html

2010/11/27

Baráth Katalin - A fekete zongora


… avagy Gyilkosság a kisvárosban. De mégis mi köze van ehhez Ady versének?

Az a helyzet, hogyha tüzetesebben végignézzük az olvasmánylistámat, nem nagyon találunk rajta magyar szerezeményt. Vagyis csak akkor, ha az utóbbi időszakot szemléljük. Egyébként no, nyista, nein, karika áthúzva. Nem mellesleg egyre jobban csalódok a magyar irodalomban: pozitívan. Ami azért valljuk be elég jó dolog.

Már a címszereplő neve is mosolyt csalt az arcomra: Dávid Veronika, vagyis Veron. Egyrészt olyan, mintha a testvérem lenne a szereplő, másrészt kedves élmény fűződik Dávid és Veronika kettőséhez. Igen-igen, így külön. A kisasszony hasonlít is az említett emberekre: huszonéves, fiatal, irodalom kedvelő és élénk fantáziával megáldott. Olvasás közben nem egy alkalommal jutott eszembe Anne Shirley alakja is és akarva-akaratlanul belegondoltam: az ő lényéhez méltóak lennének ezek a történések.

Mint ahogy említettem volt, nem gyakorta forgatok magyar irodalmat a kezemben, főleg nem regény kivitelben – kezdem is unni, hogy minden második könyvben Michael vagy Edward a férfi szereplő. Éljen sokáig Remete Pista! Akárcsak a macska köves utcák, a lovasszekerek – még ha nem is szívlelem a lovakat - a Rejtő Jenőt előcsalogató hangnem, a bájos szerelmi szál, a végig fenntartott kellemes magyaros hangulat és a kuncogtató mókás karakterek, akik mindenkit ismernek és egyre csak azon törpölnek: ugyan ki lehet a gyilkos és Veron mikor megy már férjhez. A hullákból meg egyre csak több lesz, az Ady-versekkel meg nem lehet mit kezdeni. A nyomozásban jelentős szerepet játszik Veron, az orvos, a rendőrfőnök, Veritas nővér, a városba érkezett kackiás bajszú huszártiszt – aki láttán még főszereplőnk szíve is hevesebben dobog – és természetesen Ókanizsa pletykára éhes népe, akikről úgy tűnik, sosem alszanak.

Szépen kidolgozott, szórakoztató, okosan felépített krimi, ami egyre jobban késztet további bűnügyi könyvek olvasására és megmutatja, hogy nem csak az nyújt szórakoztatást, amiben a modern technika vívmányai is szerepet kapnak. Fontos társadalmi kérdéseket is felvet, ami számomra külön piros pontot jelent, de ennek ellenére mégis könnyű olvasni, még ha nem is sorolható a limonádé kategóriába. Külön élvezetet nyújtott, ahogy a buszon ülve egy-egy mókásabb jelenetnél felkuncogva rám pillog a mellettem ülő. Szerettem Ókanizsa hangulatát, ahogy megállt az idő és az emberek mindenkiről tudnak valami érdekességet. Mégis, krimi mivolta ellenére, sokkal jobban lekötött a magánéleti szál és az irodalmi vonatkozás, mint a mélyebb elmerülés a gyilkos kilétét illetően. Szóval, azt kell mondjam, ez jó mulatság, férfi munka volt! Sok ilyet még és várom a folytatást.

Melyiket is válasszam...?

Drága zakkant volt olyan tündér, és felkért egy játékban való részt vételre. Ennek keretében egy – jelen esetben kettőre bővíthető – kérdésre kell válaszolnom, ami nem is tűnik olyan nehéznek, egészen addig, amíg meg nem látod a kérdést: Melyik íróval és/vagy költővel ülnél le egy jót beszélgetni, és miért?

Na, ez az a kérdés, amire nem tudok első körben egyetlen szerzővel felelni. Több lehetőség is felmerült bennem, olyan nevekkel, mint Rowling, Ady, Kosztolányi, Gerald Durell, Jodi Picoult, Lucy M. Montgomery, Lázár Ervin és Máté Angi, de végül teljesen mást választottam.

Én is - mint sok-sok olvasó pajtásom – vallom azt az elhíresült mondatot, ami J. D. Salinger tollából származik:

Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív föl, amikor akar.


Végső soron e
hhez hasonló érzést egyetlen író váltott ki belőlem, aki nem más, mint Adrian Plass. Kedvelem a stílusát, az őszinteségét, ahogy az életéről ír, hogy nem fél felvállalni, hogy keresztény emberként nem tökéletes, sőt, ugyanolyan tökéletlen, mint mindannyian. Szeretem, hogy képes megnevettetni a saját életéből vett példákon keresztül, ahogy megfogalmazza a gumimacit falatozó kalandjait az Istentiszteletek alatt. Érdekelne, hogyan is rakja össze a gondolatokat, amiket végül papírra vet. Szívesen megkérdezném, hogy az autógumi cserélést még mindig teafőzéssel kezdi-e, hogy a fia még mindig gyárt-e anagrammákat, illetve; még mindig kihallgatja-e az előtte ülőket a buszon ihletszerzés céljából.


A játékot tovább adom; Rysonne, Batus és Dün leánykáknak. A játékot pedig köszönöm zakkant! : )

2010/11/24

Anthony Burgess – Gépnarancs


Kimutathatatlan tetszési index. Ritka az a fajta regény – legalábbis nálam – amit már az első fejezet után be akarok vágni a sarokba. Nem! Nem! És nem! De mégis igen. Folyamatosan üvölt a fejemben a könyvben használt orosz szleng, nem értek az egészből semmit és próbálom felfogni; tényleg ennyire durva világban élünk? Félre teszem, aztán adok Alexnek még egy esélyt... Végül ha röviden foglalom össze, ez van:

"Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet." /Péld.:4,23/

De azért gondoltam egy merészet a befejezéskor, és a következő napo(ka)t megfigyeléssel töltöttem. Fel is szálltam a villamosra vagy a buszra – éppen ami jött - és csak mentem előre, figyelve a tizenéveseket. Beszéd, gesztikuláció, hanghordozás, reakciók. Ilyesmi. És tényleg le kellett akadnom; vannak ilyen fiatalok. A villamos a „bazdmeg”-től hangos és csak pislogsz, mint hal a szatyorban, mert nem érted, miről is beszélnek a többiek. Persze ez a csoporttársaknál is előfordul, ha nem egy társaságban mozogtok. Érteni persze megérted őket – akárcsak a regényt – de ha a valódi nyelvet használnák, minden jobb lenne és érthetőbb.

Összeszedetlen gondolatfoszlányok.

Sokat törpöltem a könyvön. Elsősorban felfoghatatlan számomra, mi lehet abban élvezetes, ha valaki megver valakit, csakis és kizárólag szórakozásból. Egyáltalán mi ebben a vicces? Aztán meg rájöttem; alkalmanként kiosztottam volna egy-egy tolcsókot Alexnak, de végül tudatosult: visszaütne. Aztán azon is leakadtam, hogyan lehet egy 15 éves kölök annyira félelmetes, hogy a saját szülei is tartanak tőle? A klasszikus zene iránti rajongásáról az úri jellemvonás jutott eszembe: Alex a saját köreiben mégiscsak úr...

Nem is tudom eldönteni melyik volt a rosszabb: amikor ő kegyetlenkedik, vagy amiket vele tesznek?

Persze, mint a könyvek többségében, itt is megjelenik az író személyes élménye: az amerikai katonák a világháború idején megerőszakolták és megverték Burgess feleségét, amiből a nő sose tudott igazán felépülni. Hasonló kép jelenik meg a könyvben, amikor Alex és társai megerőszakolják az egyik főszereplő feleségét, aki történetesen író.

Természetesen az asszociációs képességem ebben az esetben is életbe lépett: Virágot Algernonnak. Simán tudok párhuzam(oka)t vonni a két könyv között, hiszen a hármas tagolás ott is megjelenik: van az alapállapot, abból jön a változás (ott Charlie okos lesz egy kísérletnek köszönhetően, itt Alex megjuhászodik ugyancsak egy kísérlet keretében), végül minden visszatér a kiindulási állapotba. Itt megjelenik egy újabb vonás is, hisz az Alázatos Narrátorunk ráébred, hogy egyszer fel kell nőnie, amiben a legaggasztóbb: nem tudja elképzelni, hogy a gyerekei tizenévesen mások lennének...

Erős érzelmeket vonalutat fel a könyv, amitől nem csak az arcod torzul el, de még a gyomrod is megmozdul... ne kövessétek a példámat, és ne olvassátok buszon.

2010/11/14

Játék, melynek egy szabálya van...


Válaszolj könyvcímekkel. :)

01 – A múlt év legjobb könyve:
Jodi Picoult – The Pact

02 – Több, mint 3 alkalommal olvastad:
J.K. Rowling – Harry Potter és az azkabani fogoly

03 – Kedvenc könyvsorozat:
Meg Cabot - A neveletlen hercegnő naplója

04 – A sorozat kedvenc része:
Meg Cabot - A neveletlen hercegnő naplója 3

05 – Boldog leszel ettől a könyvtől:
Lois Lowry – Nyáron történt

06 – Szomorúvá tesz:
Babits Mihály – A gólyakalifa

07 – Leginkább alulértékelt könyv:
Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője

08 – Túlértékelt könyv:
Stephenie Meyer – Twilight

09 – Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis:
Raana Raas – Csodaidők 1

10 – Kedvenc klasszikus:
Jane Austen – Büszkeség és balítélet

11 – Ami nagyon nem tetszett:
Mary Westmacott (Agatha Christie): Az élet súlya

12 – Amit valaha szerettél, de most már nem:
Louis Sachar – Laura titkos társasága

13 – Kedvenc író:
Jane Austen

14 – Kedvenc könyv az írótól:
Jane Austen – Büszkeség és balítélet

15 – Kedvenc férfi karakter:
Mr. Darcy

16 – Kedvenc női karakter:
Elisabeth Bennett

17 – Kedvenc idézet a könyvből:
„Kevés embert szeretek igazán, még kevesebbről van jó véleményem. Minél jobban megismerem a világot, annál elégedetlenebb vagyok vele.”

18 – Csalódtál benne:
Alice Sebold – Komfortos mennyország

19 – Legjobb adaptáció:
Shakespeare - Sok hűhó semmiért

20 – Kedvenc romantikus:
Sarah Dessen – Figyelj rám!

21 – Gyerekkori kedvenc:
Csukás István – Pom-Pom meséi

22 – Kedvenc saját könyved:
Chuck Palahniuk – Harcosok klubja

23 – Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra:
Dosztojevszkij – Bűn és bűnhődés

24 - A könyv, amit bárcsak többen olvasnának:
Máté Angi - Mamó

25 - A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni:
Elisabeth Bennett

26 - A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben:
Douglas Adams – Galaxis útikalauz stopposoknak / Eleanor H. Porter – Az élet játéka

27 – Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben:
Raana Raas – Csodaidők 2

28 – Kedvenc könyvcím:
Gerald Durell – Családom és egyéb állatfajták

29 – Mindenki utálta, kivéve te:
Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma

30 – Abszolút kedvenc könyv:
Adrian Plass – Egy kegyes kétbalkezes naplója


Nem kell tovább adni, csak ha szeretnéd. (Én pedig szeretném, nekik: @szöszmösz, @Dün, @Rysonne)

2010/11/06

Mamanya (Máté Angi - Mamó)


Nem is olyan régen, volt egy ilyen bejegyzésem facebook-on: „Olyan jó, hogy a Mamámra mindig számíthatok.” Ez még azelőtt történt, hogy megismerkedtem volna Máté Angi regényével. Ezt a gondolatot persze most is tartom, sőt egyre jobban megerősödött bennem, ahogy befejeztem a Mamó című regénykét.

Röviden összefoglalva ennyit lehetne róla írni: Rövid és tömör, sokkal több tartalommal, mint ahogy azt az ember első pillantásra gondolná. Pontosan olyan, amilyennek egy igazán maradandó könyvnek lennie kellene. Nem tudok hosszan írni erről a könyvről, de őszinte leszek: nem is akarok. Beszéljen helyettem a szűk 120 oldal, a kidőlt-bedőlt falú kék ház, a vidéki, de mégis otthonos nyelvezet, a pirosra festett gombok, a gyönyörű szóképek, melyek igazából kincsek, a sajátos hangulatú fekete-fehér fotók vagy éppen mindaz a könny és mosoly egyveleg, amit az alatt az egy óra alatt éltem át, amíg olvastam. Írhatnék még a saját Mamómhoz fűződő kapcsolatomról is, de nem részletezem, mert látjátok, milyen is vagyok, és büszkén írom le: a Mamóm nélkül nem lennék ma az, aki. Ő volt az, aki pótolja mindazt, ami Anyu és Apu jelenlétéből hiányzik, aki régebben korán felkelt, hogy reggelit csináljon iskola előtt. Neki köszönhetem a hosszú hajfonataim még gyerkőckoromból, az esti mesés felolvasásokat, a könyvek szeretetét, a szóvicceket és hogy nem küldi el a 20 éves fejemet, amikor megkérem, hogy cseppentsem a gyulladt szemembe.
Köszönöm Máté Anginak, hogy emlékeztetett rá; adjak hálát minden nap a jó Istennek, a nagyanyómért, még ha nem is olyan, mint az övé, de legalább az enyém.

Köszönöm.

U.i.: A mamanya szó saját gyártmány még kölyökkoromból, amikor nem tudtam megkülönböztetni az Anyát és a Mamát.

2010/11/03

zene

Oké, ez most nem könyves bejegyzés - de a nap folyamán még lesz olyan is - de kedvenc @szöszmösz barátném felkért egy ilyen bejegyzés eljátszására. Bár, akárhogyan is törpölök rajta, a zene és az olvasás nálam nagyon közeli rokonságban vannak... Azért lehet dobálni a köveket... vagyis könyveket :)


1.Nevezz meg egy olyan énekest, vagy zenekart, akit szeretsz!
2.A kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból.
3.6 embernek dobd tovább a pöttyöst!



1.Dobner Illés
2.Férfi vagy, vagy nő?

„Titkom halkan terjed el, 
eléri a világ négy sarkát. 
És minden férfi minden nő, 
feltartja szétszakadt láncát.”



Írj magadról!
„Rajtam csak a kegyelem segít...”



Hogy írnád le az előző kapcsolatodat?


„...Hihetetlen, hogy ismersz mégis szeretsz engem, 
akárhányszor hagylak cserben mindig vissza vársz...”




Milyen a jelenlegi kapcsolatod?

„...Nálad minden reggel, szeretet vár.”
*********
„Te vagy az életem már, de a szívem többet vár...”


Most hol lennél szívesen?

„Túl a felhőkön, a csillagerdőkön, 
túl az égbolton, ott vársz rám. 
Túl az árnyakon, hol nincsen fájdalom, 
túl az éjszakán, ott vársz rám.”


Mit gondolsz a szeretetről?

„Isten úgy szerette ezt a világot,
hogy elküldte a Fiát, Jézust a Megváltót, 
hogy aki hisz és bízik benne, ne kárhozzon el,
hanem örökké élhessen együtt az Istennel.”



Milyen az életed?
„És az egész életemmel szeretném kifejezni, a hálámat.... a hálámat!”

Mit kérnél ha egy kívánságod volna?
„Legyen hát Tiéd az életem!”


3.és tovább... zakkant, kiscsillag0301, tasiorsi, Batus, hóvirág, timuja,

2010/11/01

Jay Asher - Thirteen reasons why


Kedvenc karakter(ek): Clay, Tony

We both laugh. And it feels good. A release. Like laughing at a funeral. Maybe inappropriate, but definitely needed.
Mindig vannak időszakos könyvek, amik olvasási lázba hozzák a Molyokat. A nyáron a Mamó mellett főként a Csodaidők mozgatta meg olvasási izmaikat, de most ősszel azt veszem észre, hogy az ismerőseim közül egyre többen olvassák a Tizenhárom okom volt... című regényt. Persze felmerülhet esetemben a kérdés, hogy ugyan miért angolul olvastam, de egyszerű a magyarázatom; pénztárcakímélőbb, akkora mint a tenyerem, és nem mellesleg nagyon tetszik a németek kiadása, ami egyszerű piros – emlékeztet is az angolok Pingvin könyveire - és lábjegyzetben ott vannak németül is a kérdéses kifejezések. Nem mintha sokat tudnék németül a vakbélgyulladáson kívül, de legalább elmondhatom, hogy igen, nekem ilyen példányom van, lehet irigykedni. : )

Körülbelül másfél éve rá vagyok készülve erre a könyvre, viszont ha a fene fenét eszik is, nem vagyok hajlandó több ekönyvet elfogyasztani. Kell az az ismerős érzés, ahogy a papír súrolja az ujjaimat lapozás közben vagy amikor bevackolom magam a jól megszokott helyemre a távolsági buszon és elmerülök a papír illatában vagy éppen a szövegben. Szóval, vártam egy ideig, aztán megrendelték Németországból, és végül kézbe vehettem. Aztán olvasás közben jött az enyhe szorongató érzés. Az a fajta, amit akkor érzel, ha olvastál már hasonlót korábban...


SPOILER
*Hannah Baker egy harmadéves amerikai gimnazista, aki az őt ért állandó negatív hatások miatt öngyilkosságot követ el. Az életének szereplői abban bíznak, hogy hamarosan túl lesznek ezen a válságon is, míg egy cipősdobozban 7 kazetta és egy térkép érkezik Clay Jensenhez. Inenntől fogva párhuzamossá válik a történet, hiszen Clay közbevetéseivel a jelenről olvashatunk, olykor-olykor megtoldva a lány emlékeit a saját rálátásával, míg Hannah monológja a múltról, a kazettákon keresztül bontakozik ki.*


Maga a történet érdekes és az alap is szimpatikus. Tetszenek a kis jelek, amiket az egyes bekezdéseknél használ, ezzel is tudatosítva, hogy nem olvasunk, hanem hallgatjuk a történetet: Pause, Stop, Play. Jó a megvalósítás, ahogy belelátunk a két főszereplő világába, akárcsak a cselekmény szövése, viszont képtelen vagyok elvonatkoztatni, a bennem lévő mix érzéstől. A könyv befejezésekor jutott eszembe, hogy az egész regény hangulata olyan, mintha az író merített volna Jodi Picoult (The Pact, Tizenkilenc perc) és Laurie Halse Anderson (Hadd mondjam el... ) munkásságából. El akarta mondani a történteket, de hát a pletykák miatt nem voltak barátai, amikor meg lehetősége volt rá, hogy kibontakozzon, annyi tanácsot kapott, hogy lépjen tovább... amit hát megtett. Nem tetszik Hannah jelleme, illetve a szülők hiánya, valamint képtelen vagyok elhinni, hogy a mai tinédzserek – nem mintha én még ne tartoznék ebbe a kategóriába – ennyire... gonoszak. Ezért hihetetlen, és főként emiatt nem tudtam élvezni a történetet. Clay-t pedig nagyon szánom, de ki nem?

6,5/10


Érdekes, hogy bármilyen regényben olvasok az amerikai tinédzserek életéről, mentalitásáról vagy úgy egyáltalán, képtelen vagyok azonosulni velük. Mármit persze, egyből eszembe jut, hogy 'én ilyet biztosan nem csinálnék' de hát sajna nem tudhatom, hogy melyik mondatommal indítom el a hólabdát... Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük... (Máté 7,12)