Karácsonyra, szeretettel

A tökéletes ajándék című filmből származó idézettel szeretnék minden kedves ismerősömnek Áldottan boldog ünnepeket kívánni! : )

"A betlehemi jászol nem több, mint egy szimbólum. Egy szimbólum, egy kép vagy hagyomány, igazából céltalan, ha nem emlékeztet arra, amit jelképez… Isten az Ő fiát soha senkire nem akarta rákényszeríteni. Gondoljanak bele: Ő Isten. Neki hatalmába állt volna a világon mindenkit térdre kényszeríteni, hogy imádja a Fiát. De nem tette. Mennydörgéssel, villámlással, tüzes szekerekkel jelezhette volna az Új Király megérkezését. De nem tette. Összegyűjthette volna a világ leggazdagabb, leghatalmasabb embereit, hogy szemtanúi legyenek az Új Király megkoronázásának. De nem tette. Mert – mint mondtam – Ő nem akarja a Fiát senkire ráerőltetni. Ő egyszerűen nem ilyen. Ezért is volt az első karácsony olyan, amilyen. Egy kis faluban egy szegény lányt választott ki, hogy megszülje a Királyt. A lány kultúrájában neki nem volt semmi joga. Szava se lehetett. A király születési helyének egy istállót választott palota helyett. és pásztorok, közönséges munkásokat választott első szemtanúknak. Amikor Isten eljött a Földre, akkor a legkisebbekhez jött el, a legutolsókhoz és elveszettekhez… Ezek az emberek egy olyan király születésének voltak tanúi, akinek soha nem volt saját otthona, nem volt politikai hivatala, és aki soha nem próbált hatalomra törni. Ez az egyszerű ember, aki egy kis faluban egy szegény anyától született, mégis sokakat érdekel, ma is, itt is, 2000 évvel később… Miért? Nem azért, mert kényszerítette az embereket, hogy válasszák Őt. Azért, mert az emberek évszázadokon át keresték Istent. És megtalálták ebben a férfiban. Ami figyelemre méltó az az, hogy amíg Istent keresték rájöttek, hogy Isten már eleve őket kereste egész életükben. Ez történt 2000 éve az első karácsonyon. Isten eljött a Földre, tiértetek. Emberi formát vett fel, akiben aztán megmutatta, hogy milyen Isten szeretete. Szóval az első karácsonyon Isten Tökéletes Ajándéka: a Szeretet volt. Nos, ha önök kiveszik a Szeretetet a Karácsonyból, akkor hová teszik? Mit tennének vele? Mit tennének Ővele? Ha kiveszik Őt a Karácsonyból? Ami megtölti az emberek szívét, előbb-utóbb kikívánkozik és megjelenik körülöttük mindenhol. Ezért látunk Karácsonykor mindenhol örökzöldet, fényeket, csillagokat… és betlehemi jászolokat, mert emlékezteti őket a Szeretetre, aki eljött értük, réges-régen."

napi félreolvasás(ok)

Nem megy nekem ez a "sokat olvasok szépirodalmat és tankönyvet együttes", túlontúl érdekes félreolvasós mellékhatásokkal jár. Csak néhány gyöngyszem, nézzétek csak:

Eredeti: Szép Ernő - Natália
Olvasom: Szeifert Natália


Eredeti: Étterem és pizzéria
Olvasom: Étterem és puzzle


Eredeti: Sóvágó Katalin
Olvasom: 1. Sóvárgó Katalin
2. Sorvágó Katalin


Eredeti: Pongrác Kiadó: könyvek kamaszoknak és gyerekeknek
Olvasom: Pongrác Kiadó: könyvek kamaszoknak és gyökereknek (elnézést a kiadótól)


Eredeti: J. R. Ward: Feloldozott szerető
Olvasom: Feldolgozott szerető


Eredeti: Amikor bementem a pajtába, hogy megetessem a macskákat, Fletcher éppen a zsinegeket vagdosta le a bálákról...
Olvasom: Amikor bementem a pajtába, hogy megetessem a macskákat, Fletcher éppen a zsinegeket vagdosta le a bálnákról...


Eredeti: - Nézzük csak, például, lemaradsz egy pompás vacsoráról, ami Jean-Louis de Brissac rendez...
Olvasom: - Nézzük csak, például, lemaradsz egy pompás vacsoráról, ami Jean-Louis de Bismarck rendez...

Fáradt vagyok. Álmos vagyok. De legalább holnap Szenteste. : )

2011-ben kevesebb

… lesz a várólistám 12 könyvvel.
Túl hosszú a könyves várólistád? Nem tudod elképzelni, hogyan is tudnád rövidíteni? Gyere és játszd Te is Lobo játékát: válassz ki 12 darab könyvet arról a bizonyos végeláthatatlan hosszúságú listáról, csinálj neki egy polcot a molyon – ha nem vagy moly, akkor írd össze, fesd fel a falra, írd ki a blogodba, helyezd őket külön polcra otthon - vagy bármiféle más opcóval tüntesd fel és kezdj neki a játéknak. A 12 darabos lista jelenleg így néz ki - az olvasási sorrend jogát fenntartom. :)


Bret Easton Ellis: Amerikai psycho – Nem valószínű, hogy ezzel fogok kezdeni, de biztosan sorra kerül a 365 nap valamelyikén.

Louisa May Alcott: Kisasszonyok – Oda meg vissza vagyok a filmért, akkor is, ha sose tudtam teljesen végignézni.

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! - Kó ideje szimpatizálok vele, konkrétan a Neveletlen Hercegnő naplója beli emlegetés óta.

John Steinbeck: Édentől keletre – Az Egerek és emberek óta nem bírom kiverni a kobakomból az uraságot.

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni – Két éve el akarom olvasni, de valahogy mindig elkerüljük egymást. Plusz kíváncsi vagyok mire képes az uraság.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – Gimiben nem volt alkalmam elolvasni, na majd most!

Varró Dániel: Szívdesszert – Kortárs és magyar; itt a helye.

Jean Webster: Nyakigláb Apó – Kicsiként imádtam a mesét, nem mellesleg a név is kötelez. Most így visszaemlékezve sokáig becéztek is Judy-nak...

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána – Egyik barátném már kölcsönígérte. :)

Peter Carey: Ned Kelly balladája – Heath Ledger lenyűgözött a filmben.

David Mitchell: Szellemírók - 2010-ben nagyon megmozgatta moly-társaimat. Kíváncsi vagyok rám milyen hatást gyakorol.

Miért éppen ő, miért abban a könyvben?

Az utóbbi időben eléggé bennem van a Harry Potter-olvashatnék, viszont most köszöntött be az a bizonyos borzasztó vizsgaidőszak-szörny, így nincs alkalmam se olvasgatni, se megnézni a filmet, pedig már nagyon benne van a boogie a lábamban. Illetve a szememben. A választott karakter meglepő és mulatságos, ugyanis nem más, mint Hóborc (Peeves). Egyszerre gonosz törp – akarom mondani szellem – de amikor arról van szó, igenis kiáll a jó ügyért és a gonosszal is képes szembe szállni. Igazi hős a szememben. Muhahaha. Egyébként még Hermijjóni (minő meglepő) és McGalagony jöhetnek számításba. Illetve Piton és Sirius... :$

Persze az aktuálisan olvasott könyvek is sokban befolyásolnak; a Csodaidőkből szívesen alakítanám Judy-t (na jó, a név is kötelez), a Nyáron történtből Meg-et (fényképészet-mániás) Alice-t a Twilight-ból, akkor is, ha nem kedvelem a sorozatot, a Pom-pom mesékből Picurt vagy éppen sokunk kedvence Anne Shirley kisasszonyt. Ennyi.

Köszönöm Rysonne a meghívást. : )

Baráth Katalin - A fekete zongora

… avagy Gyilkosság a kisvárosban. De mégis mi köze van ehhez Ady versének?

Az a helyzet, hogyha tüzetesebben végignézzük az olvasmánylistámat, nem nagyon találunk rajta magyar szerezeményt. Vagyis csak akkor, ha az utóbbi időszakot szemléljük. Egyébként no, nyista, nein, karika áthúzva. Nem mellesleg egyre jobban csalódok a magyar irodalomban: pozitívan. Ami azért valljuk be elég jó dolog.

Már a címszereplő neve is mosolyt csalt az arcomra: Dávid Veronika, vagyis Veron. Egyrészt olyan, mintha a testvérem lenne a szereplő, másrészt kedves élmény fűződik Dávid és Veronika kettőséhez. Igen-igen, így külön. A kisasszony hasonlít is az említett emberekre: huszonéves, fiatal, irodalom kedvelő és élénk fantáziával megáldott. Olvasás közben nem egy alkalommal jutott eszembe Anne Shirley alakja is és akarva-akaratlanul belegondoltam: az ő lényéhez méltóak lennének ezek a történések.

Mint ahogy említettem volt, nem gyakorta forgatok magyar irodalmat a kezemben, főleg nem regény kivitelben – kezdem is unni, hogy minden második könyvben Michael vagy Edward a férfi szereplő. Éljen sokáig Remete Pista! Akárcsak a macska köves utcák, a lovasszekerek – még ha nem is szívlelem a lovakat - a Rejtő Jenőt előcsalogató hangnem, a bájos szerelmi szál, a végig fenntartott kellemes magyaros hangulat és a kuncogtató mókás karakterek, akik mindenkit ismernek és egyre csak azon törpölnek: ugyan ki lehet a gyilkos és Veron mikor megy már férjhez. A hullákból meg egyre csak több lesz, az Ady-versekkel meg nem lehet mit kezdeni. A nyomozásban jelentős szerepet játszik Veron, az orvos, a rendőrfőnök, Veritas nővér, a városba érkezett kackiás bajszú huszártiszt – aki láttán még főszereplőnk szíve is hevesebben dobog – és természetesen Ókanizsa pletykára éhes népe, akikről úgy tűnik, sosem alszanak.

Szépen kidolgozott, szórakoztató, okosan felépített krimi, ami egyre jobban késztet további bűnügyi könyvek olvasására és megmutatja, hogy nem csak az nyújt szórakoztatást, amiben a modern technika vívmányai is szerepet kapnak. Fontos társadalmi kérdéseket is felvet, ami számomra külön piros pontot jelent, de ennek ellenére mégis könnyű olvasni, még ha nem is sorolható a limonádé kategóriába. Külön élvezetet nyújtott, ahogy a buszon ülve egy-egy mókásabb jelenetnél felkuncogva rám pillog a mellettem ülő. Szerettem Ókanizsa hangulatát, ahogy megállt az idő és az emberek mindenkiről tudnak valami érdekességet. Mégis, krimi mivolta ellenére, sokkal jobban lekötött a magánéleti szál és az irodalmi vonatkozás, mint a mélyebb elmerülés a gyilkos kilétét illetően. Szóval, azt kell mondjam, ez jó mulatság, férfi munka volt! Sok ilyet még és várom a folytatást.

Melyiket is válasszam...?

Drága zakkant volt olyan tündér, és felkért egy játékban való részt vételre. Ennek keretében egy – jelen esetben kettőre bővíthető – kérdésre kell válaszolnom, ami nem is tűnik olyan nehéznek, egészen addig, amíg meg nem látod a kérdést: Melyik íróval és/vagy költővel ülnél le egy jót beszélgetni, és miért?

Na, ez az a kérdés, amire nem tudok első körben egyetlen szerzővel felelni. Több lehetőség is felmerült bennem, olyan nevekkel, mint Rowling, Ady, Kosztolányi, Gerald Durell, Jodi Picoult, Lucy M. Montgomery, Lázár Ervin és Máté Angi, de végül teljesen mást választottam.

Én is - mint sok-sok olvasó pajtásom – vallom azt az elhíresült mondatot, ami J. D. Salinger tollából származik:

Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív föl, amikor akar.

Végső soron e

hhez hasonló érzést egyetlen író váltott ki belőlem, aki nem más, mint Adrian Plass. Kedvelem a stílusát, az őszinteségét, ahogy az életéről ír, hogy nem fél felvállalni, hogy keresztény emberként nem tökéletes, sőt, ugyanolyan tökéletlen, mint mindannyian. Szeretem, hogy képes megnevettetni a saját életéből vett példákon keresztül, ahogy megfogalmazza a gumimacit falatozó kalandjait az Istentiszteletek alatt. Érdekelne, hogyan is rakja össze a gondolatokat, amiket végül papírra vet. Szívesen megkérdezném, hogy az autógumi cserélést még mindig teafőzéssel kezdi-e, hogy a fia még mindig gyárt-e anagrammákat, illetve; még mindig kihallgatja-e az előtte ülőket a buszon ihletszerzés céljából.

A játékot tovább adom; Rysonne, Batus és Dün leánykáknak. A játékot pedig köszönöm zakkant! : )

Anthony Burgess – Gépnarancs

Kimutathatatlan tetszési index. Ritka az a fajta regény – legalábbis nálam – amit már az első fejezet után be akarok vágni a sarokba. Nem! Nem! És nem! De mégis igen. Folyamatosan üvölt a fejemben a könyvben használt orosz szleng, nem értek az egészből semmit és próbálom felfogni; tényleg ennyire durva világban élünk? Félre teszem, aztán adok Alexnek még egy esélyt... Végül ha röviden foglalom össze, ez van:

"Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet." /Péld.:4,23/

De azért gondoltam egy merészet a befejezéskor, és a következő napo(ka)t megfigyeléssel töltöttem. Fel is szálltam a villamosra vagy a buszra – éppen ami jött - és csak mentem előre, figyelve a tizenéveseket. Beszéd, gesztikuláció, hanghordozás, reakciók. Ilyesmi. És tényleg le kellett akadnom; vannak ilyen fiatalok. A villamos a „bazdmeg”-től hangos és csak pislogsz, mint hal a szatyorban, mert nem érted, miről is beszélnek a többiek. Persze ez a csoporttársaknál is előfordul, ha nem egy társaságban mozogtok. Érteni persze megérted őket – akárcsak a regényt – de ha a valódi nyelvet használnák, minden jobb lenne és érthetőbb.

Összeszedetlen gondolatfoszlányok.

Sokat törpöltem a könyvön. Elsősorban felfoghatatlan számomra, mi lehet abban élvezetes, ha valaki megver valakit, csakis és kizárólag szórakozásból. Egyáltalán mi ebben a vicces? Aztán meg rájöttem; alkalmanként kiosztottam volna egy-egy tolcsókot Alexnak, de végül tudatosult: visszaütne. Aztán azon is leakadtam, hogyan lehet egy 15 éves kölök annyira félelmetes, hogy a saját szülei is tartanak tőle? A klasszikus zene iránti rajongásáról az úri jellemvonás jutott eszembe: Alex a saját köreiben mégiscsak úr...

Nem is tudom eldönteni melyik volt a rosszabb: amikor ő kegyetlenkedik, vagy amiket vele tesznek?

Persze, mint a könyvek többségében, itt is megjelenik az író személyes élménye: az amerikai katonák a világháború idején megerőszakolták és megverték Burgess feleségét, amiből a nő sose tudott igazán felépülni. Hasonló kép jelenik meg a könyvben, amikor Alex és társai megerőszakolják az egyik főszereplő feleségét, aki történetesen író.

Természetesen az asszociációs képességem ebben az esetben is életbe lépett: Virágot Algernonnak. Simán tudok párhuzam(oka)t vonni a két könyv között, hiszen a hármas tagolás ott is megjelenik: van az alapállapot, abból jön a változás (ott Charlie okos lesz egy kísérletnek köszönhetően, itt Alex megjuhászodik ugyancsak egy kísérlet keretében), végül minden visszatér a kiindulási állapotba. Itt megjelenik egy újabb vonás is, hisz az Alázatos Narrátorunk ráébred, hogy egyszer fel kell nőnie, amiben a legaggasztóbb: nem tudja elképzelni, hogy a gyerekei tizenévesen mások lennének...

Erős érzelmeket vonalutat fel a könyv, amitől nem csak az arcod torzul el, de még a gyomrod is megmozdul... ne kövessétek a példámat, és ne olvassátok buszon.