Watchmen - Őrzők
Pozitívan indultam neki, még pozitívabb élményekkel fejezetem be.
Alapjáraton rendelkezem egy bizonyos ingerrel, mely szerint betegesen vonzódom a képregényekhez. Megmagyarázni az okát képtelen lennék. Esetleg kérdezzük meg a Teremtőt. Szerintem neki nagyobb kapacitása van hozzá, mint nekem.
Szóval, van ez a megmagyarázhatatlan kapocs köztem és a képregények között, ami még azelőtt létrejött, hogy egyet is a kezembe vehettem volna. Lehet, hogy sokat dobott rajta, hogy a Narancsvidék egyik karakterébe még ifjú leány koromban fülig szerelmes voltam, de valószínűleg nem ez indított el a Watchmen – Őrzők képregénysorozat olvasásában.
>Ha van egy könyv, ami nagyon érdekel, minden egyes alkalommal megfogadom, hogy ELŐBB elolvasom a könyvet, és majd csak utána vizualizálom a filmet. Szerintetek mennyi alkalommal jött össze mindez...? Mindazonáltal el kell mondanom, hogy nem bánom, hogy ezúttal a film volt előbb, hiszen volt egy csomó dolog, ami mostanra tisztázódott le teljesen bennem. Ilyen volt például az időbeli ugrálás. Vagy éppen a képi világ. Hiába gondolom, hogy majdhogynem tökéletes a kidolgozása a filmnek, azt a látásmódot, amit a rajzok nyújtanak, semmi sem adhatja vissza. A színek, a mozdulatsorok, s ahogyan a mimikai megoldások ki vannak dolgozva egyszerűen döbbenetes. Mármint döbbenetesen jó. Röviden; Dave Gibbons A Tehetség. Csak így nagy betűvel. Máshogy nem is érdemes leírni. Nem mellékesen, de lényeges megemlíteni, hogy nem mindennapi tehetség kell ahhoz, ahogyan a meglévő szövegekhez illeszti a képsorokat. Alan Moore munkásságát csak dicsérni lehet, mást nem is érdemes. Hogy valaki a nyolcvanas években olyan módon formálja a gondolatait képregénnyé, ami a huszonegyedik században ugyanolyan – hacsaknem nagyobb erővel – hat az emberekre, sőt szól is hozzájuk; hihetetlen, de mégis igaz kategória.
Alapjáraton tetszik a témaválasztás és a helyszín egyaránt; jobbá tenni a világot a 70-es évek Amerikájában. Pont ott és pont akkor. Merész húzás. Mégis felmerül bennem a kérdés, hogy mindezt vajon át lehet ültetni napjainkba is? Megreformálható a világ a hősök által? Esetleg mi magunk vagyunk azok a bizonyos hétköznapiak, akik ott kóborolnak az utcán és csak a lehetőséget keresik, hogy segíthessenek másokon?
Igen, a naivitással kevert idealizmusom ismét előtört belőlem, de szerintem mindannyian vágyunk szuperhősökre. Igazából szomjazunk rá hogy egyszer az életben valaki megmentse az életünket és ránk figyeljen. Akiről tudhatjuk, hogy bármilyen helyzetben segítségünkre van. De nem mindig vesszük észre az ilyen embereket, pedig csak karnyújtásnyira vannak tőlünk. Nekem az egyik ilyen hős a postás. Vagy éppen a pék. „Legyetek a legkisebbek között a legnagyobbak.”
A becsület akár a sólyom: néha jobb, ha csuklya takarja.
Címszavas érzéskeltés; izgalmas, cselekmény dús, változatos, elgondolkodtató, kérdéshalmaz.
9/10
