Ismét előtérbe került egy könyv, amiről nehéz írni. Mindezt persze nem azért, mert annyira tetszett volna, hogy egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat egy értelmes bejegyzéshez. Rövid egyszerűséggel azt kell állítanom csalódást okozott Jodi Picoult Törékeny című könyve.
Mondhatni, elég szép múlt áll a hátunk mögött az írónővel. Természetesen nem a köztünk szövődött mély barátságról beszélek, hanem mindarról a rajongásról, ami bennem kialakult az első általa írott könyv elolvasása után, ami A nővérem húga volt. Ezután sorra elolvastam a Magyarországon megjelenő műveit, sőt, két angol nyelvű példányt is magam mögött tudhatok. Persze mindegyik könyvében fellelhetők kifogások mind a karakterek - , mind a cselekmény alakulása miatt, de egyik regénynél sem esett meg az, ami ebben az esetben; képtelen voltam ráhangolódni a történetre az állandó déja vu érzés miatt.
Adott egy súlyosan beteg csonttörékeny kislány, Willow, s az őt körülőlelő, de mégis darabokra hulló családja. Anyja (Charlotte) minden erejével azon van, hogy jobb jövőt biztosítson számára, s közben megfeledkezik mindenről, így a férjével való kapcsolatáról, s arról, miként kellene törődnie egy tinédzser lány lelki fejlődésével. A kezdet kezdetén még szimpatikus hölgy átalakul egy megszállott személlyé, aki bármi áron véghez akarja vinni a terveit, s nem lényeg, ha ahhoz be kell perelnie a legjobb barátját Pipert, aki korábban a nőgyógyásza volt. Azt mondja, hogy ő egy katolikus, hívő ember, sosem vetette volna el a gyermekét, s nem is a pénz miatt perel, egyszerűen csak jobb és könnyebb életet akar biztosítani a lánya számára. A kérdés ellenben mégis felmerül; mindennek a megvalósítása nem a pénz segítségével működik? Hiszen a Biblia is ezt mondja; Minden bűnnek gyökere a pénznek szerelme. Tulajdonképpen miről is beszélünk? Tudja egyáltalán Charlotte, miért is indította el azt a pert?
Ez a kettősség, ami az anyában kialakult, folyamatosan zavart okozott bennem, Sean-t az apát a többi olvasóval ellentétben nem tudom nem szimpatikusnak tartani, s egyetlen kérdés volt bennem; miként fognak rájönni Amelia titkára. Vajon meddig képes a lány elmenni, hogy végre észrevegyék őt is a szülei? Egyáltalán; képesek lesznek-e változtatni a szülők mindazon a „nemtörődömségen” amivel a lányukat körülvették?
Tetszik a napló jelleg, ami megjelenik; ebben a regényben is a főbb szereplők szemszögéből ismerhetjük meg a cselekmény szálait, de mégis olyan, mintha egy valamire koncentrálnának írás közben; Willow-nak akarják elmesélni mindazt, amit átéltek.
Nem tudom azt mondani, hogy nem jó történet, mert az nem lenne igaz, hiszen minden megvan benne, ami egy jó könyvhöz kell. Szimplán azt kívánom, bárcsak kevesebb Jodi Picoult könyvet olvastam volna korábban, és ne hangolódtam volna rá mindarra a csűrre és csavarra, amit a könyveiben fel szokott használni. De az is lehet, hogy még keveset tapasztaltam még a világból, s nem tudom, anyaként miként cselekednék egy hasonló helyzetben. Mindezek miatt az értékelésem; 6/10
