izgulós sztoriról van szó, meg kell hagyni, és akik látták vagy éppen olvasták a történtet, tudják miről is hadoválok. Nagyon tetszett, hogy ez a valóságshow témát nem csak említés szintjén mutatják be, hogy a viadalokat kötelező nézni az ország minden lakosának, hanem érzékelteti, hogy a médiában mennyire más minden, mint aminek látszik, illetve ha egy bizonyos történést más megvilágításba helyezünk és még más szövegkörnyezetet társítunk hozzá, teljesen más jelentést, értelmezést nyer az egész helyzet. (Pl. első kötetben Katniss pirulása az interjúk során.) Örültem volna, ha a média véleményformáló és alakító hatása nagyobb jelentőséget kap, mint amennyit, bár így is díjazom, mert ifjúsági kategóriában ilyenről még nem olvastam.

Azonban engem sem a karakterek – kivétel Peeta, Haymitch és Prim - sem a cselekmény nem hozott lázba annyira, hogy kedvencnek könyveljem el. Példának okáért, Katniss stílusa rohadtul zavart, néha előadta a kemény, megközelíthetetlent, máskor meg döntésképtelen, mint egy önállótlan tinilány, főleg ha a két srác kerül előtérbe. Hatalmas előnye a sztorinak, hogy irdatlanul olvastatja magát, ha nem így lenne esélyesen nem ennyi idő alatt történt volna meg a befejezés. Zavar, hogy nem igazán jött át, hogy a három regény által mit is akart igazán üzenni Suzanne Collins. A háború rossz? Pipa, eddig is tudtam. Ha a kicsiket elnyomják egy idő után besokallnak és forradalmat generálnak? Láttunk ilyet már a történelemkönyvek oldalain is, nem újdonság ez sem, így nekem továbbra is kérdőjel, mi is az üzenet a három kötet alatt. Nem mellesleg az embertekintetű mutánskutyák furák.

Tetszik, hogy az első kötet, Az éhezők viadala rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, ami egy trilógia első köteténél elengedhetetlen: a szereplőkkel megismertet, felkelti az érdeklődést és a viadalos jeleneteket egészen izgalmasra alakítja. Viszont: borzasztóan irritál a szöveghasználat. Nem vagyok kibékülve az E/1 alkalmazásával, mert így csak Katniss szemszögéből, egyoldalúan ismerjük meg a szereplőket, ami ilyen kaliberű történeteknél nem az igazi. Sokan említették bloggerek közül, hogy nagyon jó a könyv nyelvhasználata, de én borzasztóan slendriánnak éreztem. Legyen egy kicsit laza a „tök jó” és egyéb kifejezések használatával, de mégis legyen komoly, hiszen egy disztópiáról van szó, ahol gyerekeket mészárolnak le élő egyenes adásban… valahogy ezt így, ebben a formában nem tudom összeegyeztetni.

Aztán ahhoz képest, hogy az első kötetet még izgalmasnak találtam, a második – Futótűz - már mélypontnak könyvelhető el. Nagyon lassúnak éreztem az elejét, és ahhoz képest, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek a Nagy Mészárlásra szavakban, valahogy nem teljesedik ki a tettekben. Nyilván, a karakterek már tudják, hogy mire számítsanak, hisz már egyszer átélték ezt a szituációt, és az is érzékelhető, hogy valami turpisság van a háttérben a forradalom kibontakozásával kapcsolatban, hisz annyira nem történik semmi és valahogy egyszerre minden óramű pontosságúnak tűnik a viadallal kapcsolatban. Ennél a kötetnél éreztem a leginkább, hogy a történésekhez képest rengeteg a szöveg, ami igazi pluszt nem ad hozzá. Max annyit, hogy megtudjuk, Katniss kedvenc színe, a zöld. Nekem is, wooow.

Őszintén szólva félve kezdtem neki A kiválasztott, vagyis a befejező kötetnek, mivel kb mindenhonnan azt hallottam, hogy a sorozatnak ez a legnagyobb mélypontja. Ehhez képest ezt élveztem a legjobban, bár sokszor már úgy éreztem, ha még egyszer meglátom leírva, hogy a Fecsegőposzáta – igen, így nagy kezdőbetűvel - végérvényesen elkap a kétoldali agyhúgykő. Nem mondom azt, hogy méltó befejezésről van szó, viszont 100%-ig korrektnek tartom, főleg, hogy Suzanne Collins úgy alakította a két főszereplő lényét, hogy a forradalom végeztével nem egész emberként tértek vissza a „való világba”, ergo testileg és mentálisan egyaránt megszenvedték a viadalt és a forradalmat egyaránt. Bizonyos haláleseteket sajnáltam, mások meg annyira nem érintettek meg, hogy valójában azt sem tudom, miért írta bele azt a szereplőt a történetbe, hisz a cselekmény alakulásához nem tesz hozzá semennyit, no offense. Szerintem határozottan jót tesz ennek a trilógiának ez a boldog-szomorú vég, a testi-lelki sérülésekkel és az egyéb veszteségekkel egyaránt.

Úgy vagyok ezzel a regénysorozattal, hogy egyszer mindenképpen érdemes volt elolvasni. Talán pár év múlva újra nekikezdek. Izgalmas volt, akadtak kedvelhető karakterek és erős jelenetek, de hiányolom bizonyos helyeken a kidolgozottságot, és a valós mondanivalót – de az is lehet, hogy ezt csak én nem vettem észre, és mindvégig az orrom előtt volt. És igen, jól tudom, írjak jobbat, ha tudok, de úgy vagyok vele, hogy olvasóként az író nekem, az olvasónak ír, így a semleges vélemény is vélemény. 

Olvasásaim #4

Botrány, de tény: 2015 szeptemberét a legrosszabb olvasási hónapnak könyvelhetem el, ugyanis, egyetlen egy regényt olvastam. Persze, akadt olyan, aminek nekikezdtem, de a fentebb említett könyv annyira kimerített, hogy képtelen voltam másra fókuszálni.

Őket kaptam 

- Gary Chapman: 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt 

- Vrábel Krisztina: 160 grammos szénhidrátdiéta (ebbe belenéztem és húúúú, de durván tuti receptek vannak benne, és olyan szép maga a kiadvány is) 

- Gimesi Dóra - Jeli Viktória - Tasnádi István - Vészits Andrea: Időfutár 2. - A királynő palástja 

- Johanna Basford: Titkos kert 

Őket kezdtem el

- Johanna Basford: Titkos kert 

- William Shakespeare: Ahogy tetszik 

- Robert Capa: Kissé elmosódva 

- Gárdonyi Géza: Egri csillagok (hangoskönyv színezés mellé) 

Az egyedüli, amit befejeztem

- Jane Austen: Emma

Erről a hónapról nem is nyilatkoznék többet, hisz csak egy nagy adag hiszti kerülne terítékre. 

Visszanézős #4

Szeptember? Idén nem igazán szeretlek. Nincs kedvem olvasni, mert amik vannak, azok többnyire untatnak, de nyilván ezeket választottam a gigameganagyonnehéz olvasós kihíváshoz, szóval röviden, szenvedek. Azonban akadnak jóságok is, melyek meghozzák a kedvem a hónaphoz. 

- Augusztusból kimaradt, de augusztusban böjtöltem.

Pontosabban negyven napig tarott ez a böjt, július végén kezdtem neki, és augusztus 29-ig tartott. Nem ettem semmiféle édességet/nassolnivalót. Ezt azóta többszörösen is bepótoltam.
- Voltunk nászúton Hévízen, pontosabban Cserszegtomajon, ami Hévíz és Keszthely között elhelyezkedő falu. A kiszolgálás minősége olyannyira minőségire sikeredett, hogy 3 kg-t híztam 5 nap alatt. Szerintetek?
- Mikor jöttünk haza a nászútról, a buszra felszállva felfedeztük, hogy elhagytam az irataimat. Miután túljutottam a kétségbeesés és az idegbaj kettősén meggyőztem magam, hogy nem baj ez annyira, hiszen új iratokat kell majd úgyis csináltatnom. Namármost: másnap Mamám hívott szokásától eltérően döbbenetesen sokat, mi szerint: Hévízen megtalálta egy külföldi emberke az irataimat, leadta a rendőrségen, ahol jegyzőkönyvbe vették az egészet, majd az irataimat továbbították a helyi önkormányzathoz. Mivel semmiféle elérhetőség nem volt megadva, így a lakcímkártya alapján belőtték a hozzánk legközelebb eső emberkét, akit felhívtak, hogy menjen már át szólni Mamámnak, hogy meglelték az iratokat és ezt meg ezt a számot hívják ezzel kapcsolatban... Meglepő fordulat, hogy az az emberke külföldön dolgozik, évente egy hetet van maximum otthon és éppen akkor tartózkodott éppen magyarországi otthonában, így átment drága nagyszülőmhöz, akit reggel 9-kor édes álmából vertek fel, és a hír hallatán, mi szerint meglettek az iratok, továbbra is úgy érezte, mintha álmodna. A többit szerintem magatoktól is kitaláljátok. :) 

- Felfedezem a házas albérletes élet és az együtt élés milyenségét. Rosszat eddig nem mondhatok róla, tetszik nagyon. :) 

- Turkáltam szupercuki pólót a Hádában, mert megérdemlem.

- Voltunk Bortéren, ahol kaptam finom erdei gyümölcsös ízű marcipánt. Marcipánt reggelire mindenkinek! 

- Nekikezdtem másik állást keresni. Egyrészt lejár a jogviszonyom, másrészt a jogviszony lejárta után nem szívesen maradnék a T-ben, mivel jóóóóval kevesebb lenne a fizetés, másrészt egyre kevésbé kedvelem a vezetőimet... harmadrészt pedig nem díjazom az átképzést. 

- Horgolni akarok. És festeni. Meg alkotni. 

- Nem tudom megszokni a kifejezést, hogy A férjem. Jobban szeretem úgy, hogy Gé. 

- Nem sok kedvem van olvasni. 

- Szeretem az ősz színeit, sárga, vörös, narancs, mustársárga, barna, piszkoszöld, mind az enyém, még a füstös sültgesztenye illat és a száradó levelek zöreje. Ilyenkor érzem igazán, hogy élek. Alig várom, hogy még egy egészen kicsivel hűvösebb legyen, és megvalósíthassam a sapka-sál-kesztyűs horgoló-projektet. 

- Mondtam már, hogy imádom, ha Gé főz? És azt, hogy csodaügyesen is tud? Ez nem csalás és nem is ámítás. Egyik nap 8 körül értem haza munkából, és egy jó adag sajtos-paradicsomos-sonkás omlettel várt itthon. Mondhatni: year of thanks.

- Újra duolingo-zok, erősítem a franciámat, bőséggel elkél.
- Mióta meghallottam a munkahelyi étteremben a citromleves létét, azóta arra ácsingózom. 

Olvasásaim #3

Megkésve bár, de törve nem, mert addig, amíg nincs rendesen net az albiban - drága Digi ki is használja a 15 napos határidőt rendesen - meg ha nincs is az ember lánya huzamosabb ideig gépközelben - kivéve a munkahelyet - nehéz megkomponálni ezt a  szösszenetet. 

Ha az előző hónapban arról számoltam be, hogy mennyire nagyon sokat olvastam és hú de csodajó minden, jelen esetben éppen a fordítottja esett meg. Mondhatni marha keveset olvastam, türelmem se volt hozzá igazán és jó sok mindent félreraktam, vagy rosszabb esetben félbehagytam. Jelen esetben pl Jane Austen Emmáját Beaverfielden felejtettem a költözés során, és mikor pdf-ben megtaláltam online, döbbenten eszméltem rá: nem tudom melyik fejezetnél tartotok! 

Marni Bates: Láthatósági mellény lúzereknek: Oké, ez annyira felejthető, hogy csak akkor jutott eszembe, hogy el is olvastam, mikor most megnéztem a molyos listámat. Több szó ne is essék róla. 

Sarah Dessen: Along for the ride - Álom két keréken: Szeretem én Sarah Dessen stílusát - legalábbis az ez előtt olvasott két kötet eléggé bejött - de valahogy ez a sztori annyira semmilyennek tűnt, hogy az már kiábrándító. A főszereplő csajban semmi extra nincsen, sőt, igazából a szereplők többsége eléggé érdektelenek számomra. Ámbár nem rossz, hogy a szülőkkel való konfliktust végre meg is akarják oldani egy könyvben, nem csak a szőnyeg alá egyengetni. 

Lauren Barnholdt: Titkok és exek éjszakája: A másik felejthető sztori a hónapból. Nem bírom a sekélyes szereplőket és az egymás hegyén-hátán gubbasztó helyesírási hibákat, a kettőt együtt meg végképp nem. 

Gayle Forman: Csak egy év: Az igazi tű van a bugyimban kategóriás könyv. Bármikor utazásról olvasok elkezdenek bizseregni a tagjaim és csak fognék egy hátizsákot, pakolnék bele fogkefét egy-két ruhát és fognám az útlevelem, és már indulnék is felfedezni, kanyarogni, olyan igazi bakancslistás módon. Nem mellesleg Gayle Forman leírásainál nagyon-nagyon jók a pasi szemszögek, sokkal inkább élhetőek, mint a csajos picsogások. 

J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve: Milliószor olvastam már, és milliószor is fogom még. Kern András felolvasásában nagyon vicces, hasonlóan módosítgatja a hangokat, mint Stephen Fry, bár kétségtelen, hogy néha akkorákat sóhajt Mr. Kern, hogy felmerül a kérdés bennem, vajon mennyire  unja a saját felolvasását. 

J.K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája: Ez is hangoskönyv, ez is Mr. Kern. És itt vége is szakad az általa való felolvasásnak, amit borzasztónak találok. Ettől függetlenül itt is csodajól torzítja a hangokat - Hermione és Ron torzításai a legviccesebbek - és továbbra is zavaróan tud sóhajtozni felolvasás közben. 

J.K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly: A kedvenc részem a Félvér Herceg mellett, és bakker, mennyire nem élvezhető a hangoskönyv, az már-már túlzás. Mert ez nem hivatalos hangoskönyv, hanem a vakok és gyengén látók szövetsége által kibocsátott felolvasós szösszenet. Minden egyes alkalommal összerezzenek, ha rosszul ejtenek ki egy-egy nevet... és ez 10 percenként meg is valósul. Szomorú vagyok, hogy innen felfelé már nem csináltak hivatalos hangoskönyveket a sorozatból. 

Képek forrása: moly.hu

Visszanézős #3

Egészen izgulósan alakult ez az augusztus, szervezés szervezés hátán, és körülbelül a környezetemben levők - munkatársak és rokonok - egyaránt a makkanás szélén állnak. Egyes esetekben pedig ülnek. De addig is, ez történt augusztusban: 

- Gyűlölöm a meleget. Még ha reggel 7:15-kor indulok is el otthonról, 7:40-re - mire odaérek a buszmegállóba - olyan tapintása van a bőrömnek, mintha mézzel kenegetném.

- Találtunk albérletet nem horror áron, csendes csodaszép környéken, olyan helyen, ahol oldalról és alulról körbefűtenek bennünket. Reménykedünk az alacsony rezsiben. 

- Az egész hónapot végigizgultam, mint a vadállat. 

- A hónap elején beütött a szezoniális könyvfanyalgás.
- Túl vagyok a saját lánybúcsúmon, cuki fejdísszel és még cukibb pólóval tarkítva az est fényét. Igyekeztem úgy közlekedni utcán, mintha semmi különleges nem lenne a fejemen. Nyilván mindennapos látvány a fehér színű fátylas Minnie egér fülek látványa az utcán, a villamoson, a uszon és bowlingozás közben.
- Ittam Longue Island Ice Teát. Az eleje még nem is volt olyan rossz, de minél több fogyott belőle, annál rosszabb lett. Mások is így tapasztalják a hatását?
- Cseresznyés Dr. Pepper. Több jelzővel nem is illetném jóságát.
- Az egyetemi tankönyvtámogatásból akartam megvenni Alice Sherwood: Mit főzzünk allergia esetén? című csodakönyvét, de riasztó erejűnek találtam azt az 5000 Ft-os árat. De hála az Alexandrás nyári akciónak -80% és már el is hoztam az utolsó darabot. Nyilván kirakatból szedtük ki, de az utolsó darab mindig a miénk.
- Ha Gayle Formantól olvasok, mindig tű lesz a bugyimban, és rájövök, mennyire nem tudok meglenni az ülőgumóimon és csak nekivágnék egy hátizsákkal a világnak, és csak mennék, felfedeznék minden egyes vágyott helyet. Ez is egy végtelen lista, hogy miket szeretnék még ebben az életben meglátogatni.
- Képeslap Prágából, kedves munkatárstól.
- 2 barátnőm szervezett végül nekem egy második lánybúcsút is. Igyekeztek letámadni minket mindenféle kéretlen hímek, de elhajtották őket.
- A 2. lánybúcsú napján találtunk egy lánybúcsús lufit, amit felkötöttünk a táskámra mondván, jó lesz az még később is. Aztán elvándorolva egy Vigadóba, a lufi megtette váratlan hatását, ugyanis nem kértek tőlem belépőt.
- Göndörtollú barátnőm megirigyelte az egyik eladó srác sapkáját a rakpartfeszten, így úgy döntött megveszi az említett fiatalember fejfedőjét. Azt nem adta el, de helyette vehetett másikat, még ha valójában ezeket a kalpagokat nem is árusították. Szó se róla, három hímzett liba díszíti eme nemes darabot.
- Elköltöztem Beaverfieldről.
- Többszörösen kiborítottak a körülöttem lévők a szervezési problémákkal kapcsolatban.
- Horgoltam egy csokrot. ITT írtam róla bővebben.
- Mat Kearney zenéi még mindig csodajók.

- Mentem férjhez augusztus 29-én. 

- Bőgtem végig a polgári szertartást - végre felszakadt a több hónapnyi feszúltség. A templomin már kevesebbet sírtam, bár akkor nagyon kibukott belőlem a síras, mikor megláttam a Molyokat. 

- Jöttünk nászútra. 

- Fényképezkedtünk az esküvő napján a Burger Kingben, ahol nyilván mindenki megbámult minket és ajándékba kaptunk plusz egy adag menüt a már megrendeltek mellé. 

- Telefonos ügyintézők gyöngye: az esküvő másnapján hiába kerestem, nem találtam a telefonom. Mindent megnéztünk: ajándékzacskók, bőrönd, a létező öszes felúletet az albiban, de nem találtuk sehol. Felhívtuk Telenorékat, hogy letiltassuk a számot. Gé számáról történt a hívás. Már akkor gyanút fogtam, mikor az ügyintéző közölte, hogy Gé nevén van a szerződésem, de gyorsan tovább léptem. 10 perccel később fejvesztve rohantunk a szomszéd blokkba barátainkhoz, hogy kölcsönkérjünk egy másik telefont, mert az említett ügyintéző Gét tiltotta le, az enyémet meg aktívan hagyta. *tapsvihar*

U.i.: A telefonom végül meglett. 

2015.08.08.

A címben jegyzett dátum nem más, mint a lánybúcsúm napja. Sosem voltam híve az efféle összeruccanásoknak, se a lányos visongatásoknak egy-egy feladat elvégeztével. Viszont, kitartó ellenállásom ellenére mégis kiharcolták kedves barátnőim, hogy mégiscsak legyen nekem egy ilyen búcsúztatós banzájom. Elvittek bowlingozni, Csináltattak nekem szupercuki pólót, és kaptam hozzá illő fehér színű és egyben fátyolos Minnie egér füleket egyenesen a párizsi Disneylandből. Volt sok-sok játék és egyebek, illetve megitattak velem mindenféle színű, állagú és illatú alkoholos löttyöt. Ebben az alkoholgőzös mámorban kellett a lent olvasható szöveget megalkotnom az előre megadott szavak alapján egy szerelmetes szösszenetet. Ezt a részét szívesen megosztom az estének, a többit fedje továbbra is homály. 

A szavak: 

- stihlfűrész 

- mellkasszőr 

- szexterápia 

- elektromos fűgáncsoló 

- tejszínhab 

- mosógép 

- hullámcsat 

- nászéjszaka 

A szösszenet: 

Drága Gé! 

Tudom, elég béna vagyok, de a kedvenc becézésedet nem találtam ki. Nagyon-nagyon sajnálom, remélem nem haragszol érte. És hidd el, az sem baj, ha nincs stihlfűrészünk, de majd ezt is pótoljuk, mint oly sok mindent, ami elsőre nem működne. Lehet, hogy emiatt szexterápiára kell járnunk, de nem bánom azt sem, ha a nászéjszaka nem sikerül olyan álomszerűre, mint amiről sokan ábrándoznak. Igazából azt se bánom, hogy mellkasszőröd egészen csekély, de ettől függetlenül szeretek hozzád bújni, tudod, olyan szaglászósan, amiről a múltkor is beszéltünk. Örülök, hogy te legalább - velem ellentétben - tudod használni a mosógépet, és biztos nem tudod, mint jelent ez a szó: elektromos fűgáncsoló. Nyugi, T. a nyelvésznő sem ismeri, de nincsen belőle semmi gond, legalább vicces.
Tudod, sose mondtam még, de nagyon örültem pár hete, mikor megdicsérted, milyen jó a hajam, ha a frufrumat hullámcsattal eltűzöm. És képzeld, most pina coladat iszom, ami két olyan összetevőből áll, amit ki nem állhatsz - nem, nem a nyúlkaja és a brokkoli kombó - de legalább tejszínhabbal díszítik a tetejét. Egyébként pedig tudod, hogy szerecc. Két cé, mint Cecillel a végén, mint a Call Center esetében. 

Szerecc, Jé

Olvasásaim #2

Én mondom, kifejezetten jótékony hatással van rám az állandó oda-vissza utazgatás a különböző városok között, hiszen júliusban magam is alig hiszem el, de 10 (!!!) könyvet olvastam végig. Ezek főként ifjúsági borzadályok voltak, de öröm a szívemnek, hogy a képregényekből még mindig nem ábrándultam ki. Tervezek képregényes bejegyzést is írni, meg egy másik kedvességről egy nagyobb lélegzetvételű szösszenetet is, de addig is még emésztenem kell őket. Addig is: mit is olvastam 2015 júliusában? 

Blake Crouch: Wayward Pines: Az egyik olyan sztori, amivel bontogatom a szárnyaimat a komfortzóna-tágítás egén. Ahogy haladt előre a történet egyre inkább izgultam magam is és meglepő módon fizikailag is elfáradtam. Az a rengeteg szaladás, amit ez a csávó produkál, eszméletlen! Néha nem igazán tudtam követni, hogy éppen mit tervez és miként akarja megvalósítani, de hát nyilván ilyen ezeknek a fontos embereknek az élete. Viszont képtelen vagyok elszakadni a gondolattól, hogy olyan ez az első kötet - hisz mi más lenne, mint trilógia - mintha James Dashner útvesztője lenne összekombinálva a Truman Show című filmmel, amiben Jim Carrey játszik. (Aki nem látta a filmet, annak ez itt a reklám helye: nézze meg, marhajó. Írom én, aki nehezen tud végignézni bármilyen Jim Carrey filmet is.) Mindenképpen folytatom, mert kíváncsi vagyok, hogy a következő részekben is ennyit fog-e rohanni. (Képzeljetek ide egy szarkazmus-táblát.) 

Miranda Keneally: Kivédhetetlen szerelem: Egy az ifjúsági kötetek közül, amire bátran rá merem húzni a cuki sablont. Tetszett, hogy nem egy jellegzetesen geek lányt állítottak a középpontba, hanem egy olyat, aki a sportban - amerikai foci - nyújtott teljesítményéért érdemelte ki a figyelmet. Nyilván itt is van szerelmi szál, sőt mi több szerelmi háromszög - minő meglepő - viszont egészen szimpatikusak a főbb fiú szereplők, a nyafogós lányokat nehezen tudtam továbbra is tolerálni. Azonban: végre egy ifjúsági könyv, ahol a szülő-gyerek konfliktus nemcsak egy-két soros magyarázattal van elrendezve és nem elnyomják magukban a problémát, hanem igenis beszélnek róla, és próbálnak is rajta változtatni. Még ilyet, sokat!

Komal Kant: Mire jó a rosszfiú? A kérdésre a válasz: semmire, mert ez a fiú minden, csak nem rosszfiú. Ez a sztori egy nagy-nagy közhely. Mindenki félreért mindent, és a konfliktusról nem hajlandó beszélni, hanem a főbb szereplők csak túráztatják magukat - mellékesen tök fölöslegesen - és mindenféle kreált magyarázatokat kerekítenek a másik fél hülyeségének bizonyítására. És persze mindig kiderül, hogy félreértésről van szó és hopp, még ha utálják is egymást a főszereplők - akik közül a lány irdatlanul felszínes - hamar rájönnek, mennyire félreismerték egymást, és nem is olyan a másik fél, mint ahogyan azt gondolta, így nyilván jön a nagy szerelem és a cselesnek hitt fordulat, ami egyáltalán nem az. Inkább kiszámítható és szirupos, igazi rózsaszín vattacukorfelhő, amibe csak józan keretek között szeret belemélyedni az ember lánya. De leginkább akkor se.

Mike Mignola - John Byrne: Hellboy 1. - A pusztítás magja: Csalódott vagyok, hiszen olyan képregényt még nem olvastam, ami ne pörgetné be rajongó énemet, azonban ezt kevésnek és elnagyoltnak éreztem eléggé. Viszont a rajzok szimpatikusak. Rosszfiúba bújtatott jófiú, de még nem győzött meg. Na, hátha augusztusban a második kölcsön kötet megteszi a hatását. 

Janikovszky Éva: Ájlávjú: Nem szeretem a "nem akarok panaszkodni, de..." jellegű monológokat, mert a de utáni rész kivétel nélkül meghazudtolja a mondat első felét. Emiatt "terhesnek" éreztem a történet egy nagyobb szakaszát az idősek mindenféle nyűgjével és bajával - ilyen tekintetben satnya a képzelőerőm és képtelen vagyok elképzelni, hogy hasonlókat magam is meg fogok élni... Viszont a cinizmusa továbbra is lehengerlő, akárcsak az, hogy a történeteihez nem szükséges mindenféle földöntúli lény szerepeltetése Hétköznapi embereknek ír hétköznapi dolgokról, kicsit sem hétköznapian. Szeretem, bár ez most igazán nem nyert meg. Talán majd ötven év múlva! :)

Jay Asher: Tizenhárom okom volt... : A könyv, ahol a kifogás több volt, mint a tényleges ok. Millió éve olvastam ezt a könyvet angolul - a bejegyzés itt olvasható - és már akkor sem voltam igazán elégedett vele. Adott egy lány, aki nehezen tolerálja, amikor a kortársai mindenféle koholt pletykákat terjesztenek róla... ezért inkább úgy dönt, hogy megöli magát, mint hogy eleressze a füle mellett a pletykákat és élje tovább a kis életét, mint sokan mások a kortársai közül. Jó megoldás ez a kazettásosdi, de szegény csaj szimplán butának tartom, főként amiatt, hogy abban a karakterben kelti a legjelentősebb bűntudatot, aki segíteni akart neki, csak félénkségében nem tudta, miként közelítse is meg. Tulajdonképpen esélyt se adott, hanem az egyszerűbb utat választotta. Ha nem kifogások tárháza, hanem tényleges okok lennének felsorakoztatva, még ajánlanám is, de így...

Alan More - Brian Bolland: Batman: The Killing Joke: A nevető Batman csodákra képes én mondom. Kiváló rajzok, kiváló képregény-történet és csak egyet sajnálok igazán: túlontúl rövid az én ízlésemnek. Nagyon tetszett, amint bemutatták Joker - valaha rajzolt egyik kedvenc főgonosz - múltját és azt, hogy miként alakult át ilyen kegyetlen döggé. Viszont olyat se olvastam még, hogy a történet két készítője egyaránt utálja alkotásukat, azonban az olvasók mégis piedesztálra emelik a sztorit. És milyen meglepő, hogy Batman sokkal kevesebb figyelmet kap, mint Joker. Furcsa, de igaz: van olyan történet, amikor a gonosz - aka Joker - érdekesebb, mint maga Batman.

Leiner Laura: Hullócsillag: 11 napja olvastam a történetet, de máris halványul az emléke. Nem egy nagy durranás a történet, a stílus továbbra is olyan Laurás. Vannak benne csavarok és vicces helyzetek, bolondabbnál bolondabb karakterek - akikhez képest a címszereplő normálisnak tűnik - és a srác, aki miatt minden nőnemű lénynek tű van a bugyijában. Tetszik, hogy fontos szerepet kap London városa - heves szívdobogást produkálok már a város hallatán is - meg a maga módján ez is cuki, beleélős, kimoccant a mókuskerékből és segít kikapcsolni az agyamat a mindennapos pörgésből. Nem mellesleg kevés olyan író leledzik, aki képes elérni nálam, hogy ott vagyok a szereplőkkel és velük együtt élem át a történéseket.

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései: Kérem emelje fel a kezét, aki az író vezetéknevét képes kiejteni anélkül, hogy csomó kerülne a nyelvére. Tömeges jelentkezés esetén sorsot húznék a nyertesek között. A nyeremény nem más mint elismerő vállveregetés. Egyébként pedig nem akarok elhamarkodott kijelentést tenni, de ebben az évben eddig ez a legjobb regény, amit olvastam. Kétségtelen, hogy a tiniromantikánál nem jutottam sokkal tovább, de továbbra is igyekszem tágítani a komfortzónám határait. Kb 2 éve láttam a filmet és már akkor is azon gondolkodtam, hogy ez mennyire klassz, és tuti hazudik a borító, amikor a Zabhegyezőhöz hasonlítja, mert amíg azt  6. nekifutásra tudtam lenyelni, addig ennek minden sorát élveztem. Nem szerettem a dolgos órákat, amikor félre kellett tennem az aktuális kedvencemet. Rajongok Charlie gyermeki őszinteségéért, és úgy megcsapnék bizonyos szereplőket, amiért tahó módon viselkednek ezzel a jószívű, befolyásolhat sráccal. Legszívesebben addig olvasnám újra és újra, amíg a sejtjeimbe ivódna a könyv minden egyes szava.

Marni Bates: Segítség, YouTube-sztár lettem! A könyv, amire túl sok szót nem szeretnék pazarolni: unalmas, elnagyolt, és mindenek felett eszméletlenül kiszámítható. A szereplőkről nem igazán derül ki semmi lényeges, és ami szerintem nagyon idegesítő, hogy olvasás közben egy csomó kérdőjelet hagy az olvasóban, hiszen nem nagyon vannak megmagyarázva benne a szereplők lényével kapcsolatban semmi, hanem tényként kezeli, ami szerintem nagy hiba. Bennem például ürességet hagyott ilyen tekintetben - is. Aki azt mondja, hogy a Szent Johanna Giminél nincsen rosszabb ifjúsági könyv, akkor az a személy még fix, hogy nem vette kezébe ezt a könyvet. Leginkább az elnagyoltságát tartom dühítőnek,és azt, hogy a célközönséget akarva-akaratlanul is hülyének nézi. Igyekeztem megtalálni, hogy bizonyos gondolatok hol is kapcsolódnak - vagy éppen kapcsolódhatnak - össze a történet alakulását tekintve. de nem találtam. Nyilván velem van a gond, ebben nem kételkedem.

forrás: google.com 

A borítóképek forrása: moly.hu

Utóirat: szeretnék egyébként Szandi-akcióban sok-sok könyvet venni, de még eddig nem mertem végignézni a kínálatot, különben bekap a gépszíj.