html

2015/09/20

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Ismeritek azokat a történeteket, amik hetekkel később sem hagynak nyugodni az olvasást/megnézést követően? Nekem is van ilyen sztorim, nem is egy, de jelen esetben Stephen Chbosky - akinek a nevét mindig meg kell néznem hogy is kell helyesen írni, mert fejben teljesen másként szól, mint leírva - egy különc sráca nem igazán hagy nyugodni. Röviden? Meghatározó.

Alapvetően kezdek kiábrándulni az ifjúsági irodalomból, mert javarészt tingli-tangli, 95%-ban pedig silány és csalódást okozó. Jobbára azért olvasom őket, mert könnyed és kikapcsol arra a rövid időre, de fel is húznak, mert olyan, mintha maga az író is hülyének nézné az olvasóját bizonyos történet-kreálmányokkal. Már ha azokat lehet történeteknek nevezni, de ez a bejegyzés most nem erről szól.

Szóval az Egy különc srác feljegyzései szintúgy ifjúsági irodalom, szintén gimnáziumban játszódik, és még ha vannak is benne hibák, a minőségi kategóriába tartozik, mert valós problémákról szól, és nem csak szerelmeket és annak háromszögeit vesézi ki az n+1-ik kiadásban is. Adott Charlie, aki leveleket írogat egy meg nem nevezett barátjának a mindennapjairól, a családjáról meg úgy egyáltalán az érzésekről, amelyek meghatározzák őt. Ezeket a leveleket az elején egészen gyerekes stílusúnak tartottam, de aztán könnyen belerázódtam és elfogadtam ezt a formát. Főleg, miután tudatosítottam, hogy igen, egy 15 éves kamasz fiú bizony hasonló stílusban ír olykor. Ami különösen tetszett ebben a stílusban, az a gyermeki őszinteség, ahogy szemléli az egész világot.

Az egész sztoriban érződik, hogy Charlie életében nem minden százas, de nem igazán derül ki, csak a regény utolsó ötödében. Alapvetően elég magányos farkas típusú srácról van szó, de személy szerint úgy éreztem mind a könyv, mind a film esetében, hogy szomjazik azután, hogy szeressék - a családtagjai, a nővére és a bátyja, valamint az apja is elég tróger módon állnak hozzá, párszor egészen vehemens szintre fejlődött bennem az igazságosztói vágy... Aztán nyilván összebarátkozik pár taggal a sulijából, nem meglepő módon beleesik egy lányba (Sam) és nyilván olyan dolgokba megy bele, amik nem sok eséllyel fordultak meg a tudatában. Szó szerint szex, drog és rock'n'roll. Patrick - Sam mostohatestvére - és nyilván a lány is nagy hatással vannak rá, elég nagy csodálattal van feléjük. Szerintem ez a csodálat azért is alakult ki Charlie-ban, mert olyannak látta őket, akik mindent megtehetnek, Nincsenek korlátaik. Sokkal inkább szabadabbnak tűnnek, mint az ő és az őt leginkább meg nem fogalmazott problémája, ami görcsösség és korlátolttá alakítja. Olyan érzésem volt végig olvasás közben, mintha levelei írása közben is belülről fojtottan ordítana, hogy vegye már észre a külvilág, hogy mindez csak a felszín, de valójában már összeomlóban van nála minden. Értelemszerűen Sam és Patrick barátsága közvetlenebbé teszi őt, de amint kartávolságon kívülre kerülnek egyből görcsössé válik... Aztán jönnek a fordulatok és meglepetések, amelyek nálam áll-összekapargatást eredményeztek a padlóról. Ezért is lett meghatározó sok más középiskolai iromány mellett, mert itt legalább tényleges problémákról van szó, nemcsak mondvacsinált kreálmányokról.



Szó ami szó, nekem nagyon bejött ez a sztori, tuti fogom még olvasni, angolul és magyarul egyaránt, de egy ideig még hagynám, hogy leülepedjen. Esélyesen olyan lesz ez nekem, mint a Harry Potterek: akárhányszor és akármilyen formában olvasom, mindig felfedezek benne valami újdonságot, ami a korábbi olvasásoknál nem tűnt fel egyáltalán. 

2015/09/14

nyafiposzt

Botrány, de ami jobbára nyáron tör rám, az most az ősszel bukkan elő, amikor minden jó és csodálatos. Nincs kedvem olvasni. Na jó, ez így nem igaz. Olvasni van kedvem, de amiket olvasok, mind kiakaszt, vagy rosszabb eset, hogy már olyan régóta olvasom, hogy csakazértse akarom befejezni. Újakat meg nem akarok kezdeni, mert csak tornyozódnak az olvasatlanok, az meg még inkább úgy tetszik, hogy nem tetszik. 

- Jane Austen Emmáját legszívesebben megtépném, ennyire engem még irodalmi karakter nem idegesített - az olvasón folyamatosan lapozok tovább, ha 1 oldalnál bővebben elemeznek egy-egy témát, és valljuk be, Austen kisasszonynál ez gyakran megesik. A sült alma ecsetelésére történetesen 6 (!!!!!!) oldalt pazaroltak, de hogy értelmét nem látom miért, az is tuti. 

- Az Egri csillagok hangoskönyvvel az a baj, hogy nem írtam fel, hogy hol is tartottam, a Kissé elmosódva meg egyáltalán nem köt le, pedig Robert Capa nekem olyan, mint Sirius Black a Harry Potterekből: ott van a szeren. 

- Szeretnék színezni, de azt nagyon, csak éppen időm nincs rá. Legszívesebben bevinném munkahelyre és két hívás között ezzel valósítanám meg a kozmosszal való együtt rezgést, de van egy olyan érzésem, hogy munkafegyelmi vétséget követnék el - ebben a tekintetben is - ha munkaidőben színezgetnék. Csodaszép színeseket kaptam Gé-től. *sóhaj*

- Nem mellesleg horgolni is szeretnék. Sapkát, sálat, kesztyűt. Csodaszépeket találtam Pinteresten, olyanokat, amiket esélyesen meg is tudnék valósítani kicsit több szabadidővel. És ha nem Beaverfielden lennének a horgolótűim és a fonalaim. 

2015/09/06

Olvasásaim #3

Megkésve bár, de törve nem, mert addig, amíg nincs rendesen net az albiban - drága Digi ki is használja a 15 napos határidőt rendesen - meg ha nincs is az ember lánya huzamosabb ideig gépközelben - kivéve a munkahelyet - nehéz megkomponálni ezt a  szösszenetet. 

Ha az előző hónapban arról számoltam be, hogy mennyire nagyon sokat olvastam és hú de csodajó minden, jelen esetben éppen a fordítottja esett meg. Mondhatni marha keveset olvastam, türelmem se volt hozzá igazán és jó sok mindent félreraktam, vagy rosszabb esetben félbehagytam. Jelen esetben pl Jane Austen Emmáját Beaverfielden felejtettem a költözés során, és mikor pdf-ben megtaláltam online, döbbenten eszméltem rá: nem tudom melyik fejezetnél tartotok! 



Marni Bates: Láthatósági mellény lúzereknek: Oké, ez annyira felejthető, hogy csak akkor jutott eszembe, hogy el is olvastam, mikor most megnéztem a molyos listámat. Több szó ne is essék róla. 

Sarah Dessen: Along for the ride - Álom két keréken: Szeretem én Sarah Dessen stílusát - legalábbis az ez előtt olvasott két kötet eléggé bejött - de valahogy ez a sztori annyira semmilyennek tűnt, hogy az már kiábrándító. A főszereplő csajban semmi extra nincsen, sőt, igazából a szereplők többsége eléggé érdektelenek számomra. Ámbár nem rossz, hogy a szülőkkel való konfliktust végre meg is akarják oldani egy könyvben, nem csak a szőnyeg alá egyengetni. 

Lauren Barnholdt: Titkok és exek éjszakája: A másik felejthető sztori a hónapból. Nem bírom a sekélyes szereplőket és az egymás hegyén-hátán gubbasztó helyesírási hibákat, a kettőt együtt meg végképp nem. 

Gayle Forman: Csak egy év: Az igazi tű van a bugyimban kategóriás könyv. Bármikor utazásról olvasok elkezdenek bizseregni a tagjaim és csak fognék egy hátizsákot, pakolnék bele fogkefét egy-két ruhát és fognám az útlevelem, és már indulnék is felfedezni, kanyarogni, olyan igazi bakancslistás módon. Nem mellesleg Gayle Forman leírásainál nagyon-nagyon jók a pasi szemszögek, sokkal inkább élhetőek, mint a csajos picsogások. 



J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve: Milliószor olvastam már, és milliószor is fogom még. Kern András felolvasásában nagyon vicces, hasonlóan módosítgatja a hangokat, mint Stephen Fry, bár kétségtelen, hogy néha akkorákat sóhajt Mr. Kern, hogy felmerül a kérdés bennem, vajon mennyire  unja a saját felolvasását. 

J.K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája: Ez is hangoskönyv, ez is Mr. Kern. És itt vége is szakad az általa való felolvasásnak, amit borzasztónak találok. Ettől függetlenül itt is csodajól torzítja a hangokat - Hermione és Ron torzításai a legviccesebbek - és továbbra is zavaróan tud sóhajtozni felolvasás közben. 

J.K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly: A kedvenc részem a Félvér Herceg mellett, és bakker, mennyire nem élvezhető a hangoskönyv, az már-már túlzás. Mert ez nem hivatalos hangoskönyv, hanem a vakok és gyengén látók szövetsége által kibocsátott felolvasós szösszenet. Minden egyes alkalommal összerezzenek, ha rosszul ejtenek ki egy-egy nevet... és ez 10 percenként meg is valósul. Szomorú vagyok, hogy innen felfelé már nem csináltak hivatalos hangoskönyveket a sorozatból. 

Képek forrása: moly.hu


2015/09/02

Visszanézős #3

Egészen izgulósan alakult ez az augusztus, szervezés szervezés hátán, és körülbelül a környezetemben levők - munkatársak és rokonok - egyaránt a makkanás szélén állnak. Egyes esetekben pedig ülnek. De addig is, ez történt augusztusban: 

- Gyűlölöm a meleget. Még ha reggel 7:15-kor indulok is el otthonról, 7:40-re - mire odaérek a buszmegállóba - olyan tapintása van a bőrömnek, mintha mézzel kenegetném.
- Találtunk albérletet nem horror áron, csendes csodaszép környéken, olyan helyen, ahol oldalról és alulról körbefűtenek bennünket. Reménykedünk az alacsony rezsiben. 
- Az egész hónapot végigizgultam, mint a vadállat. 
- A hónap elején beütött a szezoniális könyvfanyalgás.
- Túl vagyok a saját lánybúcsúmon, cuki fejdísszel és még cukibb pólóval tarkítva az est fényét. Igyekeztem úgy közlekedni utcán, mintha semmi különleges nem lenne a fejemen. Nyilván mindennapos látvány a fehér színű fátylas Minnie egér fülek látványa az utcán, a villamoson, a uszon és bowlingozás közben.
- Ittam Longue Island Ice Teát. Az eleje még nem is volt olyan rossz, de minél több fogyott belőle, annál rosszabb lett. Mások is így tapasztalják a hatását?
- Cseresznyés Dr. Pepper. Több jelzővel nem is illetném jóságát.
- Az egyetemi tankönyvtámogatásból akartam megvenni Alice Sherwood: Mit főzzünk allergia esetén? című csodakönyvét, de riasztó erejűnek találtam azt az 5000 Ft-os árat. De hála az Alexandrás nyári akciónak -80% és már el is hoztam az utolsó darabot. Nyilván kirakatból szedtük ki, de az utolsó darab mindig a miénk.
- Ha Gayle Formantól olvasok, mindig tű lesz a bugyimban, és rájövök, mennyire nem tudok meglenni az ülőgumóimon és csak nekivágnék egy hátizsákkal a világnak, és csak mennék, felfedeznék minden egyes vágyott helyet. Ez is egy végtelen lista, hogy miket szeretnék még ebben az életben meglátogatni.
- Képeslap Prágából, kedves munkatárstól.
- 2 barátnőm szervezett végül nekem egy második lánybúcsút is. Igyekeztek letámadni minket mindenféle kéretlen hímek, de elhajtották őket.
- A 2. lánybúcsú napján találtunk egy lánybúcsús lufit, amit felkötöttünk a táskámra mondván, jó lesz az még később is. Aztán elvándorolva egy Vigadóba, a lufi megtette váratlan hatását, ugyanis nem kértek tőlem belépőt.
- Göndörtollú barátnőm megirigyelte az egyik eladó srác sapkáját a rakpartfeszten, így úgy döntött megveszi az említett fiatalember fejfedőjét. Azt nem adta el, de helyette vehetett másikat, még ha valójában ezeket a kalpagokat nem is árusították. Szó se róla, három hímzett liba díszíti eme nemes darabot.
- Elköltöztem Beaverfieldről.
- Többszörösen kiborítottak a körülöttem lévők a szervezési problémákkal kapcsolatban.
- Horgoltam egy csokrot. ITT írtam róla bővebben.
- Mat Kearney zenéi még mindig csodajók.



- Mentem férjhez augusztus 29-én. 
- Bőgtem végig a polgári szertartást - végre felszakadt a több hónapnyi feszúltség. A templomin már kevesebbet sírtam, bár akkor nagyon kibukott belőlem a síras, mikor megláttam a Molyokat. 
- Jöttünk nászútra. 
- Fényképezkedtünk az esküvő napján a Burger Kingben, ahol nyilván mindenki megbámult minket és ajándékba kaptunk plusz egy adag menüt a már megrendeltek mellé. 
- Telefonos ügyintézők gyöngye: az esküvő másnapján hiába kerestem, nem találtam a telefonom. Mindent megnéztünk: ajándékzacskók, bőrönd, a létező öszes felúletet az albiban, de nem találtuk sehol. Felhívtuk Telenorékat, hogy letiltassuk a számot. Gé számáról történt a hívás. Már akkor gyanút fogtam, mikor az ügyintéző közölte, hogy Gé nevén van a szerződésem, de gyorsan tovább léptem. 10 perccel később fejvesztve rohantunk a szomszéd blokkba barátainkhoz, hogy kölcsönkérjünk egy másik telefont, mert az említett ügyintéző Gét tiltotta le, az enyémet meg aktívan hagyta. *tapsvihar*

U.i.: A telefonom végül meglett. 

2015/08/28

horgolt csokor

Nem vagyok az a típusú lány, aki minden egyes másodpercét tökéletesre szeretné szervezni az esküvőjével kapcsolatba. Sőt, egy-két alap dolgon kívül nem bonyolódtam bele a dolgokba, meghagytam másokra a feladatot. Viszont egy dolgot mindenképpen szerettem volna megvalósítani, mert ez egy hűűű és awww élmény számomra. Ez volt a horgolt csokor ötlete. 

Egyik átlagos munkahelyi napomon rákerestem gugli barátunk segítségével erre a kifejezésre: crochet bouquet. Egyik találat rondább volt mint a másik, de aztán szemet szúrt egy aprócska kép. Rögtön megnéztem a hozzá tartozó oldalt, és tudtam: EZ kell nekem. Az külön megtetszett, hogy egy fiú alkotta meg a linken szereplő csodát. 

Őszintén szólva nem tudtam teljesen kibogarászni, hogy melyik részt hogyan is valósította meg - különösen azt nem vágom, hogy a csokor szárát miből és hogyan erősítette a virágos részhez - így eszközöltem egy-két módosítást a saját megvalósításomban. 


Hozzávalók: 
- horgolótű 
- 2-2 gombolyagnyi 2 színű fonál 
- hungarocellgolyó 
- rengeteg türelem 

Hasonlóan mint az úriember megvalósításánál, én is bevontam egyszerű láncszemekkel a hungarocellgolyó alapját és ahhoz erősítettem a rózsafejeket. Vele ellentétben nem gombostűket használtam az erősítéshez - nekem úgy nem maradtak meg - hanem a láncszemekkel együtt összehorgoltam. 

Fázisfotókról ezúttal is megfeledkeztem, na de hátha legközelebb. 





2015/08/09

2015.08.08.

A címben jegyzett dátum nem más, mint a lánybúcsúm napja. Sosem voltam híve az efféle összeruccanásoknak, se a lányos visongatásoknak egy-egy feladat elvégeztével. Viszont, kitartó ellenállásom ellenére mégis kiharcolták kedves barátnőim, hogy mégiscsak legyen nekem egy ilyen búcsúztatós banzájom. Elvittek bowlingozni, Csináltattak nekem szupercuki pólót, és kaptam hozzá illő fehér színű és egyben fátyolos Minnie egér füleket egyenesen a párizsi Disneylandből. Volt sok-sok játék és egyebek, illetve megitattak velem mindenféle színű, állagú és illatú alkoholos löttyöt. Ebben az alkoholgőzös mámorban kellett a lent olvasható szöveget megalkotnom az előre megadott szavak alapján egy szerelmetes szösszenetet. Ezt a részét szívesen megosztom az estének, a többit fedje továbbra is homály. 

A szavak: 
- stihlfűrész 
- mellkasszőr 
- szexterápia 
- elektromos fűgáncsoló 
- tejszínhab 
- mosógép 
- hullámcsat 
- nászéjszaka 

A szösszenet: 

Drága Gé! 

Tudom, elég béna vagyok, de a kedvenc becézésedet nem találtam ki. Nagyon-nagyon sajnálom, remélem nem haragszol érte. És hidd el, az sem baj, ha nincs stihlfűrészünk, de majd ezt is pótoljuk, mint oly sok mindent, ami elsőre nem működne. Lehet, hogy emiatt szexterápiára kell járnunk, de nem bánom azt sem, ha a nászéjszaka nem sikerül olyan álomszerűre, mint amiről sokan ábrándoznak. Igazából azt se bánom, hogy mellkasszőröd egészen csekély, de ettől függetlenül szeretek hozzád bújni, tudod, olyan szaglászósan, amiről a múltkor is beszéltünk. Örülök, hogy te legalább - velem ellentétben - tudod használni a mosógépet, és biztos nem tudod, mint jelent ez a szó: elektromos fűgáncsoló. Nyugi, T. a nyelvésznő sem ismeri, de nincsen belőle semmi gond, legalább vicces.
Tudod, sose mondtam még, de nagyon örültem pár hete, mikor megdicsérted, milyen jó a hajam, ha a frufrumat hullámcsattal eltűzöm. És képzeld, most pina coladat iszom, ami két olyan összetevőből áll, amit ki nem állhatsz - nem, nem a nyúlkaja és a brokkoli kombó - de legalább tejszínhabbal díszítik a tetejét. Egyébként pedig tudod, hogy szerecc. Két cé, mint Cecillel a végén, mint a Call Center esetében. 

Szerecc, Jé

2015/08/02

Olvasásaim #2

Én mondom, kifejezetten jótékony hatással van rám az állandó oda-vissza utazgatás a különböző városok között, hiszen júliusban magam is alig hiszem el, de 10 (!!!) könyvet olvastam végig. Ezek főként ifjúsági borzadályok voltak, de öröm a szívemnek, hogy a képregényekből még mindig nem ábrándultam ki. Tervezek képregényes bejegyzést is írni, meg egy másik kedvességről egy nagyobb lélegzetvételű szösszenetet is, de addig is még emésztenem kell őket. Addig is: mit is olvastam 2015 júliusában? 

Blake Crouch: Wayward Pines: Az egyik olyan sztori, amivel bontogatom a szárnyaimat a komfortzóna-tágítás egén. Ahogy haladt előre a történet egyre inkább izgultam magam is és meglepő módon fizikailag is elfáradtam. Az a rengeteg szaladás, amit ez a csávó produkál, eszméletlen! Néha nem igazán tudtam követni, hogy éppen mit tervez és miként akarja megvalósítani, de hát nyilván ilyen ezeknek a fontos embereknek az élete. Viszont képtelen vagyok elszakadni a gondolattól, hogy olyan ez az első kötet - hisz mi más lenne, mint trilógia - mintha James Dashner útvesztője lenne összekombinálva a Truman Show című filmmel, amiben Jim Carrey játszik. (Aki nem látta a filmet, annak ez itt a reklám helye: nézze meg, marhajó. Írom én, aki nehezen tud végignézni bármilyen Jim Carrey filmet is.) Mindenképpen folytatom, mert kíváncsi vagyok, hogy a következő részekben is ennyit fog-e rohanni. (Képzeljetek ide egy szarkazmus-táblát.) 



Miranda Keneally: Kivédhetetlen szerelem: Egy az ifjúsági kötetek közül, amire bátran rá merem húzni a cuki sablont. Tetszett, hogy nem egy jellegzetesen geek lányt állítottak a középpontba, hanem egy olyat, aki a sportban - amerikai foci - nyújtott teljesítményéért érdemelte ki a figyelmet. Nyilván itt is van szerelmi szál, sőt mi több szerelmi háromszög - minő meglepő - viszont egészen szimpatikusak a főbb fiú szereplők, a nyafogós lányokat nehezen tudtam továbbra is tolerálni. Azonban: végre egy ifjúsági könyv, ahol a szülő-gyerek konfliktus nemcsak egy-két soros magyarázattal van elrendezve és nem elnyomják magukban a problémát, hanem igenis beszélnek róla, és próbálnak is rajta változtatni. Még ilyet, sokat!



Komal Kant: Mire jó a rosszfiú? A kérdésre a válasz: semmire, mert ez a fiú minden, csak nem rosszfiú. Ez a sztori egy nagy-nagy közhely. Mindenki félreért mindent, és a konfliktusról nem hajlandó beszélni, hanem a főbb szereplők csak túráztatják magukat - mellékesen tök fölöslegesen - és mindenféle kreált magyarázatokat kerekítenek a másik fél hülyeségének bizonyítására. És persze mindig kiderül, hogy félreértésről van szó és hopp, még ha utálják is egymást a főszereplők - akik közül a lány irdatlanul felszínes - hamar rájönnek, mennyire félreismerték egymást, és nem is olyan a másik fél, mint ahogyan azt gondolta, így nyilván jön a nagy szerelem és a cselesnek hitt fordulat, ami egyáltalán nem az. Inkább kiszámítható és szirupos, igazi rózsaszín vattacukorfelhő, amibe csak józan keretek között szeret belemélyedni az ember lánya. De leginkább akkor se.





Mike Mignola - John Byrne: Hellboy 1. - A pusztítás magja: Csalódott vagyok, hiszen olyan képregényt még nem olvastam, ami ne pörgetné be rajongó énemet, azonban ezt kevésnek és elnagyoltnak éreztem eléggé. Viszont a rajzok szimpatikusak. Rosszfiúba bújtatott jófiú, de még nem győzött meg. Na, hátha augusztusban a második kölcsön kötet megteszi a hatását. 






Janikovszky Éva: Ájlávjú: Nem szeretem a "nem akarok panaszkodni, de..." jellegű monológokat, mert a de utáni rész kivétel nélkül meghazudtolja a mondat első felét. Emiatt "terhesnek" éreztem a történet egy nagyobb szakaszát az idősek mindenféle nyűgjével és bajával - ilyen tekintetben satnya a képzelőerőm és képtelen vagyok elképzelni, hogy hasonlókat magam is meg fogok élni... Viszont a cinizmusa továbbra is lehengerlő, akárcsak az, hogy a történeteihez nem szükséges mindenféle földöntúli lény szerepeltetése Hétköznapi embereknek ír hétköznapi dolgokról, kicsit sem hétköznapian. Szeretem, bár ez most igazán nem nyert meg. Talán majd ötven év múlva! :)



Jay Asher: Tizenhárom okom volt... : A könyv, ahol a kifogás több volt, mint a tényleges ok. Millió éve olvastam ezt a könyvet angolul - a bejegyzés itt olvasható - és már akkor sem voltam igazán elégedett vele. Adott egy lány, aki nehezen tolerálja, amikor a kortársai mindenféle koholt pletykákat terjesztenek róla... ezért inkább úgy dönt, hogy megöli magát, mint hogy eleressze a füle mellett a pletykákat és élje tovább a kis életét, mint sokan mások a kortársai közül. Jó megoldás ez a kazettásosdi, de szegény csaj szimplán butának tartom, főként amiatt, hogy abban a karakterben kelti a legjelentősebb bűntudatot, aki segíteni akart neki, csak félénkségében nem tudta, miként közelítse is meg. Tulajdonképpen esélyt se adott, hanem az egyszerűbb utat választotta. Ha nem kifogások tárháza, hanem tényleges okok lennének felsorakoztatva, még ajánlanám is, de így...





Alan More - Brian Bolland: Batman: The Killing Joke: A nevető Batman csodákra képes én mondom. Kiváló rajzok, kiváló képregény-történet és csak egyet sajnálok igazán: túlontúl rövid az én ízlésemnek. Nagyon tetszett, amint bemutatták Joker - valaha rajzolt egyik kedvenc főgonosz - múltját és azt, hogy miként alakult át ilyen kegyetlen döggé. Viszont olyat se olvastam még, hogy a történet két készítője egyaránt utálja alkotásukat, azonban az olvasók mégis piedesztálra emelik a sztorit. És milyen meglepő, hogy Batman sokkal kevesebb figyelmet kap, mint Joker. Furcsa, de igaz: van olyan történet, amikor a gonosz - aka Joker - érdekesebb, mint maga Batman.





Leiner Laura: Hullócsillag: 11 napja olvastam a történetet, de máris halványul az emléke. Nem egy nagy durranás a történet, a stílus továbbra is olyan Laurás. Vannak benne csavarok és vicces helyzetek, bolondabbnál bolondabb karakterek - akikhez képest a címszereplő normálisnak tűnik - és a srác, aki miatt minden nőnemű lénynek tű van a bugyijában. Tetszik, hogy fontos szerepet kap London városa - heves szívdobogást produkálok már a város hallatán is - meg a maga módján ez is cuki, beleélős, kimoccant a mókuskerékből és segít kikapcsolni az agyamat a mindennapos pörgésből. Nem mellesleg kevés olyan író leledzik, aki képes elérni nálam, hogy ott vagyok a szereplőkkel és velük együtt élem át a történéseket.


Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései: Kérem emelje fel a kezét, aki az író vezetéknevét képes kiejteni anélkül, hogy csomó kerülne a nyelvére. Tömeges jelentkezés esetén sorsot húznék a nyertesek között. A nyeremény nem más mint elismerő vállveregetés. Egyébként pedig nem akarok elhamarkodott kijelentést tenni, de ebben az évben eddig ez a legjobb regény, amit olvastam. Kétségtelen, hogy a tiniromantikánál nem jutottam sokkal tovább, de továbbra is igyekszem tágítani a komfortzónám határait. Kb 2 éve láttam a filmet és már akkor is azon gondolkodtam, hogy ez mennyire klassz, és tuti hazudik a borító, amikor a Zabhegyezőhöz hasonlítja, mert amíg azt  6. nekifutásra tudtam lenyelni, addig ennek minden sorát élveztem. Nem szerettem a dolgos órákat, amikor félre kellett tennem az aktuális kedvencemet. Rajongok Charlie gyermeki őszinteségéért, és úgy megcsapnék bizonyos szereplőket, amiért tahó módon viselkednek ezzel a jószívű, befolyásolhat sráccal. Legszívesebben addig olvasnám újra és újra, amíg a sejtjeimbe ivódna a könyv minden egyes szava.



Marni Bates: Segítség, YouTube-sztár lettem! A könyv, amire túl sok szót nem szeretnék pazarolni: unalmas, elnagyolt, és mindenek felett eszméletlenül kiszámítható. A szereplőkről nem igazán derül ki semmi lényeges, és ami szerintem nagyon idegesítő, hogy olvasás közben egy csomó kérdőjelet hagy az olvasóban, hiszen nem nagyon vannak megmagyarázva benne a szereplők lényével kapcsolatban semmi, hanem tényként kezeli, ami szerintem nagy hiba. Bennem például ürességet hagyott ilyen tekintetben - is. Aki azt mondja, hogy a Szent Johanna Giminél nincsen rosszabb ifjúsági könyv, akkor az a személy még fix, hogy nem vette kezébe ezt a könyvet. Leginkább az elnagyoltságát tartom dühítőnek,és azt, hogy a célközönséget akarva-akaratlanul is hülyének nézi. Igyekeztem megtalálni, hogy bizonyos gondolatok hol is kapcsolódnak - vagy éppen kapcsolódhatnak - össze a történet alakulását tekintve. de nem találtam. Nyilván velem van a gond, ebben nem kételkedem.

forrás: google.com 

A borítóképek forrása: moly.hu

Utóirat: szeretnék egyébként Szandi-akcióban sok-sok könyvet venni, de még eddig nem mertem végignézni a kínálatot, különben bekap a gépszíj.