html

2015/07/05

Visszanézős #1

Mivel többnyire nem látom át az életemet - és jobbára arra sem emlékszem mi, melyik évben történt- így arra gondoltam, hogy havi rendszerességgel vezetni fogok egy ilyen visszatekintős szösszeneteket. Ezekben nemcsak a pozitív történéseket vágyom felsorakoztatni, hanem a negatív és a tipikus "csakvelemtörténhetmeg" helyzeteket is. Rájöttem, hogy jó érzés visszaolvasgatni már azokat a bejegyzéseimet is, amik könyvekről vagy éppen a kreatívos dolgaimról szólnak, így remélhetőleg az sem lesz hátrány, ha ilyen bejegyzések kerekednek.

- Voltam C1 szinten angolból nyelvvizsgázni. Eredmény: folyamatban. 
- Felkerestem a varrónőt, aki megvarrja a ruhámat az esküvőnkre. Eddig meglepően pozitívak a kilátások ár-érték arányban és munkamorál tekintetében egyaránt. 
- Olvastam. Méghozzá sokat. Igyekszem kilépni a komfortzónámból és nemcsak rózsaszín YA-kat olvasni - amit egyébként kezdek egyre jobban unni, így nem is értem miért olvasom még őket. Egyelőre csak bébiléptekkel haladok, de igyekszem minél inkább tágítani az olvasási ismereteimet. Most legutóbb két thriller volt terítéken (Wayward Pines, Holtodiglan) de ezen kívül akadt azért még egy kis rózsaszín árnyalatú vattacukorfelhő is David Nicholls Egy napjával a Neveletlen hercegnő 5. részével in english  és a Véletlen sorozatból a második kötetével. Hm... nem bírom, ha egy csávó sokat nyafog a könyvekben. 
- Belekezdtem a világ valószínűleg legröhejesebb horgolási projektjébe. A röhejesen túl egy jelzővel lehet leginkább jellemezni ezt a munkásságot, ez pedig maga a készülendő dolog neve. Bathat. Többet nem is fűznék hozzá magyarázatként. Az ötlet innen származik és barátnőmnek csináltam fogadásból. 
- Mentünk esküvőre és lagzira június 27-én. Ahhoz képest, hogy 10-11 körül jó lett volna elhúzni, hajnali 3-ra értünk haza. Az már csak mellékes, hogy másnap reggel 8-ra mentem dolgozni. 
- Határoztam el, hogy én szeretném csinálni a csokromat. Csudaszuper horgolós ötletet találtam, amit jó lenne megvalósítani, csak nek nem tetszik az elgondolás. 
- Készítettem teásdobozt nászajándékba.
- Szálltam fel rossz távolsági buszra és jutottam ki a semmi közepére, ahonnan csak 2 óra múlva ment a következő járat hazafelé. A kezdeti pánikot felváltotta a hála Istennek eljönnek értem megkönnyebbülés.
- Lett kézzel fogható meghívónk.
- Az endokrinológusom közbenjárásával kivizsgálják, hogy allergiás vagyok-e a gluténre.
- Vettem könyvet tankönyvtámogatásból: A hobbit. Csodaszép megjegyzéses kiadás. Szeretem.
- Egy trailer alatt leltem: Bassnectar - You & me