… avagy Gyilkosság a kisvárosban. De mégis mi köze van ehhez Ady versének?
Az a helyzet, hogyha tüzetesebben végignézzük az olvasmánylistámat, nem nagyon találunk rajta magyar szerezeményt. Vagyis csak akkor, ha az utóbbi időszakot szemléljük. Egyébként no, nyista, nein, karika áthúzva. Nem mellesleg egyre jobban csalódok a magyar irodalomban: pozitívan. Ami azért valljuk be elég jó dolog.
Már a címszereplő neve is mosolyt csalt az arcomra: Dávid Veronika, vagyis Veron. Egyrészt olyan, mintha a testvérem lenne a szereplő, másrészt kedves élmény fűződik Dávid és Veronika kettőséhez. Igen-igen, így külön. A kisasszony hasonlít is az említett emberekre: huszonéves, fiatal, irodalom kedvelő és élénk fantáziával megáldott. Olvasás közben nem egy alkalommal jutott eszembe Anne Shirley alakja is és akarva-akaratlanul belegondoltam: az ő lényéhez méltóak lennének ezek a történések.
Mint ahogy említettem volt, nem gyakorta forgatok magyar irodalmat a kezemben, főleg nem regény kivitelben – kezdem is unni, hogy minden második könyvben Michael vagy Edward a férfi szereplő. Éljen sokáig Remete Pista! Akárcsak a macska köves utcák, a lovasszekerek – még ha nem is szívlelem a lovakat - a Rejtő Jenőt előcsalogató hangnem, a bájos szerelmi szál, a végig fenntartott kellemes magyaros hangulat és a kuncogtató mókás karakterek, akik mindenkit ismernek és egyre csak azon törpölnek: ugyan ki lehet a gyilkos és Veron mikor megy már férjhez. A hullákból meg egyre csak több lesz, az Ady-versekkel meg nem lehet mit kezdeni. A nyomozásban jelentős szerepet játszik Veron, az orvos, a rendőrfőnök, Veritas nővér, a városba érkezett kackiás bajszú huszártiszt – aki láttán még főszereplőnk szíve is hevesebben dobog – és természetesen Ókanizsa pletykára éhes népe, akikről úgy tűnik, sosem alszanak.
Szépen kidolgozott, szórakoztató, okosan felépített krimi, ami egyre jobban késztet további bűnügyi könyvek olvasására és megmutatja, hogy nem csak az nyújt szórakoztatást, amiben a modern technika vívmányai is szerepet kapnak. Fontos társadalmi kérdéseket is felvet, ami számomra külön piros pontot jelent, de ennek ellenére mégis könnyű olvasni, még ha nem is sorolható a limonádé kategóriába. Külön élvezetet nyújtott, ahogy a buszon ülve egy-egy mókásabb jelenetnél felkuncogva rám pillog a mellettem ülő. Szerettem Ókanizsa hangulatát, ahogy megállt az idő és az emberek mindenkiről tudnak valami érdekességet. Mégis, krimi mivolta ellenére, sokkal jobban lekötött a magánéleti szál és az irodalmi vonatkozás, mint a mélyebb elmerülés a gyilkos kilétét illetően. Szóval, azt kell mondjam, ez jó mulatság, férfi munka volt! Sok ilyet még és várom a folytatást.
