Mindig is szerettem az ilyen "mi van éppen a pakkomban" jellegű képeket és blogbejegyzéses szösszeneteket. Pinteresten és Instán előszeretettel nézegetem ezeket a képeket, és emlékszem, hogy régebben Molyon is volt egy ilyen gyűjtőpolc, de most akárhogy vadásztam, nem találtam meg azt a bizonyost, pedig az is biztos, hogy én is pakoltam rá.
Rajongok a csatos táskákért, és ez a rajongás más kiskoromban is fenn állt. Van rólam egy fénykép, kb 3-4 éves lehetek, tesóm óvodai ballagásán vagyunk, és Mamám táskájával mászkálok körbe-körbe az udvaron. Az már más kérdés, hogy a táska pántja olyan hosszú volt nekem, hogy a kavicsos talajt érintette, illetve valamilyen okból kifolyólag a nyakamban lógatva hurcibáltam... Lényeg a lényeg, már gyerekként is bolondultam az ilyen táskákért, és már akkor is el akartam tulajdonítani a Mamámét. Őszintén szólva, nem tudom mi lett az övével, viszont pár hete a Hádában tett látogatásom során találtam egy kísérteties mását, és tudtam: én ezt ott nem hagyom. Nem mellesleg kapóra is jött, hiszen másnap esküvőre mentünk, oda meg csini ruhához csini táska dukál.
És hogy miért ezek a dolgok vannak per pillanat a táskámban? Egyik kedves barátnőm egy villámlátogatást eszközölt, mielőtt kiköltözne a férjével Svájcba, és tartottunk neki egy utólánybúcsút, városban dorbézolással és borfesztivállal egybekötve. Csak a legfontosabbak kellettek a táskába: szájkence, kulcs, pénztárca, iratok és táblagép. Még jó, hogy jó mély a szütyő, így kényelmesen elférnek benne.
