html

2010/12/23

Karácsonyra, szeretettel


A tökéletes ajándék című filmből származó idézettel szeretnék minden kedves ismerősömnek Áldottan boldog ünnepeket kívánni! : )


"A betlehemi jászol nem több, mint egy szimbólum. Egy szimbólum, egy kép vagy hagyomány, igazából céltalan, ha nem emlékeztet arra, amit jelképez… Isten az Ő fiát soha senkire nem akarta rákényszeríteni. Gondoljanak bele: Ő Isten. Neki hatalmába állt volna a világon mindenkit térdre kényszeríteni, hogy imádja a Fiát. De nem tette. Mennydörgéssel, villámlással, tüzes szekerekkel jelezhette volna az Új Király megérkezését. De nem tette. Összegyűjthette volna a világ leggazdagabb, leghatalmasabb embereit, hogy szemtanúi legyenek az Új Király megkoronázásának. De nem tette. Mert – mint mondtam – Ő nem akarja a Fiát senkire ráerőltetni. Ő egyszerűen nem ilyen. Ezért is volt az első karácsony olyan, amilyen. Egy kis faluban egy szegény lányt választott ki, hogy megszülje a Királyt. A lány kultúrájában neki nem volt semmi joga. Szava se lehetett. A király születési helyének egy istállót választott palota helyett. és pásztorok, közönséges munkásokat választott első szemtanúknak. Amikor Isten eljött a Földre, akkor a legkisebbekhez jött el, a legutolsókhoz és elveszettekhez… Ezek az emberek egy olyan király születésének voltak tanúi, akinek soha nem volt saját otthona, nem volt politikai hivatala, és aki soha nem próbált hatalomra törni. Ez az egyszerű ember, aki egy kis faluban egy szegény anyától született, mégis sokakat érdekel, ma is, itt is, 2000 évvel később… Miért? Nem azért, mert kényszerítette az embereket, hogy válasszák Őt. Azért, mert az emberek évszázadokon át keresték Istent. És megtalálták ebben a férfiban. Ami figyelemre méltó az az, hogy amíg Istent keresték rájöttek, hogy Isten már eleve őket kereste egész életükben. Ez történt 2000 éve az első karácsonyon. Isten eljött a Földre, tiértetek. Emberi formát vett fel, akiben aztán megmutatta, hogy milyen Isten szeretete. Szóval az első karácsonyon Isten Tökéletes Ajándéka: a Szeretet volt. Nos, ha önök kiveszik a Szeretetet a Karácsonyból, akkor hová teszik? Mit tennének vele? Mit tennének Ővele? Ha kiveszik Őt a Karácsonyból? Ami megtölti az emberek szívét, előbb-utóbb kikívánkozik és megjelenik körülöttük mindenhol. Ezért látunk Karácsonykor mindenhol örökzöldet, fényeket, csillagokat… és betlehemi jászolokat, mert emlékezteti őket a Szeretetre, aki eljött értük, réges-régen."