J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura

Sokat gondolkoztam rajta, hogy írjak-e egyáltalán erről az élményemről, és eredetileg a nem mellett döntöttem, mondván úgyis elkövették korábban előttem nálamnál sokkal okosabb és talpraesettebb emberek is. De aztán egy – pontosabban kettő - mozijegynek köszönhetően sok minden megváltozott. Ez a mozijegy hozta azt, hogy a hétvégét Pesten tölthettük, megtekinthettem a Hobbit első bővített felét VIP vetítésen, hallhattam sokat Tolkien munkásságáról, véletlenül nekimentem Ted Nashmit-nek, valamint Szirmai Gergely uraságot is hallhattam nemcsak videón keresztül. Kevesebb tinilány visításnak jobban örültem volna, de így sem volt rossz. Szóval miután a hétvégén Pesten jártunk a Tolkien napon, elfogott az Egy-láz, és azt mondtam, miért is ne, írjunk erről. Előre leszegezem, hogy bizonyos tekintetben, de elfogult bejegyzés készülődik a klaviatúrán. Nyilván nem fogok mindenről írni, de egy tuti: erről a történetről, bármikor képes vagyok beszélni. 

Elolvastam. Újra. Botrányosan szerettem. Tulajdonképpen nem tudok – és valahol nem is akarok – elszakadni ettől a történettől. Még azt is szeretem, ahogy vonulnak benne sok-sok oldalon keresztül. Tudom, sokan panaszkodnak rá, hogy minek, meg különben is halál uncsi, de én úgy vagyok ezzel, hogy tök jó, menjenek csak, addig is nem kell kiszakadni abból a történetből, amibe élvezet belesüppedni. Kényelmes kis fotel ez a világ, amiben bármelyik alkalommal szívesen elhelyezkedem. Ha úgy adódik olvasom, de előszeretettel hallgatom és nézem a történethez tartozó különböző médiumokat. Bármilyen formában tudom élvezni. (Bár kétségtelen, hogy meghallgatnék egy „rendes” hangoskönyv verziót is, nemcsak egy kazettáról digitalizált, meg nem mondom hány tekercses verziót.) Nem mellesleg a lassúságról: még ha a második kötetet tartom a leggyengébbnek a trilógiából, mégis a legélvezetesebbnek az entek tötymörgését tartom. Lassúságuk már-már fárasztó lehet sokaknak, de egyet értek Szilszakállal: vannak helyzetek, amikor teljesen felesleges kapkodni, és különben is, minek rohanni, hiszen bőven ráérünk még. És szerintem hihetetlenül bájos, ahogyan Szilszakáll egy társ után vágyik. Hiszen, mindannyian várunk rá, nem?

Bevallom őszintén, amikor először olvastam, nem éltem át annyira a történetet, mint ahogyan az utóbbi években bekövetkezett. Valószínűleg nem voltam elég érett a történet megértéséhez. Nem is csoda, általános iskolás voltam, és a kis tökfejemet teljes mértékben áthatotta a Harry Potter-láz. Mindent történetet, amit olvastam, HP-ben mértem. Túl kicsi voltam, és túlságosan egy önállósított bolygó lakosaként életem ahhoz, hogy értékelni tudjam a könyvben megjelenő szimbólumokat és utalásokat. Rosszkor voltam rossz helyen, mint ahogy azt mondani szokás. Őszintén megvallva, olyan kapcsolatom volt ezzel a trilógiával, amit 13 éves fejjel egyfajta tiszteletként definiálnék, de nem volt bennem rajongás, és mérhetetlen vágy az iránt, hogy újraolvashassam. Aztán az évek múlásával ez a helyzet átalakult, hiszen a tisztelet mellett a szeretet és a rajongás is gyökeret eresztett. Valahogy ahhoz a közhelyhez hasonlítanám ezt az állapotot, amikor azzal a szöveggel élünk, hogy vannak dolgok, amikre megéri várni. És még ha közhely is ez a mondat, de jelen esetben egyet értek vele, hiszen úgy látom, hogy egy egész életre szóló kalandba helyezett bele az író, amiből nem egyhamar fogok kiköltözni.

Mindenképpen a szerző erősségének könyvelem el, ahogyan kialakította ezt a szövevényes eredettörténetet, amit egy erős várhoz tudnék leginkább hasonlítani. Lehet ide menekülni, hiszen biztos talajra épült, éppen ezért biztonságot találunk ebben a közegben. Nem sok olyan író munkásságához volt eddig szerencsém, mint J. R. R., az az John Ronald Reuel Tolkien, aki mindent, szóval tényleg MINDENT kidolgozott az általa megálmodott univerzumban. Történelemtől kezdve, népleírásokon át, eredettörténeten és családfákon keresztül mindenre gondja volt. Lehet titkon reménykedett benne, hogy sok-sok elvetemült rajongója lesz, akik tudni akarnak még a nyelvészeti részek mibenlétéről is. ;) Bakancslistás terveim között szerepel a mélyebbre süppedés ebben a „fotelben”, hogy még jobban megérthessem Tolkien történetének szellemiségét. Olyan részletességgel kidolgozott világ ez, amely elhiteti velem: magam is eljuthatok Hobbitfalvára. Egyfajta valósággá növekedte ki magát a történet.

Érdekesnek tartom a karakteralakulásokat. Jó, hogy nem tökéletes karaktereket ábrázol a történetben, hanem megküzdenek saját hibáikkal, és ami szerintem fantasztikus: még ha olyanok is ezek a hibák, amivel nehéz megküzdeni, mégis van ott valaki, aki helyre tudja billenteni és szeretettel segíti a nehéz az adott illetőt nehéz helyzetében. Csodálatos, ahogyan két ellentétes nép tagja életre szóló barátságot, mit barátságot, testvéri kapcsolatot köt egymással. Ahogyan bölcs és alázatos királlyá növekszik az, akire korábban csak félve pillantottak. Ahogyan a mágus a legnagyobbá emelkedik, miközben megmarad a „legkisebbnek”. Jól mondta Szirmai Gergely a hétvégén: Gandalf nélkül nem lenne történet. Gandalf az Gandalf. Külön érdekessége a trilógiának, hogy annak ellenére, hogy meseként is lehet definiálni, mégis az elrejtett, de igenis felszínre hozható szimbólumoknak köszönhetően egyfajta komolyságot kölcsönöz a történetnek. Nem emlékszem, hogy korábban olvastam volna olyan mesét, ami ekkora valóságértékkel bír. Sötétséggel vegyített mese ez, amelyen érződik a század sötétsége, amiben létrejött. Valószínűleg emiatt is merít sokat az élet dolgaiból. Győzni a Homály fölött. Talán a legnehezebb feladatunk mind közül ezen a világon. Van itt vér és sötétség, de valahogy üdítőleg hat ránk a háttérből folyamatosan kísérő pici kis remény. Ami utoljára hal meg. Nem beszélve a sejtszintű enzimműködésről. Tiszteljük és szeretjük a karaktereket egyszerre, és nehéz elszakadni tőlük. Nemcsak tőlük, hanem ettől az alternatív valóságtól is.

Fejet hajtok Tolkien előtt.

Micsoda memória!

Mit írhatnék megjegyzésképpen a következő idézethez, azon túl, hogy Janikovszky Éva egyszerűen csodálatos? A második idézetet szeretném aktualizálni az életemben. 

Ma már sokkal okosabb vagyok. Tudom, hogy egy kapcsolat, egy barátság mélysége, időtálló volta éppen azon mérhető le, hogy hányszor meséltük már el egymásnak ugyanazt. Hogy otthonosan mozgunk a másik múltjában, ismerősek a helyszínek, figurák, tudjuk hogyan vészelte át a háborút, az ilyen-olyan nagy kalandot, hogyan sikerült megszöknie, miként sétált bele egy újabb csapdába, és ki jött vele szembe a határállomáson. Tudjuk már, persze, tudjuk, mint a gyerek, aki legszívesebben ugyanazt a mesét hallgatja, és nem unjuk. Sőt, élvezzük, mert biztonságot nyújt, s a meghitt együvé tartozás érzését árasztja.

És ugyanígy meséljük a másiknak saját életünk emlékeit, amelyek éppen a sokszori mesélés folyamán csiszolódtak kerekké, s nyerték el végső, frappáns formájukat. 

[...]

Még egy előnye van az én rossz memóriámnak. Elfelejtem a rosszat. Elfelejtem a csalódást, a sérelmet, a rosszindulatot, a betegséget, a fájdalmat. Talán azért, mert ritkán mesélem el. Nem hagyom, hogy sztorivá kerekedjék. Kihajítom, mihelyt hagyja magát.

Janikovszky Éva: De szép ez az élet! 

aktuális olvasmány, aktuális idézete

Őszinte leszek: a nagy karácsonyi és szilveszteri dínomdánom sütievések közepette megfogadtam, hogy egy ideig kerülöm az édességeket, de komolyan, ettől a leírástól beindult minden létező "édességet nekem, de izibe" ingerem. Az éj kellős közepén süthetnékem támadt. 

Az asztalok roskadoznak a süteményes tálcák alatt. Csak csokoládémorzsásból van tízféle, köztük liszt-, tej- és tojásmentes. Ebben az iskolában az anyukák túl sok főzőműsort nézhetnek. Van csokoládés trüffel, fahéjas gofri, mentolos vajkaramella. Valaki muffint sütött bizarr krémekkel: gránátalmással, zöld teással, áfonyással, pisztáciással és guajávással. (A krémes muffinokhoz cédulát mellékeltek, amely felsorolja a hozzávalókat az allergiásoknak.) Az utolsó asztalon két vödör áll a pénzesdoboz mellett, csurig tele csokoládéba mártott, színes tortadarával meghintett pereccel, és két tökéletes mézeskalácsház, amelyeket árverésre szánnak. Az egyiknek színes üvegablakokat készítettek olvasztott cukorkából.

(Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok)

érthetetlen

Még egy mondat a sok közül, amit lehet nem ártana nem elfelejteni.

"Isten legszebb teremtménye vagy számomra."

És a fejemben továbbra is ez megy dallamosan: mindent tudok észből, túl keveset szívből...  

Karácsonyi hangolódás 3.0 - Kétkezi mütymürüttyök

Napok óta próbálok egy rendes - vagy éppen rendetlen - posztot megfogalmazni arról, miket ügyeskedtem Karácsonyra. Irdatlan izgalom járt át kb november óta, mert hónapok óta nem ügyködtem rendeset, így fektettem minden bizalmamat az újrakezdés reményében. A végeredményről beszéljenek a képek, plusz egy-két szó. 

Repesztett teás doboz 

Megjegyzendő, hogy eredetileg nagyon nem így képzeltem el. Álmaimban úgy élt a kép, mint egy vajszínű doboz, naaaagy, éles barna színű repedésekkel. Aztán arra gondoltam, hogy a végleges összhatás nagyon popcorn-ehetnéket idézne elő, így kicsit variáltam. 

Képeslap: brutálisan szeretem a képeslapokat, és mivel ebben az évben is jött egy vízözönnyi mennyiség, kartonlapot ragadtam, formalyukasztót, és egy kis ragasztót.

Csomóztam még egy tolltartót is, de azt még össze kell ölteni, és egy képet is illenék lőni róla. 

Karácsonyi hangolódás 2.0 - Karácsonyi zené(i)m

Pár éve el kellett fogadnom a tényt: a karácsonyi dalok többségét utálom, de valami botrányosan. Talán csak egy és még egy  dal van mind közül, ami előidézi a nonstop ötletelős, készülődős, kreálhatnék hangulatot. Így volt ez most is, nem kellett hagyományt szegnem. 

Az örök kedvenc - évszaktól függetlenül is hallgatom. :) 

Owl City - The Christmas Song 

A másik kedvenc pedig egy flashmob... talán a legjobb a Karácsonyt érintve. Megnéztem/meghallgattam vagy 100 alkalommal, de még mindig libabőrt okoz. 

Ezt a flashmob-ot a végén felcsendülő O, Holy Night-nak köszönhetően találtam meg, körülbelül 2-3 éve. A Kutless vagy a David Crowder Band feldolgozását kerestem, ötletem sincs már hogy volt, de mind a háromról elkönyveltem: Karácsonykor kötelező. 

2013-as teendő-lista könyvekkel

A 2013-as év őszi szorgalmi időszaka egészen gyorstalpalósra sikeredett olvasnivalók terén, különösen egy tárgyból, így ennek köszönhetően döbbenetesen feltorlódtak az idén még jó lenne befejezni könyvek listája. Nem mondhatni, hogy egy tervezgetős leány lennék, de úgy vagyok vele, hogy idén "hagyományt szegek" és inkább befejezném a még rám váró felgyülemlett olvasmányokat, és tisztább lappal indítom a következő évet. Van itt minden, ami olvasó szemünknek inger lehet: kortárs magyar irodalom, szakirodalom szakdolgozathoz, regény, mesekönyv, szakácskönyv, várólistacsökkentős könyv, francia nyelvkönyv és még kiegészíthetném egy-két "címkével" a jelenleg olvasottakat. Szeretek listákat írni - még ha a többségét hamarabb elvesztem, mint ahogy valóban funkciója lenne a lefirkantottaknak - ezért a még hátralévő könyveket így prezentálnám.

Forrás: pinterest

Michel Soignet – Szabó Anita: France-Euro-Express 1. – Francia tankönyv: Érezve a veszélyt, mi szerint hamarosan le kellene adni a mesterképzéses szakdolgozatot, a nyáron ismétlésbe kezdtem. Az őszi félév kezdetére kb a feléig jutottam a tudománynak, de az említett gyorstalpalós olvasós-hallgatós kurzus mellett nem nagyon jutott eszembe a francia nyelv. Kivéve, amikor Párizsról láttam képet, és amikor találkoztam a konzulensemmel. 

Beke Csilla – Markwarth Zsófia (szerk.): Lépésről lépésre a konyhában – Sütés: Az utóbbi egy évben, szóval mióta rájöttem, hogy a fakanál nem is olyan félelmetes eszköz, kb ki nem lehet robbantani a konyhából. Legszívesebben minden héten sütnék. Vagy éppen minden nap. Aztán erre a sütési mániára egészen rásegített az Alexandra nyári akciója, amikor valami potom áron beszereztem ezt illetve az Olasz ételeket felsorakoztató verzióját. Már a képek hatására veszélyes súlygyarapodás tapasztalható, nem beszélve a sütik elfogyasztása utáni helyzetről. 

J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura: Tudom, bennem van a hiba, hogy ezt egy könyvként vittem a várólistacsökkentésre, nem pedig háromként. Az utóbbi esetben még esélyes lenne befejezni a 2013-as listámat, de asszem idén ezt már nem erőltetem. Mármint a listát. A könyvet igen, mert szimplán imádom. Ezzel is sulikezdéssel egyenesen arányosan akadtam meg. 

Bodor Ádám - Vissza a fülesbagolyhoz: Ez az a könyv, amit még ha hivatalosan el is kezdtem, gyakorlatilag egy sort se olvastam belőle. Igen, a gyorstalpaló kurzus "mellékterméke". 

Rick Warren - Céltudatos élet: Esélyesen nem nekem valók azok a könyvek/programok, amelyek napokra vannak felosztva. Sose tudom időben elolvasni az aznapra kiadott részt, pedig 10 oldalnál több nem gyakran van "feladva". Ezért is mondhatni, hogy nem díjazom az "Egy év a Bibliával" és egyéb feldarabolós dolgokat, mert képtelen vagyok - ilyen tekintetben - az előírtakhoz tartani magamat. Többnyire ezzel a könyvvel is hasonló a helyzet, pedig itt nem 365 napomat akarják betáblázni, hanem csak negyvenet. Háromszor kezdtem eddig neki, egyszer egyedül, egyszer ketten olvastuk, de mégis külön-külön, aztán ketten egyszerre. :D Mindig volt egy pont, ahol közbejött egy torlasz, de ha idén nem is tudom befejezni, ezt kivételesen érdemes átvinni a következő évre. Valahogy mindig aktualitása van. 

Závada Pál - Jadviga párnája: Ezt legalább elkezdtem, még ha nem is fejeztem be, mert másokat és sokakat kellett olvasni az éppen következő hétre. Gyorstalpalás mesterfokozaton. 

Ernst Gombrich – Didier Eribon: Miről szólnak a képek? - Szakdolgozathoz interjúkötet. Bízom benne, hogy Gombrich mond olyat a képekről, amit felhasználhatok a fényképekre kivetítve is. Hasonló céllal olvasom a vizuális kommunikációról szóló tanulmánykötetet, valamint Horányi Özséb szerkesztette kötetet. 

Parti Nagy Lajos - Hősöm tere: Az utolsó gyorstalpaló a sok közül, aminek a hangjátékát nem szerettem, a regényt pedig még be kell fejeznem. Ma. Holnap. A héten. Mielőtt lejárna a kölcsönzési határidő kérem. 

Roald Dahl - Meghökkentő mesék 1.: Mesék, amik tényleg meghökkentőek, és a gyorsolvasó kurzushoz köthetőek. Eredetileg egy mese kötelező, de ha már nálam járt a gyűjtemény, befejezem mindet, mert érdekesek. Nem mellesleg tesóm is szeretné tovább olvasni. :)

Máté Angi - Az emlékfoltozók: Eredeti terv szerint alvás előtt olvastam volna egy-egy történetet a mesékből, ami az elején még megvalósult, aztán mégiscsak háttérbe kerültek. Ma napközben felolvastam Gé-nek két történetet, és mintha látnék valami fényszerűt az alagút végén a befejezésre. Szeretem az illusztrációit, még ha egyesek félelmetes címkével illették.

Kíváncsi vagyok, mennyi időm lesz a következő évben kedvemre olvasni. Az idei évben klasszisokkal kevesebbet olvastam, olyat, ami igazán érdekelt, bár pozitívum, hogy végre bizton állíthatom: egymásra találtunk a kedvenc könyvemmel, és hiszem, hogy az egymásra találás öröme nem egyoldalú. ;)