Kimutathatatlan tetszési index. Ritka az a fajta regény – legalábbis nálam – amit már az első fejezet után be akarok vágni a sarokba. Nem! Nem! És nem! De mégis igen. Folyamatosan üvölt a fejemben a könyvben használt orosz szleng, nem értek az egészből semmit és próbálom felfogni; tényleg ennyire durva világban élünk? Félre teszem, aztán adok Alexnek még egy esélyt... Végül ha röviden foglalom össze, ez van:
"Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet." /Péld.:4,23/
De azért gondoltam egy merészet a befejezéskor, és a következő napo(ka)t megfigyeléssel töltöttem. Fel is szálltam a villamosra vagy a buszra – éppen ami jött - és csak mentem előre, figyelve a tizenéveseket. Beszéd, gesztikuláció, hanghordozás, reakciók. Ilyesmi. És tényleg le kellett akadnom; vannak ilyen fiatalok. A villamos a „bazdmeg”-től hangos és csak pislogsz, mint hal a szatyorban, mert nem érted, miről is beszélnek a többiek. Persze ez a csoporttársaknál is előfordul, ha nem egy társaságban mozogtok. Érteni persze megérted őket – akárcsak a regényt – de ha a valódi nyelvet használnák, minden jobb lenne és érthetőbb.
Összeszedetlen gondolatfoszlányok.
Sokat törpöltem a könyvön. Elsősorban felfoghatatlan számomra, mi lehet abban élvezetes, ha valaki megver valakit, csakis és kizárólag szórakozásból. Egyáltalán mi ebben a vicces? Aztán meg rájöttem; alkalmanként kiosztottam volna egy-egy tolcsókot Alexnak, de végül tudatosult: visszaütne. Aztán azon is leakadtam, hogyan lehet egy 15 éves kölök annyira félelmetes, hogy a saját szülei is tartanak tőle? A klasszikus zene iránti rajongásáról az úri jellemvonás jutott eszembe: Alex a saját köreiben mégiscsak úr...
Nem is tudom eldönteni melyik volt a rosszabb: amikor ő kegyetlenkedik, vagy amiket vele tesznek?
Persze, mint a könyvek többségében, itt is megjelenik az író személyes élménye: az amerikai katonák a világháború idején megerőszakolták és megverték Burgess feleségét, amiből a nő sose tudott igazán felépülni. Hasonló kép jelenik meg a könyvben, amikor Alex és társai megerőszakolják az egyik főszereplő feleségét, aki történetesen író.
Természetesen az asszociációs képességem ebben az esetben is életbe lépett: Virágot Algernonnak. Simán tudok párhuzam(oka)t vonni a két könyv között, hiszen a hármas tagolás ott is megjelenik: van az alapállapot, abból jön a változás (ott Charlie okos lesz egy kísérletnek köszönhetően, itt Alex megjuhászodik ugyancsak egy kísérlet keretében), végül minden visszatér a kiindulási állapotba. Itt megjelenik egy újabb vonás is, hisz az Alázatos Narrátorunk ráébred, hogy egyszer fel kell nőnie, amiben a legaggasztóbb: nem tudja elképzelni, hogy a gyerekei tizenévesen mások lennének...
Erős érzelmeket vonalutat fel a könyv, amitől nem csak az arcod torzul el, de még a gyomrod is megmozdul... ne kövessétek a példámat, és ne olvassátok buszon.
