html

2017/09/22

Lujza, a horgolt bárány

Ti is szoktatok vadászni minták után? Nálam ez kb heti rendszerességű program. Most éppen @worsi csikeszeit kívántam meg. Viszont nagyon régóta szerettem volna készíteni egy bárány, de sose találtam igazán kedvemre való mintát, egészen a múlt hét végéig. Tetszett, hogy pelyhes és bolyhos még kép alapján is, meg valahogy az egész minta nagyon szimpatikusnak tűnt. Aztán elkezdtem horgolni és minden nehézség közbeszólt, amit el lehet képzelni. 


Kezdjük ott, hogy eleve vastagabb fonalat használnak az eredeti mintában. Megpróbáltam a saját kis 3 mm-es fonalammal, de akárhogy csűrtem és csavartam az anyagot, nagyon picinek találtam. Itt jött az ötlet, hogy legyen cirmos a dolog, két színt összeillesztve, vagyis így lett lila-zöld a szőre. Aztán hiába próbálkoztam a leírás alapján elkészíteni a bobble stitch-eket, sehogy se ment. Vagy kevesebb lett a sorban a pufikból, vagy egy puffancs kevésbé volt pufi, mint a többi társa. Azt már csak röhögve írom le, hogy a zöld gombócot sikerült olyannyira összekuszálnom, hogy 3 óra alatt sikerült csomómentesre gombócolni. 

Pinteresten böngészve jött elő a popcorn stitch mintája, ami rögtön megmelengette a felbolydult lelkemet, nem mellesleg jobban is illik nekem a bolyhos birkaszőrzethez. Szegény férj helyében nem lettem volna a morgásaimat hallgatva. Ezzel a technikával már könnyebben ment a munka, bár szegény Lujzának a füle leírását sikeresen benéztem, de talán így is elfogadható a kinézete. 

És az eredmény? Minden kétséget kizáróan az egyik kedvenc horgolt állatkám, de a sok-sok szenvedést megélve szerintem ritkán fogom sokszorosítani.