Két tizenéves fiatal a 80-as évek Amerikájában, akikben túl sok közöset nem lehet felfedezni. Eltérő háttér, különböző elvárások, más-más családi gyökerek. Azon túl, hogy egymás társaságát tökéletesen tudják értékelni, a a képregények szeretete és a zene az, ami összeköti őket - de ezt utóbbi az eredeti borító nagyon szépen reprezentálja. Kettejük története egy amerikai jellegzetességen, egy sárga iskolabuszon kezdődik.
Szeretem azokat a történeteket, melyek különböző szemszögekből szemléltetik a történéseket. Nem ez volt az első ilyen olvasmányom, és esélyesen nem is az utolsó. Valahogy a sok "szürke" folt között szivárványként emelkednek ki az ilyen jellegű történetek. Néhány éve még csak elvétve lelhettünk ilyen irományokra, de mostanában egyre több író próbálkozik ezzel vagy ehhez hasonló megvalósításokkal. Jó belelátni, megismerni jobban a karaktereket a saját leírásaik alapján, nem csak a "fő" szemlélő szemszögén keresztül szemlélődni, vagy éppen megítélni a szereplőket. Tetszett, hogy kettejük szemszögváltakozása ellenére végig megmaradt az E/3 elbeszélés. Szerettem, hogy nem úgy bontakozott ki a kapcsolatuk, mintha szerelem lenne első látásra, hanem igenis, lassú víz, partot mos. Tetszik, hogy olyan témákat boncolgat, amelyek napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, hogy minden lépésnek, minden egyes mozdulatnak meg van a maga pontos helye. (Ilyen tekintetben nagyon emlékeztetett Jodi Picoult: Tizenkilenc perc könyvére, bár az jóval durvább tartalmú.) Értékelem a képregények jelenlétét a történetben, ahogy a jelentőségük végigvonul a háttérben. Zavart, hogy Eleanor karakterén nem tudtam kiigazodni, gyakran éreztem úgy, hogy egyfajta kihasználással van Park felé, máskor meg arra eszméltem, mennyire nagyon ragaszkodik a fiúhoz. Meglepődtem, hogy a punk és rock zenét kedvelő énje ellenére Park egy nagyon mély érzésű és kezdeményező alkatú srác. Nem mondom, hogy nincs hozzá hasonló, de személy szerint ritkának találom a hozzá hasonló alkatú fiúkat - az életben és a könyvek világában egyaránt. Tetszett, hogy ragaszkodó és tettre kész, de mégis érzékeny és magának való a maga módján.
 |
| pinterest.com |
Az első oldalaktól kezdve visszafogott, szeretetteljes rajongással olvastam a sorokat, úgy gondolom a magyar fordítás rendelkezik egyfajta bájjal, amire a retro stílus még inkább ráerősít. Emlékszem még a saját kazettás időszakomra, amikor a rádióból vettem fel mindenféle dalokat, és hogy igyekeztem, hogy a reklámokat a dalok végén vagy éppen az elején ne rögzítsem... és mennyire mérges voltam, amikor hamarabb ért véget a dal, mint ahogy az a valóságban volt. Mániákusan hallgattam a zenei csatornákat újabbnál újabb kedvenc dalokra vadászva, és tanulás mellé is mindig rádiót hallgattam, bízva, hogy meglelek egy még nem rögzített, de nagyon vágyott dalt. Teljes mértékben át tudtam érezni a zene iránti kötődésüket, amely össze is kapcsolja őket. Tetszett, hogy kettejük között kialakult ez az erős kapocs és nagyon erős és jó szálnak tartom azt, hogy tinédzser szereplők ellenére olyan karaktereket tudott Rowell kialakítani, akik nem a közös ízlés miatt szeretik egymást, hanem annak ellenére. Személy szerint ha visszagondolok a saját tinédzser éveimre, vagy éppen a kortársaiméra, azoknak a társaságát kerestük, akik hozzánk hasonlóak. Akik már egy kicsit másmilyenek voltak, azok felé kétkedve közeledtünk, és így is szemléltem, szemléltük őket.
Park szerdán este a taekwondo után megvette a képregényét, de csütörtök reggelig várt az elolvasásával.
Voltak szereplők, akiket utáltam és voltak olyanok is, akiket megkedveltem, pedig nem igazán befolyásolták a történet alakulását. Akiket nem szeretek, szívesen meglátogatnám egy péklapát kíséretében, a többiekkel pedig személyesen is szívesen megismernék. Esélyesen párszor újraolvasós lesz, hogy a megmagyarázhatatlan kötődést, ne csak részlegesen tudjam lezárni.
5/5
Scolar Kiadó
