Napok óta klaviatúrára akarom rittyenteni ezt a bejegyzést, de értelem szerűen valami mindig elvitte a figyelmemet a poszt megírásától. De most itt vagyok, ragyogni éppen nem ragyogok, ellenben igyekszem egy valósághű bejegyzést kerekíteni a külföldiül megnyilvánulás és lényem közt dúló hektikus viszonyról.
Gondolom ismerős helyzetet tárok elétek (az általatok tanult nyelvet szabadon lehet helyettesíteni): gimnazistaként francia órán rendszerint angolul jutottak eszembe a szavak, ha angolul kellett megszólalni valamiért a francia akart előnyt élvezni. Illetve nem egy esetben, mikor 3 oldalnál többet olvastam ininglis, szegény nagyanyómnak is automatikusan az adott nyelven válaszoltam, szegény pedig csak az oroszt ismeri, hisz azt tanulta pár évvel korábban Ha megkérdezik tőlem, hogy beszélek-e angolul, rendszeresen kerek egész angol mondatban fejezem ki, mennyire nem ismerem a nyelvet, és inkább átpasszolom másik kollégának/járókelőnek az ügyintézést. (True story.) Angolul még csak-csak elnyösszentem magam, ha nagyon megerőltetem, és természetesen közben végig ég az arcom... de Isten óvjon mindenkit, aki arra vár, hogy én franciául megszólaljak. Hadarhatnak nekem bátran franciául, csak azt ne várják, hogy az elhangzottakra az adott nyelven válaszoljak. Azonban az olvasás, minden ilyen szóbeli fiaskót képes felülmúlni. Nem mellesleg gimnazistaként inkább beszéltem, mint olvastam, aztán az évek meg a "rutin" megfordította az egész felállást.
Minden túlzás nélkül állítom: botrányosan rossz angol tanárom volt általános iskolás koromban. Ő persze büszke volt a tanítványaira, akik jól teljesítettek az óráin, de arról már nem tudott szegény okító, hogy az osztályunk összes tanulója, aki jól teljesít angol nyelvből magán tanárhoz jár, és valójában a kettes számú oktató segítségével sajátítja el a nyelvbéli tudást. És hogy ne a levegőbe írjak: miért is volt rossz a tanárunk? Rengeteget mesélt nekünk órákon; meg tudtunk mindent az Angliában élő rokonairól, a rokonok kutyájáról Sir Charles-ról, az ifjonti éveiről, amikor kiemelkedő teljesítményű vízilabda-játékos hírében állt. Alapvetően jól hangzik ez, hogy sokat mesélt, csak egy a gond, de az is elég nagynak számít: a sztorizgatásait kivétel nélkül magyarul tette. Aztán amikor megszólalt angolul nagy ritkán, csodálkozott, hogy a csoport 80%-a pislog rá nagy szemekkel, erősen koncentrálva közben: mi a francról hadovál ez itten össze. Ebből a korszakból van egy híres félrefordításom is, pedig csak két szóról van szó, de abból az az egy, amit félreértettem, elég meghatározó. Kisiskolás koromban játszották a Within Temptation: Mother Earth című dalát. Én ezt következetesen "Anyám fülének" értelmeztem magamban, és képtelen voltam megérteni, hogy énekelhetnek az anyjuk füléről... Azóta persze megfejtettem nagy nevetések közepette, hogy nem éppen a fülekről van itt szó, de ezt egy érzékletes példának tartom továbbra is a kezdeti nyelvismereteimet nézve.
Gimnáziumban már pár darab hangyabokányival jobb tanáraim lettek, de ez sem volt az igazi, mivel az angol tanárunk és az osztályfőnökünk egy és ugyanaz a személy testesítette meg, így egészen gyakran a dupla angol kurzusok is az igazolások beszedésével és egyéb "nagyon fontos dolgokat kell átbeszélnünk gyerekek" című történetekkel telt el. De aztán jött a változás. Hatalmas Harry Potter lázban égtem gimnázium közepén, alig vártam, hogy megjelenjen magyarul a zárókötet. Egy kölcsönkérés következtében túltettem magam nyelvi hiányosságaimon, és még aznap nekiestem. Ha emlékeim nem csalnak, már az első bekezdésnél megakadtam. De nem adtam fel. Bal kezem alatt a könyvet tartottam, jobb kezemnél pedig egy azonos méretű szótárt és egy kőkori kiadványt az Országh László féle kötetekből. Lehet, hogy egy fejezetet 3 óra alatt olvastam el, de legalább értettem, hogy miről ír Rowling. Aztán minél többet olvastam angolul egy ültő helyemben, arra eszméltem, hogy már nincs is szükségem szótárra, valahogy az angolul olvasott szöveg egyből átkonvertálódott magyar mondatokká, és ez a mai napig így van. Mintha egy fordítógépet ültettek volna a fejembe, és az angolul olvasott sorok már alakulnak is át magyarrá. Nyilván azon is múlik, mennyit olvasok huzamosabban angolul, de a legtöbb esetben automatikusan működik az átfordítás, majdhogynem gondolkodás nélkül. Viszont nagy sajnálatomra fordítva nem működik ez a beépített fordítógép, pedig nem egy alkalommal hasznát venném.
Alapvetően szeretek idegen nyelven olvasni- angolul jóval többet olvasok, mint franciául - de ha elém raknak egy adott könyvet a 3 általam ismert nyelven, akkor tuti a magyar verziót választom, mert ez az a nyelv, aminek a világában el tudok veszni. Varázslatos és egy jó élmény angolul vagy éppen franciául olvasni, de olyan szintű elmélyedést nem tud biztosítani, mint a magyar esetében. Viszont vannak olyan esetek, amikor igenis angolul olvasok, és itt nem a szakirodalmakra gondolok. Példának okáért, amikor nekikezdek egy sorozatnak, és a folytatását mostazonnalderögtön olvasni akarom, nem várok a magyar megjelenésig, inkább beszerzem angolul, mert nem bírok magammal, tudnom kell mi lesz a vég kifejlett. Valahogy így maga az olvasási élmény átalakul, hogy keverednek a nyelvek, de úgy vagyok vele, hogy gyakorlásnak így is úgy is megteszi. Illetve amit még be szoktam tartani, hogyha elolvasok egy történetet angolul, akkor azt mielőbb megismétlem magyar nyelven is, egyrészt ellenőrzésre, hogy tényleg jól értettem-e az elolvasottakat, másrészt hajt a kíváncsiság a magyar fordítás miatt.
Azért szeretek idegen nyelven olvasni, mert szeretem átélni újra és újra azt a villanyfelkapcsolós érzést az agyamban, amikor olvasok egy mondatot, és leesik, hogy mit is akart kifejezni abban az adott szövegkörnyezetben az író. Sőt, gyakran egy-egy mondat angolul sokkal kifejezőbb számomra, mint magyarul, és ezt nem csak olvasáskor tapasztaltam, hanem dicsőítő daloknál, "liturgikus" szövegeknél. Olykor egy-egy angol mondat a maga egyszerűségében sokkal kifejezőbb, mint a magyar megfelelője, mert amit az angol 5 szóval letud, azt a magyar gyakran csak körmondatban tud érthetően megfogalmazni. Éppen ez az a "jobb kifejezőkészség" az, amit a leginkább szeretek az idegen nyelven való olvasásban, viszont azt is észrevettem, hogy a legtöbb idegen nyelven olvasott szöveget hamarabb elfelejtem, mintha azt magyarul olvasnám. Olykor felületes vagyok, és nem veszek észre olyan kulcsszavakat, vagy éppen utalásokat, amelyek az anyanyelvemen kiszúrnák a szememet... Jelenleg ez a kedvenc angol mondatom - valójában dalszövegrészletem - amihez nem találtam meg a tökéletes szavakat, hogy ugyanolyan kifejezőerővel bírjon számomra, mint angol megfelelője:
És igen, van olyan idézet, amit csakis és kizárólag eredeti nyelven. Például ezt:
Frappánsabb befejezés és több gondolat nem jut eszembe így este 10 magasságában, így most zárnám a soraimat. Azért egy listát biggyesztenék a végére.
Amiket először angolul olvastam:
Gayle Forman: Just One Year
Brandon Staton: Humans of New York
Jessica Sorensen: The Redemption of Callie & Kayden
Alan Moore – Brian Bolland: Batman: The Killing Joke
Cassandra Clare: Clockwork Princess
Alan Moore – David Lloyd: V for Vendetta
J. K. Rowling: Harry Potter and the Deathly Hallows
Ron Mehl: Right with God
Jenny Downham: Before I Die
David Hayward: Nakedpastor101
Simon Carr: The Boys Are Back
Lauren Barnholdt: Two-way Street
Alex Flinn: Beastly
Jay Asher: Thirteen Reasons Why
Jodi Picoult: Perfect Match
Jodi Picoult: The Pact
Gondolom ismerős helyzetet tárok elétek (az általatok tanult nyelvet szabadon lehet helyettesíteni): gimnazistaként francia órán rendszerint angolul jutottak eszembe a szavak, ha angolul kellett megszólalni valamiért a francia akart előnyt élvezni. Illetve nem egy esetben, mikor 3 oldalnál többet olvastam ininglis, szegény nagyanyómnak is automatikusan az adott nyelven válaszoltam, szegény pedig csak az oroszt ismeri, hisz azt tanulta pár évvel korábban Ha megkérdezik tőlem, hogy beszélek-e angolul, rendszeresen kerek egész angol mondatban fejezem ki, mennyire nem ismerem a nyelvet, és inkább átpasszolom másik kollégának/járókelőnek az ügyintézést. (True story.) Angolul még csak-csak elnyösszentem magam, ha nagyon megerőltetem, és természetesen közben végig ég az arcom... de Isten óvjon mindenkit, aki arra vár, hogy én franciául megszólaljak. Hadarhatnak nekem bátran franciául, csak azt ne várják, hogy az elhangzottakra az adott nyelven válaszoljak. Azonban az olvasás, minden ilyen szóbeli fiaskót képes felülmúlni. Nem mellesleg gimnazistaként inkább beszéltem, mint olvastam, aztán az évek meg a "rutin" megfordította az egész felállást.
Minden túlzás nélkül állítom: botrányosan rossz angol tanárom volt általános iskolás koromban. Ő persze büszke volt a tanítványaira, akik jól teljesítettek az óráin, de arról már nem tudott szegény okító, hogy az osztályunk összes tanulója, aki jól teljesít angol nyelvből magán tanárhoz jár, és valójában a kettes számú oktató segítségével sajátítja el a nyelvbéli tudást. És hogy ne a levegőbe írjak: miért is volt rossz a tanárunk? Rengeteget mesélt nekünk órákon; meg tudtunk mindent az Angliában élő rokonairól, a rokonok kutyájáról Sir Charles-ról, az ifjonti éveiről, amikor kiemelkedő teljesítményű vízilabda-játékos hírében állt. Alapvetően jól hangzik ez, hogy sokat mesélt, csak egy a gond, de az is elég nagynak számít: a sztorizgatásait kivétel nélkül magyarul tette. Aztán amikor megszólalt angolul nagy ritkán, csodálkozott, hogy a csoport 80%-a pislog rá nagy szemekkel, erősen koncentrálva közben: mi a francról hadovál ez itten össze. Ebből a korszakból van egy híres félrefordításom is, pedig csak két szóról van szó, de abból az az egy, amit félreértettem, elég meghatározó. Kisiskolás koromban játszották a Within Temptation: Mother Earth című dalát. Én ezt következetesen "Anyám fülének" értelmeztem magamban, és képtelen voltam megérteni, hogy énekelhetnek az anyjuk füléről... Azóta persze megfejtettem nagy nevetések közepette, hogy nem éppen a fülekről van itt szó, de ezt egy érzékletes példának tartom továbbra is a kezdeti nyelvismereteimet nézve.
 |
| forrás: pinterest.com |
 |
| forrás: pinterest.com |
Alapvetően szeretek idegen nyelven olvasni- angolul jóval többet olvasok, mint franciául - de ha elém raknak egy adott könyvet a 3 általam ismert nyelven, akkor tuti a magyar verziót választom, mert ez az a nyelv, aminek a világában el tudok veszni. Varázslatos és egy jó élmény angolul vagy éppen franciául olvasni, de olyan szintű elmélyedést nem tud biztosítani, mint a magyar esetében. Viszont vannak olyan esetek, amikor igenis angolul olvasok, és itt nem a szakirodalmakra gondolok. Példának okáért, amikor nekikezdek egy sorozatnak, és a folytatását mostazonnalderögtön olvasni akarom, nem várok a magyar megjelenésig, inkább beszerzem angolul, mert nem bírok magammal, tudnom kell mi lesz a vég kifejlett. Valahogy így maga az olvasási élmény átalakul, hogy keverednek a nyelvek, de úgy vagyok vele, hogy gyakorlásnak így is úgy is megteszi. Illetve amit még be szoktam tartani, hogyha elolvasok egy történetet angolul, akkor azt mielőbb megismétlem magyar nyelven is, egyrészt ellenőrzésre, hogy tényleg jól értettem-e az elolvasottakat, másrészt hajt a kíváncsiság a magyar fordítás miatt.
Azért szeretek idegen nyelven olvasni, mert szeretem átélni újra és újra azt a villanyfelkapcsolós érzést az agyamban, amikor olvasok egy mondatot, és leesik, hogy mit is akart kifejezni abban az adott szövegkörnyezetben az író. Sőt, gyakran egy-egy mondat angolul sokkal kifejezőbb számomra, mint magyarul, és ezt nem csak olvasáskor tapasztaltam, hanem dicsőítő daloknál, "liturgikus" szövegeknél. Olykor egy-egy angol mondat a maga egyszerűségében sokkal kifejezőbb, mint a magyar megfelelője, mert amit az angol 5 szóval letud, azt a magyar gyakran csak körmondatban tud érthetően megfogalmazni. Éppen ez az a "jobb kifejezőkészség" az, amit a leginkább szeretek az idegen nyelven való olvasásban, viszont azt is észrevettem, hogy a legtöbb idegen nyelven olvasott szöveget hamarabb elfelejtem, mintha azt magyarul olvasnám. Olykor felületes vagyok, és nem veszek észre olyan kulcsszavakat, vagy éppen utalásokat, amelyek az anyanyelvemen kiszúrnák a szememet... Jelenleg ez a kedvenc angol mondatom - valójában dalszövegrészletem - amihez nem találtam meg a tökéletes szavakat, hogy ugyanolyan kifejezőerővel bírjon számomra, mint angol megfelelője:
You split the sea
So I could walk right through it
All my fears were drowned in perfect love
És igen, van olyan idézet, amit csakis és kizárólag eredeti nyelven. Például ezt:
“You have used me.”
“Meaning?”
“I have spied for you and lied for you, put myself in mortal danger for you. Everything was supposed to be to keep Lily Potter’s son safe. Now you tell me you have been raising him like a pig for slaughter—”
“But this is touching, Severus,” said Dumbledore seriously. “Have you grown to care for the boy, after all?”
“For him?” shouted Snape. “Expecto Patronum!”
From the tip of his wand burst the silver doe. She landed on the office floor, bounded once across the office, and soared out of the window. Dumbledore watched her fly away, and as her silvery glow faded he turned back to Snape, and his eyes were full of tears.
“After all this time?”
“Always,” said Snape.
Frappánsabb befejezés és több gondolat nem jut eszembe így este 10 magasságában, így most zárnám a soraimat. Azért egy listát biggyesztenék a végére.
Amiket először angolul olvastam:
Gayle Forman: Just One Year
Brandon Staton: Humans of New York
Jessica Sorensen: The Redemption of Callie & Kayden
Alan Moore – Brian Bolland: Batman: The Killing Joke
Cassandra Clare: Clockwork Princess
Alan Moore – David Lloyd: V for Vendetta
J. K. Rowling: Harry Potter and the Deathly Hallows
Ron Mehl: Right with God
Jenny Downham: Before I Die
David Hayward: Nakedpastor101
Simon Carr: The Boys Are Back
Lauren Barnholdt: Two-way Street
Alex Flinn: Beastly
Jay Asher: Thirteen Reasons Why
Jodi Picoult: Perfect Match
Jodi Picoult: The Pact
