Drága zakkant volt olyan tündér, és felkért egy játékban való részt vételre. Ennek keretében egy – jelen esetben kettőre bővíthető – kérdésre kell válaszolnom, ami nem is tűnik olyan nehéznek, egészen addig, amíg meg nem látod a kérdést: Melyik íróval és/vagy költővel ülnél le egy jót beszélgetni, és miért?
Na, ez az a kérdés, amire nem tudok első körben egyetlen szerzővel felelni. Több lehetőség is felmerült bennem, olyan nevekkel, mint Rowling, Ady, Kosztolányi, Gerald Durell, Jodi Picoult, Lucy M. Montgomery, Lázár Ervin és Máté Angi, de végül teljesen mást választottam.
Én is - mint sok-sok olvasó pajtásom – vallom azt az elhíresült mondatot, ami J. D. Salinger tollából származik:
Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív föl, amikor akar.
Végső soron e
hhez hasonló érzést egyetlen író váltott ki belőlem, aki nem más, mint Adrian Plass. Kedvelem a stílusát, az őszinteségét, ahogy az életéről ír, hogy nem fél felvállalni, hogy keresztény emberként nem tökéletes, sőt, ugyanolyan tökéletlen, mint mindannyian. Szeretem, hogy képes megnevettetni a saját életéből vett példákon keresztül, ahogy megfogalmazza a gumimacit falatozó kalandjait az Istentiszteletek alatt. Érdekelne, hogyan is rakja össze a gondolatokat, amiket végül papírra vet. Szívesen megkérdezném, hogy az autógumi cserélést még mindig teafőzéssel kezdi-e, hogy a fia még mindig gyárt-e anagrammákat, illetve; még mindig kihallgatja-e az előtte ülőket a buszon ihletszerzés céljából.
