(Megjegyzendő: ötletem sincs mennyi pont nullás verziója lesz ennek a hangolódásnak, de az elmúlt éveket nézve, ez a kör egészen ígéretesre sikeredett.)
Ritka pillanatok egyike, amikor a felajánlott lehetőségeket abban a pillanatban meg kell ragadni, ahogyan azok elhangzanak. Így esett, hogy tegnap avatást tartottunk, az az Ő, a felajánló bevállalta, hogy önszántából megnéz velem egy olyan filmet, amit - még ha cím alapján nem is ítélünk - sosem nézett volna meg, mert biztosan nyálas, és már látott belőle pár percet, de az is túl sok volt, és különben is, én még nem néztem meg olyan filmet, amit ő szeretett nagyon. Ez így nem egészen igaz, ugyanis a "nagyon szeretném, hogy megnézd filmek" listája nemcsak elkészült, de néztünk is már meg róla filmeket, de többnyire elaludtam, ami nem a filmek minőségét szimbolizálja, hanem az alvóképességem "kiválóságát". Szóval a lényeg, hogy megnéztük az egyik kedvenc karácsonyi filmemet. Valahogy így zajlott a párbeszéd...
- Mi a baj? Rossz kedved van? - Ő.
- Igen, egy picit. Megint fáj a hasam. - én.
- És mitől lenne jobb? ... Megnézzük az Igazából szerelmet? Jól fontold meg, nem gyakran kínálom fel ezt a lehetőséget. - Ő, nevetve.
- Jó... De amíg megkeresem, főzöl pudingot? De előre szólok, nem kommentálhatod a filmet, és nem is kritizálhatod egyetlen momentumát sem. Sőt, tudom, hogy élvezni és szeretni fogod. Még nevetni is fogsz rajta. - én, igazi mosolybogyóként a gondolatra, hogy megnézzük a filmet.
- Majd meglátjuk... . Ő, sejtelmesen mosolyogva.
... amit majdnem végigkuncogtunk, akárcsak a filmet. És még ha kedvenc filmmé nem is avanzsálódott, fontos megjegyezni, hogy megkaptam ígéretként, hogyha lesz valamikor a közeljövőben a tévében, megnézhetjük még egyszer. És igen, tipikus, hogy a kedvenc jeleneteimet, végigkacarászta, de nem baj, megteheti, mert tudja: To me you are perfect.
