Dübörög a dob meg a basszus és végre elmondhatom magamról; jól vagyok. Nagyon. De élhetnék Németh László szavaival is; a boldogság ritkán megkapott kegyelmi állapot. Most így vagyok. S ez így jó. Nekem legalábbis.
Egyre jobban kezdek rájönni, hogy ami másnak a nyárban teljesedik ki, az nálam ősszel valósul meg. Szeretem a színeket, a fákat, a hűs, de mégis enyhe langgyal szolgáló levegőt, ami olykor bele-belekap a hajamba. A fákat, ahogy hullajtják a levelüket, és néha egy egy levél is beleröpül a hajamba. A zöld lombot ami átváltozik valami egészen más árnyalatú gyönyörűséggé. Barna. Sárga. Vörös. Pont olyan, mint a régen használt palettám színskálája. Meg a sálam. Élvezem, amikor sétálok a még zöld füvön, és ahogy a kicsi, színes levelek folyamatosan zizegnek a tornacipőm alatt, s nem tudok túl sok mindenre figyelni, csak az ordító csendre, ami hihetetlenül megnyugtat. A játszótér felől olykor előbukkan egy-egy oviscsoport, nevetnek és rohangálnak kifulladásig, ezzel is megtörve az eddigi nyugalmat, és játszi könnyedséggel alakítva az eddigi amplitudó méreteit. Ebben az évszakban még az sem zavar, hogy a szeplőim sokkal jobban látszanak a szokásosnál, és még ha nehezen kelek fel, akkor is élvezem, ahogy reggelente bebuszozok az egyetemre. Miközben áthaladunk a Tisza fölötti hídon, és egyre csak bámulom a hajnali színeket, folyamatosan erősödik bennem; igen, most már hazaértem. Talán. Aztán áttérek a következő oldalra.
Lapról lapra egy újabb világ nyílik meg előttem, amelynek nem tudok nemet mondani. Időközben megkedveltem a 20. század magyar irodalmát, s élvezettel gondolok bele, miközben Szeged utcáin sétálok; a talpam alatt hullámzó macskaköveken valamikor József Attila baktathatott. (Bocsi szöszmösz, de még mindig ezen a gondolaton törpölök.) Egyelőre csak ennyi jut nekem az őszből, de tudom, hogy vár rám még Napocska-féle fényképezés a Parkban, fűben-levélben fekvés, Pestre menetel az Öthöz, Orosháza és sok olyan, amiről itt nem írhatok, mert nem egyszerű. De addig is igyekszem képben elmondani, amit szavakban nem tudok. Még.
