html

2016/04/04

Olvasásaim #9

Ó március, te csodás, amit leginkább a betegségek és az újraolvasások határoztak meg. Kb egész hónapban beteg voltam (a hónap 3/4-ében egy 5 méteres távot csak nyöszörögve tudtam megtenni, úgy beállt a derekam, illetve felegyenesedni se tudtam, egy újfajta derékszöget produkált a testem), majd egy gyökérkezelésen estem át, ami 5 nap elteltével önálló életre kelt, ugyanis ráment a fülemre. A derekam már egész jól van, de a fogam még nem az igazi, ez utóbbival még a sürgősségit is megjártam, juhéj! Szó ami szó, a hónap nagy részét feküdtem, így az elolvasott könyvek száma 19. Ebből újraolvasás: 14. Ennyi szenvedés mellett nem sok újdonságra voltam fogékony. 

Újrázás
Kerstin Gier: Rubinvörös
Kerstin Gier: Zafírkék
Kerstin Gier: Smaragdzöld
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – Együtt
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kalauz
Tavi Kata: Nyitótánc
Tavi Kata: Ballépések

Először
M. Leighton: Down to You – Rajtad áll
Tammara Webber: Easy – Egyszeregy
Tammara Webber: Breakable – Törékeny
M. Leighton: Up to Me – Rajtam áll
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Nem mellesleg Böszörményi Gyula könyve tuti bekerül az éves zárás kedvencei közé.