Sokan tudják rólam, de itt is leírom: nem szokásom fülszöveget olvasni. Többnyire cím, az adott pillanatnyi hangulatom, vagy éppen egy ráérzés szerint választom ki az éppen aktuális olvasandómat. Igen, néha a borító is közrejátszik, de igyekszem ezt a befolyást háttérbe szorítani. Eddig egészen csekély esetben csalódtam, így egy ideig még megtartom ezt a jó szokást a választások terén. Viszont igen, ez egy tipikusan olyan könyv, amit normál esetben soha nem olvasnék el, mert konkrétan semmi nem ragadott meg az első pillanatban, se a sokadikban.
Dióhéjban a történet: adott egy őrült zseni, pontosabban programozó James Halliday a 80-as évekből, akinek a munkásságát a 21. században nagy-nagy csodálat övez. Létrehozott egy olyan virtuális valóságot (OASIS) ahova tulajdonképpen csak menekülni érdemes: megfeledtet mindenkit a jelenbeli gondjairól, és ebben a másik világban bárkivé válhatnak a karakterek (avatarok). Egyfajta párhuzamos élet, ahol a fiúból lány lehet és fordítva, nem kell ragaszkodnia senkinek sem a valóságban megélt életéhez, bárkivé válhat a játék által. Halliday a halálakor kirobbantott egy kincskeresőjátékot (Easter Egg), aminek tétje, a teljes OASIS birtoklása, ergo te örökölsz mindent a királyságból, ha megoldod helyesen a király által megadott feladványokat. Akadnak mindenhonnan lelkes vállalkozók a rejtvények kibogozására, de egészen 5 évig nem jutnak előrébb az első talány megfejtésében, míg nem változás következik be a játék során: Parzival megfejtette az első feladványt.
Még a 2015-ös Reading Challenge idején kezdtem neki, és nem árulok zsákbamacskát, ha azt írom, marha jó választás volt ez a könyv. Minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amik érdekelnek: utalások mindenféle szeretett dologra (filmek, könyvek, zenék), popkultúra, említik benne a képregényeket, virtuális valóság „börtöne”, függőségek és persze a 80-as évek. Csupa-csupa olyan dolog, ami nem csak foglalkoztat, de a mindennapjaimból képtelen vagyok kihagyni. Most is több hét eltelt azóta, hogy befejeztem, és még mindig nehezen fogalmazom meg a véleményemet ezzel kapcsolatban, annyira magába szippant, mire hetekkel később nagy nehezen kibuggyan belőlem valamiféle vélemény. Ezek a fejben megkreált vélemények gyakran jobban hangzanak belülről, mint aztán klaviatúrára vetve, de azért igyekszik az ember lánya. Ezúttal is ez történt, naphosszat velem volt fejben a könyv: legyen az trolin utazás, alvás, Gével való csevegés, illetve olyan hétköznapi semmiségek, mint maga a mosogatás.
Komolyan, őszintén sajnálom, hogy korábban nem olvastam el ennek a fülszövegét, mert azóta tuti többször újraolvastam volna. Alapvetően ámokfutás a könyv a javából, tele elvetemült függő karakterekkel, akiknek a függőségi szintje inkább szórakoztató, mint inkább beteges. Néha elkavarodtam benne, nem igazán éreztem a tényleges valóság és a virtuális lét közti határvonalat, de ezt leszámítva, illetve azt, hogy Parzival neve számomra eléggé húsipari-termék hangzású, nagyon izgalmas történetnek tartom. Minden meg van benne, amitől egy regény csak a jó jelzőt biggyesztheti magára: egy játék, ahol mindenki egyenlő esélyekkel indul; remek utalások a 80-as évek popkultúrájára; izgalmas mese, hiszen a legkisebb fiú nyeri meg a játékot, ezáltal ő örökli az egész királyságot – nem mellesleg a „királylány” kezét is; egy csomó olyan világot felsorakoztat, amit ha lenne lehetőségem, azonnal meglátogatnék (pl. Völgyzugoly); átlagos karaktereket szerepeltet cseppet sem átlagos közegben, ahol tényleg bármi megtörténhet; a gonosz, aki megpróbálja minden úton szabotálni a becsületesen játszókat. Olvasmányos, disztópiával kevert sci-fi ez, aminek egy esélyt mindenképpen célszerű adni, mert biztos vagyok benne, hogy csakis pozitív lesz a végeredmény. Nem kell ahhoz valakinek geeknek (kockának – lennie ahhoz, hogy élvezze a könyvet, sőt, az utalások bizonyos százalékát én magam sem ismerem, de ettől még izgalmasabb lesz a sztori, mert így is bővíthetem a már megszerzett tudásomat a popkultúrával kapcsolatban. Ha eddig nem jött le, akkor igen, csak ajánlani tudom.
 |
| forrás: pinterest.com |
U.i.: A saját geek álláspontom: jómagamat ebbe a kategóriába sorolom, de nem a számítógépes játékok terén. Viszont molyon is úgy fogalmaztam meg az értékelésemet, hogy már értem, Gé miért szereti ezeket a játékokat, szóval én is megízleltem ezek lényegét. Gé meg csak örül, még ha jelenleg nem is Dota 2, Hearthstone vagy éppen Diablo a kinézett játék, de azért teljesítek vele egy-egy LEGO (Marvel, Hobbit, Harry Potter) küldetést, amiben bőszen ütök mindent, hogy minél több pontunk legyen.
