Gordon Ramsay: Nem piskóta

A legvagányabb séf élete

Ő az a híresség, akit csak név és foglalkozás alapján tudtam mindig is beazonosítani, ennél többet sose tudtam róla, és nem is igazán érdekelt - egy ideje már túlléptem a tiniként jellemző rajongáson, és nem olvasok utána minden híresen hírhedt személynek az internet berkeiben. Nekem ő csak egy szakács - én kérek elnézést, séf - aki híres. Hogy miért? Nem érdekelt különösebben. Aztán a múlt héten ment egy Konyhafőnökre kísértetiesen emlékeztető műsor - időközben utánakerestem: MasterChef - és megborzongatta az érdeklődésemet, nem mellesleg az idei Reading Challenge listámon is szerepel a könyv, szóval vegyítsük a kellemeset a hasznossal. Volt a megnyilvánulásaiban valami, amitől azt gondoltam, jobb lenne, ha előrébb hoznám a Nem piskótát, mint ahogy azt eredetileg terveztem. 

moly.hu

Alapvetően nem vagyok egy nagy főzős. Körülbelül minden máshoz van türelmem, csak ehhez nem, sokkal inkább sütök sütit, vagy éppen húst, csak ne kelljen órákon át a konyhában tötymörögni, hogy megfőzzek pl egy levest. A sütésben pl. azt bírom a legjobban, hogy összekeverem a hozzávalókat, elvégzem hozzá az előkészületeket - vajazd ki a tepsit, melegítsd elő a sütőt, meg kevergesd össze a hozzávalókat aztán pedig öntsd bele a formába - és máris megszabadultam a hosszú perceken át tartó konyhai téblábolástól. Ezzel szemben, ha főzésről van szó, órák mennek el, hogy aztán 10 perc alatt nyoma se legyen a megfőzött ételnek, mert Gé feneketlen gyomorral bír, és mindet betermel. :) Szóval lényeg a lényeg, a főzést nem igazán nekem találták ki. Most már értem, mit él át Mamóm hétről-hétre, mikor megkérdezi, hogy Mi legyen az ebéd? - mi pedig rendszeresen azt válaszoljuk: nem tudjuk. Már a menü megtervezése is idegtépő tud lenni, nem hogy maga az elkészítés!

Istenigazából nem akadtak elvárásaim a sztorival kapcsolatban, valahogy az elején egynek tűnt a többi Reading Challenge-s könyv közül, viszont nagyon pozitívan csalódtam. Több helyen olvastam, illetve a könyvben is többször hivatkoznak rá, hogy mennyire idegesítő Ramsay stílusa, mert non-stop ordít, káromkodik, meg képtelenség vele lépést tartani. Valójában én az ilyen jellegű káromkodásokat inkább viccesnek tartom, bár esélyesen éles helyzetben, ha nekem mondana hasonlókat... hm, már kevésbé találnám humorosnak. A keze alatt tuti sose dolgoznék, már alapból a főzéshez való hozzáállásom miatt sem.

pinterest.com
"Ez a rák olyan nyers, hogy hallom, ahogy énekli: Ringat a víz!"

Igazából nekem a könyv elejétől kezdve szimpatikus, nem csak a szókimondása miatt, amit sokan kritizálnak vele kapcsolatban. Tetszik az élethez való hozzáállása: fontos számára a családja, a tőle telhetőt megteszi értük, és gürizik értük., és még a nézeteltéréseit is képes félretenni, azért, hogy a másik félből valaki jobb válhasson. Ha fele annyira lennénk kitartóak, mint ő, esélyesen nem csak kergetnénk az álmainkat, hanem egy részüket már meg is éltük volna... merni nagyot álmodni, és hogy ezt milyen nehéz a gyakorlatba is átültetni! Jó dolognak tartom, hogy még ha valakit meg is viselnek a körülményei, nem hagyja, hogy az határozza meg és az irányítsa a lépéseit, hanem inkább tovább lendíti, és nem adja fel, hanem megy előre töretlenül, egyedül a célt látva maga előtt. Meglepő, de egyáltalán nem száraz, sőt, az eddigi legolvasmányosabb életrajz, amit olvastam, még ha akad is benne egy jó adag utalás, amiről azt se tudom, hogy éppen eszik vagy isszák. Külön öröm, hogy nem tarkította ilyen-olyan csúcsgasztronómiás receptekkel a kötetet, mert az nem hogy meghozta volna a kedvem a főzéshez, hanem még inkább eltántorít. 

Lehetne még sok-sok ódát zengeni a könyvről, hogy mennyire olvasmányos, meg szókimondó és mennyire nagyon-nagyon őszinte, ezt most inkább mellőzném. Röviden és tömören: elolvasni mindenképpen érdemes.