Sok a pattanásod? Nem bírod a nyirkos időt és az állandó esőzéseket Angliában? Esetleg kevésnek találod az ott fellelhető állatmennyiséget? Nincs más megoldás, el kell költözni Korfura. - Vagyis ezt vallja a Durrell család, mikor belevág életének egyik, talán legjelentősebb szakaszába, amely nem nélkülözi a mókát és kacagást, na meg a a különc, de mégis imádnivaló család bogarait egyaránt. Mert azért valljuk be; Korfun bármi megtörténhet.
Töredelmesen és őszintén be kell vallanom; cirka 6 éve csücsül a polcomon, s nem ez az első eset, hogy belefogtam a fent említett regénybe. Valójában a harmadik, de mégis az első eset, mikor teljes egészében, elejétől a végig teljesen betoltam az arcomba. Hogy mégis miért történt mindez? Valójában sosem volt megfelelő az időzítés... olvassátok csak:
Először 2004-ben a kórházi ágyon fekve kaptam kézhez, mikor erős vesegörcsökkel szállítottak be. Vigaszdíjként tesóm akkori barátja megajándékozott ezzel, s azt mondta, ettől biztosan egy-kettőre jobban leszek. Hát, igaza is lett, de a probléma ott kezdődött, mikor hangosan felnevettem, s elkobozták tőlem, mondván, így is elég fájdalmam van, nem kell még ezzel is tetézni a bajt. Csak a távozás napján kaptam vissza, de a túl sok fájdalomcsillapító valahogy elnyomta a korábbi élményt, így visszakerült a polcra. Nem sokkal később újra leemeltem helyéről, de akkoriban kötöttem örök hűséget Harry Potter brigádjával, így elég sok ideig nem tudtak meggyőzni, hogy más jó könyv is létezik, így ismételten visszakerült korábbi helyére...
Aztán, valami megváltozott az utóbbi időben. Főként bennem. Nemcsak az aktuálisan piacra kerülő könyvek felé kezdtem el nyitni, hanem minden más felé. Először jött a 20. század a magyarjaival, majd egy kis 19. század és végül minden más, amit nem napjainkban nyomtattak ki. Ráfanyalodtam az itthoni polcokra is, nemcsak a könyvesboltokra kacsingattam erőteljesen, és így kezdtem neki ennek. Megint. Vigyorogva.
Furcsa érzés volt megint kézbe venni ezt a kötetet. Nem volt bennem semmiféle elvárás, vagy éppen rosszallás, egyszerűen csak nem tudtam, hogy mire számíthatok. Mármint volt egy kis sejtésem, hogy ilyen címmel nem lehet éppen egy Bűn és bűnhődés, de mégis gondolkodóba estem; ennyi állatot egy helyen, hogy fogok tudni elviselni, ugyanis tudni illik; engem ők nem szeretnek. Lehet ellenkezni, de ez tény és való, nem mellesleg igaz. Tessék megkérdezni a közvetlen környezetemben élőket, ők alá tudják támasztani állításomat.
Szóval a lényeg, hogy nagyon törpöltem rajta, ugyan mi lesz velem, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy már ott vagyok az eperszínű villában – erre és az itt történtekre még így 6 év távlatában is elég jól emlékszem – s élvezettel olvasom, ahogy Larry előadja újabbnál újabb okoskodásait, amire Margo próbál okosan reagálni, de az eredmény valahogy egyszerre lesz bájos és roppant bugyuta. Kettejük standard civakodásából nem hiányozhat Leslie, aki a fegyver- és vadászatmániás, és – részben - az állandó villámhárítóként funkcionáló Misszisz Durrellsz csitítása. Nem feledkezhetünk meg Spiro -ról sem, aki mindent képes elintézni és végül, magáról a könyv szerzőjéről Gerry -ről, aki előszeretettel és részletesen ábrázolja, legfrissebb kalandját, miként is cserkészte be legújabb szerzeményét. Van itt Tengeri Tehén és Buci-Bigyó, sőt még szakállas szigetlakók, foghíjas cselédek, Theodore, aki mindig elő tud hozakodni egy vicces történettel, Geronimo a gekkó, nárciszsárga villa, sok-sok tücsök és bogár, teknős és kutya, egyszerűen mindenféle élőlény, ami egy házi állatkerthez szükségeltetik.
Mondhatja nekem bárki, hogy nem vagyok normális, de már a felsorolásnál azt érzem, hogy képtelenség ezeket a jeleneteket úgy olvasni, hogy ne terülne el az ember orcáján 100 Wattos vigyor. Egyszerűen képtelenség, hisz ennek a családnak a tökéletes bája a tökéletlenségében van. Kívánok egy hasonlóan őrült családot, s még sok-sok Durell-t a polcomra! : )
Egyébként; Görögországban mindenki szakállas? :D
