Puzzle-álmok tároló doboza

Olyan érdekes, hogyan változnak a dolgok – talán - egyik napról a másikra. Korábban nem volt jellemző, hogy tervezgessek, egyik nap után vettem a másikat, és még ha voltak is céljaim és vágyaim, olyan könnyedséggel váltakoztak, mint a szél iránya egy átlagos őszi napon. Még ha fáradt is voltam, mindez automatikusan eltörpült az emberek forgatagában, ahogy az élményekkel szembetalálkoztam. Volt itt sok-sok csapódás, de ahogy jött az ellenállás, az elfojtott kívánságokat előcsalogatta valami váratlan, egy egészen idegen érzés. Sosem mertem tervezni.

Tervek és ötletek – újabban ezek cikázása töltik ki leginkább kicsiny kis szürkeállományomat. Korábban nem volt ilyen. Csak sok-sok vágy, amiket elzártam egy doboza, melybe lassan már bele se nézek, csak megemelem a tetejét, felszabadítva egy adag porgomolyagot az állandó tespedésből. Talán az elzártságnak vége. Már-már hajlandóságot mutatok az évek óta elzárt puzzle szerű álom-darabokat kiszabadítani az elrejtett dobozból, amiről kevesen tudunk. Totyogó babaléptekkel bukkannak fel újabb és újabb elfeledettnek hitt kirakódarabkák. Jelenleg, még kuszaság van, de valahogy egyfajta szervezettség is fellelhető az előszedett részletekben. Itt egy kis piros részlet, amott egy kis sárga, felfordítva felfedezhető egy-két zöldes árnyalat is. Az elkészített kép valószínűleg sokaknak nem lesz ideális, de nem is ezt keresem, hanem azt, amitől élővé válik, és hozzám tartozik. Pontosabban hozzánk.

Ha elsajátítom a kötés fortélyait, nem mulasztom el megtanulni a Weasley-pulcsi alapjait. Neked is kötök egyet. Lehet, nem fogod érteni, hogy miért is csinálom ezt, de majd elmagyarázom. Mesékkel halmozom el a környezetünket. Elsősorban Csukás István Pom-pomjával, aztán Máté Angival folytatom, bár ezt a projektet részben már sikeresnek lehet tekinteni. Eljátszom, hogy amit korábban mesének gondoltunk, valósággá tehetjük, mert velünk is ez történt. Remélem, segítségemre leszel, hogy színekkel tarkítsam mindennapjainkat, de a kedvedért a szürkének és a feketének is helyet szorítunk palettán, nem fogok ellenkezni. Azonban a hajam sose lesz fekete, ezt megígérhetem. Megmutatom, hogy másként is lehet masnit kötni, mint ahogyan a köztudatban elterjedt. Lesz olyan nap, amikor minden kérésre igennel fogok válaszolni, még ha rohadt nehéz is lesz szembe fordulnom önmagammal.

Ha az első gyerekünk lány lesz, Gréta Abigélnek fogjuk nevezni. Együtt döntöttünk róla, mert nem csak tetszik nekünk ez a kombináció, de örömünket is leljük benne. Megtanítjuk majd őt és a többi gyerkőcöt imádkozni? Beszélünk nekik arról, ki volt Dávid király és Abigél? Mi lesz Harry Potterrel és Judy Abott-tal? Bevezetjük őket az olyan halhatatlan legendák megismertetésébe, mint a The Ramones és A Gyűrűk Ura? Remélem igen, még ha tudom is, hogy benned is hasonló vágyak lappangnak. Amint megtehetjük, kimegyünk a természetbe, hogy együtt megcsiklandozhassuk az Isten talpát. A fűben elterülve nevetünk a fogócskázó felhők hamisíthatatlan táncán.

Megmutatjuk nekik a zenében rejlő változatosságot és rengeteg képet fogok készíteni izgága napjaikról. Féltő szeretettel akarlak szeretni, és mindazt, amit ketten létrehozunk. Meg fogok tanulni jobban sütni és főzni, bár állításod szerint sütni már nagyon jól tudok, még ha a főzési technikámon van is mit csiszolni. Lesz olyan nap, amikor fáradt leszek és idegesítő, de kérlek, nézd el ezt nekem, nem vagyok tökéletes, még ha te annak is tartasz. Sokszor elgondolkoztat, hogy vagy képes ennyire szeretni, mikor olyan sokat bántottalak szavakkal és tettekkel egyaránt, de rá kell jönnöm, hogy tényleg ebben rejlik a szeretet lényege: elfelejteni mindazt, amivel valaha bántottak és soha többet nem emlegetni azt. És te pont ilyen vagy; nem emlegeted, nem hozod fel, és ami a legdurvább: nem is emlékszel ezekre az egykor volt sérelmeknek. Mert nincs helye, nem vert gyökeret. Nincs mit felhúzni a földből.

Idézeteket fogunk festeni a falra emlékeztetőül. József Attila… Petőfi… Ady… Zsoltárok 37,4… Hemingway, hogy sose feledjük; legyünk hűek mindhalálig.

Megtanulom, hogyan valósítsam meg mindazt, amihez gyáva vagyok. Egyszer talán képes leszek a nem látható dolgok láthatóvá tételére. Ceruzákból hálót szőni, virágcsokorból kincseket felfedni.

Veled és melletted merek tervezni.

Még ha olykor félek is.

Neked igennel feleltem.

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Meglepő, de tény: először kb fél éve a Vanity Fair oldalán láttam ezt a könyvet. Mondhatni szerelem volt első pillantásra a borító; doodle és zene, ellenállhatatlan kombináció számomra. El se olvastam a tartalmat - egyébként se szoktam - és egyből akartam a könyvet... kb 5 percig, aztán gyorsan az agyam egy hátsó zugába rejtettem, nem is foglalkoztam vele. Arra nem emlékszem igazán, miként bukkant elő újra a semmiből, de végül szó szót követett @theodora-val, és úgy döntöttem, megrendelem. Mármint nem az említett bloggert, hanem a könyvet. Emlékszem, azzal érveltem neki, hogy megmagyarázhatatlan kötődésem van a könyv felé... befejezve a történetet valamelyest úgy látom megfejtettem azt a bizonyos kötődést, de még nincs egészen lezárva - hasonlóan a könyv végéhez. 

Két tizenéves fiatal a 80-as évek Amerikájában, akikben túl sok közöset nem lehet felfedezni. Eltérő háttér, különböző elvárások, más-más családi gyökerek. Azon túl, hogy egymás társaságát tökéletesen tudják értékelni, a a képregények szeretete és a zene az, ami összeköti őket - de ezt utóbbi az eredeti borító nagyon szépen reprezentálja. Kettejük története egy amerikai jellegzetességen, egy sárga iskolabuszon kezdődik. 

Szeretem azokat a történeteket, melyek különböző szemszögekből szemléltetik a történéseket. Nem ez volt az első ilyen olvasmányom, és esélyesen nem is az utolsó. Valahogy a sok "szürke" folt között szivárványként emelkednek ki az ilyen jellegű történetek. Néhány éve még csak elvétve lelhettünk ilyen irományokra, de mostanában egyre több író próbálkozik ezzel vagy ehhez hasonló megvalósításokkal. Jó belelátni, megismerni jobban a karaktereket a saját leírásaik alapján, nem csak a "fő" szemlélő szemszögén keresztül szemlélődni, vagy éppen megítélni a szereplőket. Tetszett, hogy kettejük szemszögváltakozása ellenére végig megmaradt az E/3 elbeszélés. Szerettem, hogy nem úgy bontakozott ki a kapcsolatuk, mintha szerelem lenne első látásra, hanem igenis, lassú víz, partot mos. Tetszik, hogy olyan témákat boncolgat, amelyek napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, hogy minden lépésnek, minden egyes mozdulatnak meg van a maga pontos helye. (Ilyen tekintetben nagyon emlékeztetett Jodi Picoult: Tizenkilenc perc könyvére, bár az jóval durvább tartalmú.) Értékelem a képregények jelenlétét a történetben, ahogy a jelentőségük végigvonul a háttérben. Zavart, hogy Eleanor karakterén nem tudtam kiigazodni, gyakran éreztem úgy, hogy egyfajta kihasználással van Park felé, máskor meg arra eszméltem, mennyire nagyon ragaszkodik a fiúhoz. Meglepődtem, hogy a punk és rock zenét kedvelő énje ellenére Park egy nagyon mély érzésű és kezdeményező alkatú srác. Nem mondom, hogy nincs hozzá hasonló, de személy szerint ritkának találom a hozzá hasonló alkatú fiúkat - az életben és a könyvek világában egyaránt. Tetszett, hogy ragaszkodó és tettre kész, de mégis érzékeny és magának való a maga módján. 

pinterest.com

Az első oldalaktól kezdve visszafogott, szeretetteljes rajongással olvastam a sorokat, úgy gondolom a magyar fordítás rendelkezik egyfajta bájjal, amire a retro stílus még inkább ráerősít. Emlékszem még a saját kazettás időszakomra, amikor a rádióból vettem fel mindenféle dalokat, és hogy igyekeztem, hogy a reklámokat a dalok végén vagy éppen az elején ne rögzítsem... és mennyire mérges voltam, amikor hamarabb ért véget a dal, mint ahogy az a valóságban volt. Mániákusan hallgattam a zenei csatornákat újabbnál újabb kedvenc dalokra vadászva, és tanulás mellé is mindig rádiót hallgattam, bízva, hogy meglelek egy még nem rögzített, de nagyon vágyott dalt. Teljes mértékben át tudtam érezni a zene iránti kötődésüket, amely össze is kapcsolja őket. Tetszett, hogy kettejük között kialakult ez az erős kapocs és nagyon erős és jó szálnak tartom azt, hogy tinédzser szereplők ellenére olyan karaktereket tudott Rowell kialakítani, akik nem a közös ízlés miatt szeretik egymást, hanem annak ellenére. Személy szerint ha visszagondolok a saját tinédzser éveimre, vagy éppen a kortársaiméra, azoknak a társaságát kerestük, akik hozzánk hasonlóak. Akik már egy kicsit másmilyenek voltak, azok felé kétkedve közeledtünk, és így is szemléltem, szemléltük őket. 

Park szerdán este a taekwondo után megvette a képregényét, de csütörtök reggelig várt az elolvasásával.

Voltak szereplők, akiket utáltam és voltak olyanok is, akiket megkedveltem, pedig nem igazán befolyásolták a történet alakulását. Akiket nem szeretek, szívesen meglátogatnám egy péklapát kíséretében, a többiekkel pedig személyesen is szívesen megismernék. Esélyesen párszor újraolvasós lesz, hogy a megmagyarázhatatlan kötődést, ne csak részlegesen tudjam lezárni. 

5/5

Scolar Kiadó 

Igazán

Szöveg nélküli őszi dallamvilágomba most betört egy remek magyar dal, kiváló szöveges tartalommal. Ma még nem volt belőle - és holnap se lesz. 

Ákos - Igazán 

*Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.*(Biblia, Első Korithusi levél 13,12)

a nap kedvenc idézete

Napjában többször eszembe jutott, és mindig biztosított egy kiadós kacajadagot. Kifejezetten egy mondat ötlött többször kobakomban - az illetékes részt jelzem - és hogy még érthetőbb legyen, a teljes részt bepötyögöm. 

- Renáta, én ezt nem bírom! - fakadt ki Kinga, ahogy beértünk az aulába. Ekkor jöttem rá, hogy nincs semmiféle megbeszélés a suliújsággal kapcsolatban. Csupán beszélni akart velem. 

- Mit? - kérdeztem és beálltam a büfébe, hogy kipótoljam kicsit anyu májkrémes szendvicsét valami... valami ehetőbbel. 

- Én nem vagyok ilyen! Este tanulni akartam, de nem ment. Agyaltam. Megállás nélkül!

- Előfordul, ez még nem jelent semmit - vigasztaltam. 

– Igen? És ahhoz mit szólsz, hogy elolvastam a horoszkópom valami ostoba női magazinban? 

– Úúú – húztam el a számat. 

– Vagy hogy zuhanyozás közben a szokásos napi koncentrálás helyett a Nothing's Gonna Change My Love For You-t dúdoltam? Azt hittem ,elhányom magam, annyira szánalmas voltam!!! Mit csináljak??? – fordított maga felé, és mélyen a szemembe nézett. 

– Kinga – mosolyodtam el halványan. – Nincs semmi bajod. Szerelmes vagy – suttogtam.

őszi instumentál

Ha ősz, akkor hangszerek minden mennyiségben, "természetesen" szöveg nélkül. Borzongatóan jó érzés ezekre a dallamokra sétálni és a talpam alá gyűrni a ropogós mustár-faleveleket. 

Yann Tiersen: Summer 78 

Explosions in the sky: Your hand in mine 

Bethel: To Our God 

Az első két dalt évek óta hallgatom megunhatatlanul, és érdekes módon Yann Tiersen mindig az őszi/téli időben bukkan újra elő a lejátszásban... Az utolsó dalt nem olyan régen fedeztem fel, kellemes kis darab. Hallgassátok őket bizalommal. 

Szeretek ismételni

Az a legnagyobb bajom a nyárral - azon túl, hogy marha meleg - hogy nem igazán van kedvem új könyvekbe bocsátkozni, és írni sincs nagyon hajlandóságom róluk. A meleg nagyfokú tompaságot okoz nálam, és nem tudok elszakadni a gatyarohasztó dögmeleg érzettől, amit a klíma sem tud ellensúlyozni. Ilyenkor szedem elő a régi kedves sorozatokat, vagy olyan sorozatok folytatásait, melyekre korábban nem volt alkalmam belebonyolódni, vagy éppen az egykor már olvasott eredeti nyelvűek magyar kiadásait. Kacarászok, újra átélek, szomorkodom, könnyezem, aztán megint csak kacarászgatok. Nem tudom ki hogy van vele, de nálam bizonyos időszakonként mindig beköszön az újraolvashatnékos időszak, amivel egyenesen arányosan társul a remény, hogy hasonlóan jó lesz az élmény mint első, vagy éppen sokadik alkalommal. Ilyen volt ez a nyár is és esélyesen a tél is hasonlóképpen alakul.

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác (Anna és a francia csók 2. rész) 

Rossz tulajdonságaim legfurcsábbika, ahogy Gé fogalmazott egyik barátjának: Juci szeret rossz könyveket olvasni. Ez így ebben a formában nem egészen igaz, ugyanis még ha tegyük azt egy sorozatnak nem is kedvelem igazán az első részét, attól függetlenül kíváncsi vagyok, hogy mit tudnak kihozni a második -, illetve a további kötetekből, így inkább elolvasom, mint hogy félbe maradjon az adott olvasmány. Az Anna és a francia csókot kifejezetten nem kedveltem, viszont ez a kötet valahogy kedvesebbnek bizonyult. Körülbelül egy hangyabokányival, de az is valami. A főszereplő 16 éves lányt Lolát egészen idegesítőnek és önközpontúnak találtam, ellenben a főszereplő sráccal, akit egészen megkedveltem; a maga módján cuki, még ha olykor előbukkan belőle a papucs énje is az ikertestvérével szemben. Cricket és Calliope. Talán a világ legrosszabb névadása könyves ikrek tekintetében.

3/5

Jenny Downham: Amíg élek 

Olvastam már. Többször is. Főként angolul. Már akkor is lenyűgözött és a magyar fordítás is tökéletesen tartja a szintet; a szavai őszinték, kíméletlenek, és aztán minden olvasás során azon kapom magam, hogy beszippant és elmerít. Teljesen.

Jenny Downham könyve akárhányszor is olvasom, mindig ugyanazt váltja ki belőlem. Tettlegességre hajt, és főként arra, hogy ne kapjam be napjában többször a leszarom tablettát. Újra és újra megkeresem a bakancslistámat - jelentem, ezúttal valahova úgy elraktam, hogy újat kell összeállítani. Kiegészítéseket eszközölök a listán, a teljesített vágyakat dátummal illetem, egy-két színes post-it kerül rá. Vagy amit első lelkesedésemben írtam fel, szépen lesatírozom.

Első alkalommal, amikor elolvastam - akkor még Before I die-ként - egyből újra kezdtem. Aztán újra és újra. Két héten belül négy alkalommal süppedtem bele a történetbe, mert érzéketlennek tartottam az elválást. Hasonlóan vagyok most is a magyar fordítással. Nemcsak szép és kíméletlen, hanem a gondolataim között időközönként előbukkan, és gondolkodásra késztet, egyszerűen nem hagy nyugodni. Pár hete találkoztam egy lány ismerősömmel, aki megkérdezte ezúttal mit olvasok. Elmondtam neki, vázoltam a történetet is, de valahogy azt olvastam ki a tekintetéből, hogy nem ért egyet Tessa magánakciójával. Mindent átélni, amiből ki fog maradni a jövőben. Szerintem nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ilyen tervet végig tudjon vinni valaki. És még ha tetszik is a gondolat, és egy kósza pillanatomban azt mondanám, hogy igen, én is hasonlóan tennék, pár perccel később rájönnék: előbb ki kellene lépnem a komfort zónám árnyékából. 

5*/5

Szent Johanna Gimi 

A sorozat, amit kb 2 évente újraolvasok. Nem mondom azt, hogy tökéletes, mert egyáltalán nem az! Viszont ez egy olyan történet, amiből tulajdonképpen bármikor hajlandó vagyok repetázni. Hiába ismerem a történetet, és a karaktereket, mindig van egy kis dolog, amit újra felfedezek, amin nevetek, és bizonyos jelenetek amiket újra átolvasok. Jó érzéssel tölt el, ahogy a már jól ismert szituációba újra belesüppedek. Gyakran kiakadok Reni balfékségén, vagy éppen nemtetszésemet fejezem ki Kinga, Cortez és az a-sok viselkedésén, de mégis jó érzéssel tölt el, amikor olvasok egy jelenetet, aztán elindul a beépített lejátszómon a jelenethez illesztett zene. Are you gonna be my girl?… Wonderwall… She loves you… Songbird… About a girl… Californication… mind-mind olyan dal, ami a saját ifjúságom dalait idézik vissza, amiket nem csak akkor, de még most is szívesen hallgatok. Nincsenek benne lefestve tökéletes karakterek, mindenkinek megvannak a saját küzdelmeik, nehézségeik és ki nem mondott, de érzékeltetett dolgaik. Tulajdonképpen Leiner Laurának ez az egyedüli "könyve", ami eddig igazán magával ragadott. Hiába olvastam el nemrég a Remek!-et, a Bábelt és az Akkor szakítsunk köteteket, egyiket se tudtam igazán magaménak érezni. Szeretem, mert magyar, szeretem, mert emlékekkel tölt el. Olyanokkal, amiket olvastam, és olyanokkal, amiket  magam is átéltem.
5/5 - tökéletlensége ellenére is.

megmutatnám...

... a szívemet, ha hagyni tudnám.

Újabban ambivalens érzések tárházának érzem a mindennapjaimat, olyan, mintha egy gát lenne a szívem és a lényem között, és azt tapasztalom, hogy ők ketten ebben a helyzetben nem igazán akarnak meglenni egymással harmóniában.

Hónapok óta hordozom magamban és piszkozatként ezt a bejegyzést. Időről-időre, olykor csak pár perc erejéig visszatérek ebbe a porhalmazba, és nekikezdek a virtuális máskor pedig tényleges portalanításnak. Valahogy azt látom, sose jutok a végére, és ötletem sincs miért, de nem tudok megszabadulni dolgoktól. Akarok is meg nem is. Szeretnék is meg nem is. Ragaszkodom is meg nem is. És az egészben talán az a legszörnyűbb, hogy tisztában vagyok vele, mennyire szükséges lenne ez a szellemi lomtalanítás, de egyszerűen nem tudom összetörni a saját magam által épített akadálypályát, mert elfelejtettem a lépéseket, ahogyan kialakult ez a monstrum. Szívesen kihajítanék az önhittségtől kezdve sok-sok mindent, hogy aztán a gát megszüntetésével teret engedjek valami másnak. Ami jobb, ami tisztább, hogy vízként áradhasson az az egyszerű érzés, amivel nem kell heteken és hónapokon át küzdeni, hogy aztán kimerülten feladjam, és elismerjem: nincs igazam. Már megint.

Gyöngeségemben sokszor megőrülök saját magamtól. Elhiszem, hogy csak nekem lehet igazam, és képtelen vagyok elfogadni a tényt; igen, másnak is lehet véleménye, jó gondolata, érvrendszere, vagy éppen egy olyan szokásrendszere, ami akár jó is lehet. Jane Austen fogalmazza meg ezt talán legjobban a Meggyőző érvekben: Az egyik ember szokásai éppúgy jók, mint a másikéi, de mind a magunkét szeretjük a legjobban. Ó igen, hogy mennyire szeretem a saját dolgaimat, és mennyire jó lenne, ha tudatosítanám a kis tökfejemben, hogy a többi szereplőé is ugyanolyan jó, mint az enyém, hiszen egyenlőek vagyunk. Nem vagyok több, nem vagyok kevesebb, mint bárki más ezen a földön, és nem is érdemlek semmiféle dicséretet - még ha sokszor az a bizonyos undok hang el is hiteti velem az ellenkezőjét.

A legnagyobb hibát nem a fejemben, hanem a szívem állapotában érzem. Még ha hivatalosan izmokból  is épülök fel, valahogy a gyakorlatban sokkal inkább látom egy könnyű, de mégis sziklává keményedett földdarabnak szívemet. Érzelmeim ide-oda cikáznak, mint azok a kavicsok, melyekbe úton-útfélen belebotlik a cipőnk orra. Olykor direkt, máskor véletlen. Kanyargok össze és vissza, és nem találom a valós megnyugvást, megpróbálok önmagam orvosa lenni, de hiába, nem megy. Néha meglocsolom ezt a kemény földdarabot egy pohár vízzel, aztán újra kiteszem a száraz halálnak.

Körülnézek a világban, és valahogy mindenben kivetnivalót találok. Mindenben és mindenkiben, ismert dolgokban és ismeretlenekben egyaránt. Megbántok másokat, és elhiszem, hogy mindenki csak bántani akar. Olyan érzelmeknek engedek szabad utat, melyeket még csak hírből se akartam megismerni. Nem merek túlpillantani a látottakon, mert a végén meglátok mindent, amit a rossz lencsén keresztül hamisnak szemléltem. Elhitetem magammal, hogy az eszemmel mindent tudok, aztán döbbenten tapasztalom, hogy a szívem nem egy formálható közeg, mint amilyennek szeretném, hanem kemény és feszes, könnyen törik. Pedig azt szeretném leginkább, ha puha lenne, és ebben a formálhatóságban élne, amit ha vízzel átitatnak, új életre kel. Ami tud szeretni, merni, élni, remélni, érezni, hogy ne egy száraz pusztaságban porladjon. Nehezen tudom elfogadni, de saját fejlődésem legnagyobb akadályozója vagyok.